Rude |H.S.Hun.|

Tizenhárom

"Hello, szerelmem." Mosolygott, majd felállt. Nathan felémszaladt és megölelt, majd mikor megláttam a vigyort az arcán, mosolyogva visszaöleltem.

"Eve, Harry eljött! Végre láthattam." Hát nem csak te voltál az aki ennek örült, Nathan.

"Igen." Néztem vissza Harryre, miközben eltoltam Nathant.

"Eve, csinálhatunk még egy maratont Harryvel együtt?" Bepánikoltam. Nem tölthettem vele megint annyi időt, mert az nagyon kínos lenne.

"Uh, ha ő akar?" Mondtam lassan, bár inkább hangzott egy kérdésnek, mint válasznak.

Nathan Harry felé fordult, és kiskutya szemekkel nézett rá. Igen, Ashlee, Nathan és én szerettük ezt használni az embereken. Ez szinte már egy szabály volt hármunk között. Ashlee imádta Nathant. Sokat játszott vele, és mindig babyszittelte velem.

Harry felkuncogott, és bólintott. "Oké," Mondta Nathanre nézve, majd felém fordította tekintetét, és mosolyát. Miért mosolygott? Talán valamit tervezett?

Miért viselkedett ilyen kedvesen? Úgyértem, én csak úgy eltoltam amikor meg akart csókolni. Most, hogy belegondolok, hülyeség volt ezt csinálni. Ő a barátom volt, és semmi más, de nem tudtam segíteni, mert a lányosabbik oldalam egyfolytában azon ábrándozott, hogy milyen lehet őt megcsókolni.

Abba kellett hagynom az erről való ábrándozást, mert a végén még hangosan is kimondom, mint ahogy mindig szoktam.

"Milyen dolgokat szoktál kimondani hangosan?" Hirtelen kiábrándultam, majd lenéztem Nathanre, összezavarodottan. Ezen gondolkoztam, de örültem, hogy legalább csak az utoló gondolatomat osztottam meg hangosan is.

"Oh, s-semmit." Harry felkuncogott. "Oké, örökké itt fogunk állni? Menjünk!" Mondtam megtörve egy másik kínos pilanatomat.

Mielőtt megfoghattam volna Nathan kezét, Harry megfogta. Vettem egy mély levegőt, majd tovább mutattam az utat a kocsihoz.

"Eve, ez nem a hazafelé vezető út."

"Tudom, de erre van a kocsi."

"Anya mérges lesz!" Rámosolyogtam, hogy lenyugtassam őt.

"Ne aggódj, megengedte, hogy használjam vészhelyzetekben."

"De most nincs vészhelyzet. Egy csomószor hazasétálunkt már, sőt, veled igazából mindig is csak sétáltunk." Felhúztam a szemöldököm, és megálllítottam a lépéseimet. "Oh, értem. Akkor ezt nem fogjuk elmondani neki, és ha rájön, akkor meg kitalálnunk majd valamit." Ez volt az én öcsém, Imádtam őt. És elég jól betanítotam.

Harry csendben állt, levolt sokkolva a dologtól, amit Nathan mondott az előbb. Ránéztem, mire megváltoztatta az arckifejezését, s kifejezéstelenül bámult vissza rám, valami magyarázatra várva.

Sóhajtottam, majd visszaemlékeztem arra amit tanított nekem. Ne legyél goromba, Eve. "Um, nem." Bólintott. "Nem fogunk hazudni neki, vagy eltitkolni előle. Elfogjuk mondani neki az igazat." Büszkén elmosolyodott.

"Oh,oké. Csak nem akarok bajba kerülni."

"Köszi, Nathan! De azt fogjuk mondani neki, hogy Harry velünk volt, és beteg volt. Szóval ezért vezetnünk kellett." Mondtam vigyorogva. Harry már éppen hozzáakart ehhez szólni, de közbe vágtam, mielőtt megtehette volna. "Oké, menjünk!"

Elkezdtem sétálni, majd már épp átmentem volna az úton, mert egy kicsit messzebb parkoltam a sulitól, mikor Harry szorosan megragadta mindkét kezem, ezzel megállítva az átkelésben.