Rude |H.S.Hun.|

Tizenegy

"Erre ő elsétált, és én nem tettem ellene semmit."

"Wow, ez tényleg nem te vagy."

"Aztán kávét öntöttem Harry pólójára."

"Na ez már te vagy." Nevetett fel hátravetett fejjel, amihez én is csatlakoztam, miközben vállon ütöttem. "Hey, ezt miért kaptam?"

"Ne nevess ki!" Mondtam, majd felálltam, és az egész alakos tükörhöz léptem. A póló tényleg elég jól állt, és meg is akartam tartani, de persze tudtam, hogy természetesen nem lehetett. Ez hozzá tartozott.

Sóhajtott, majd mellém állt. "Nagyon örülök, hogy végre boldognak láthatlak." Mondta, mire felhúztam a szemöldököm, és a tükrön keresztül ránéztem. "Örülök, hogy megváltoztál."

"Ezt, hogy érted?" Fordultam felé, mire megvonta a vállát.

"Már kevésbé vagy goromba," Számolt az ujjaival, mire bólintva felkuncogtam. "Lányosabb lettél, ami sokkal jobb mint az a nagy arcod, ami régen volt."

"Még mindig meg van az az arcom is, drágám."

"De mostmár azt nem mutatod." Kacsintott. "Sőt igazából nagyon kedves is vagy, és jó indulatú, szóval örülök, hogy megváltoztál, hogy jobb ember tudj lenni. Ami viszont mindig elgondolkodtat, hogy hol voltál?" Ideges lettem, mert tudtam, hogy mióta Harry belépett az életemben, kevesebb időt töltöttem vele. Néhányszor persze felhívtam, meg persze egyfolytában üzengettünk egymással, de nem voltunk annyit együtt mint régen.

"Um, azt akartam, hogy több időt tudj tölteni Liammel kettesben." Mondtam mosolyogva, kiskutyaszemekkel nézve rá. Végülis tényleg akartam, hogy több időt töltsenek együtt, de igazából akkor sem zavartam őket, mikor többször voltunk együtt Ashleevel. Ők voltak a legjobb barátaim, és bár néhányszor én voltam a harmadik kerék, én egyálltalán nem bántam, csak talán néha szomorú voltam, hogy elrontom az együtt töltött idejüket.

Mikor Harryvel találkoztam, kicsit megkönnyebbültem, hogy többé már nem vagyok harmadik kerék, és a gorombaságom ellenére végre találtam egy új barátot. Vicces történet volt a miénk, de azért örülök, hogy találkoztam vele. Bár igaz, hogy az elején még megakartam ölni, de mikor jobban megismertem, rájöttem, hogy ő egy igazán rendes ember.

"Tényleg? Mert akkor is sok időt töltöttem vele, mikor veled voltunk, Eve." Felsóhajtottam, majd visszaültem az ágyra. Észrevette, hogy a ráncok még mindig nem tűntek el az arcomról. Nem tudom miért, de valami szomorúvá tett, ezzel megváltoztatva a hangulatomat. "Eve, mi a baj? Miért lettél hirtelen olyan szomorú?" Megvontam a vállam.

"Igazából nem is tudom miért." Mosolyogtam, mire leült mellém az ágyra.

"Rosszul haudsz, és biztos vagyok abban, hogy ez egy hamis mosoly." Ránéztem, mire felhúzta szemöldökét. Hirtelen önelégülten elvigyorodott. Wow, úgy érzem, mintha őrültek lennénk. Mindketten gyorsan váltaztotjuk a hangulatunkat. Én jól voltam, majd ok nélkül szomorú lettem, ő meg aggódott, majd hirtelen elvigyorodott.

"Ez egy elég ijjesztő vigyor, Ash. Mi a pokol?"

"Eve, mondd el mi történt igazából."

"Huh, ezt hogy érted?" Néztem rá zavarodottan, mire a vállaimra rakta a kezeit, és óvatosan megrázott, ezzel nevetésre késztetve engem. "Ash, hagyd abba! Megijjesztessz, mi lett a baj hirtelen?"

"Nem, veled mi a baj? Mit tett veled Harry?" Nézett mélyen a szemeimbe. "Wow!"

"Mi az? Látod magad a szemeimben?" Kuncogtam, mire visszakuncogott, és megrázta a fejét.