Rude |H.S.Hun.|

Kettő

"Ez alkalommal most nem. Maximum az álmaidban." Mondtam, úgy szorítva azt a beaniet, mintha az életem múlna rajta. Lehet, hogy nem tetszett neki a viselkedésem, de legalább az érzés kölcsönös volt. Még mindig az az önelégült mosoly ült az arcán, mikor rám nézett, ezért ugyanúgy visszamosolyogtam rá.

Nem érdekelt, hogy az emberek megbámulnak, és abbahagyják azt amit eddig csináltak. Igazából már a beanie sem érdekelt. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy lejárassam. Ugyanolyan idegesítő személyiségnek tűnt, mint én. Üdvözlet a klubban.

"Nem fogod elengedni, ugye?"

"Mint ahogy mondtam, csak az álm-"nem fejeztem be a mondatomat, mert közben megakadt a tekintetem a fiú mögött lévő személyen. A pénztáros épp egy idősebb emberrel beszélt, ránkpillantagtva. Na jó, nem volt olyan öreg. Körülbelül talán a negyvenes évei közepén lehetett. Feltételezem ő volt a cégvezető. A gondolatra kicsit kitágultak a szemeim. Amikor a fiú meglátta mit bámulok, a mosolya szélesebb lett.

"Oh, csak nem félsz?" Ránéztem, és megforgattam a szemem." Lemondassz róla mielőtt ideér, babe?"

"Soha. És mondtam már, hogy ne nevezz így." Mondtam mérgesen. A férfi mellénk ért, majd hamisan elmosolyodott.

"Elnézést, oda tudnád adni ezt nekem kérlek?" Kérdezte nyugodtan. A tekintetünk a beaniere siklott majd újra összefonódott a tekintetünk. "Én vagyog itt a cégvezető, szóval kérlek addjátok ide."

"Engedd el."

"Nem, te engedd el, hogy oda tudjam adni." Mondta a fiú, mire a cégvezető felsóhajtott. Elvette tőlünk, mivel gondolom a szituációból kiszámította, hogy nem fogjuk feladni.

"Kérlek kövessetek az irodámba," Mondta a menedzser, majd az irodája felé vezetett minket. Mindketten követtük őt. Egy mádopercre a fiúra pillantottam, mikor észrevettem, hogy ő is engem néz, majd kacsint. Erre a tettére nem tudtam megállni, hogy ne forgassam meg a szemeim. Ez egy tipikusan idegesítő csajozós taktika volt. Erre felkuncogott. Azt hiszem szeret az őrületbe kergetni.

A férfi kinyitotta az irodája ajtaját és beengedett minket, majd mikor mindketten beértünk, becsukta. Vetettem egy pillantást a szobára. Kicsi volt, de jól nézett ki. Barna bútorok, fényképek kiakasztva a falra, és két szék az asztal mindkét oldalánál. Mindketten leültünk, mire ő újra sóhajtott egyet, mosolyogva

"Szóval elmondanátok mi történt?"

"Igen." Mondtuk egyszerre.

"Szóval épp mentem volna ezért a beanieért, mivel én láttam meg először, és-"

"Nem igaz! Én láttam meg először, és én kedves is voltam hozzá, de ő nagyon durva és goromba volt."

"Ne szakíts félbe idióta!"

"Látja?! Ő annyira-"

"Elég legyen ebből!" a férfi leállított minket. Gondolom elege lett a vitánkból. Az egész boltja a veszekedésünktől zengett. "Úgy néz ki , hogy mindketten ezért a hülye dologért harcoltok, bár nem értem miért. És nincs annál jobb ötletem, minthogy semelyikőtök sem veheti meg ezt a dolgot."

"Miért érzem úgy, mintha suliban lennék, az igazgató irodájában ülve?" Kérdeztem magamtól.

"Igen, olyan mintha éppen büntetést kapnék." Mondta a fiú, mire megforgattam a szemem. "Vigyázz, mert a végén még elgurulnak a szemeid."

"Fogd be." Mondtam, mire felkuncogott.

"Mostmár elmehettek és folytathatjátok a vásárlást vagy akármit amit eddig csináltatatok, de kérlek ne legyen több veszekedés, vagy ki kell rúgjalak titeket innen." Bólintottunk, és felálltunk majd az ajtóhoz léptünk, és a fiú akinek még mindig nem tudom a nevét, kinyitotta az ajtót.