Rude |H.S.Hun.|

Hét

Megigazítottam a kezemen lévő karkötőket, és vettem egy mély lélegzetet, majd egy morgás keretében ki is engedtem. Megforgattam a szemeim, mikor láttam, hogy Nathan leesett állal bámul.

"Csukd be a szádat, mert beleszáll a légy."

"Még most sem értem, hogy mit keresel itt." Erre jobban megszorítottam kis kezeit, és lenéztem rá.

"Már mondtam," Kezdtem, miközben átsétáltunk a zebrán. "Anya dolgozik, és csak későn ér haza, szóval ezért én jöttem érted."

"De te sosem vagy kedves."

"Um, kösz?" Megrázta a fejét.

"Úgy értem, te utálsz engem." Erre megálltam, és lehajoltam, hogy egy szinten legyünk. Már a házunk közelében lévő parknál voltunk. Nathannel sokat játszottunk itt régen. Nem nagyon voltak akkoriban még barátai, ezért sokat volt velem. Emlékszem, nekem sem volt sok barátom, mikor annyi idős voltam mint ő. De mostmár egy csomó haverja van, lehet több is mint nekem.

Mutattam neki, hogy üljön le mellém a padra. Mikor megtette, felé fordultam.

"Nem utállak, Nathan." Erre kikerekedtek szemei.

"Wow," A kezét a homlokomhoz nyomta, mintha azt hinné lázas vagyok. Erre próbáltam felnézni a kezeire, ezzel valószínűleg elég hülyén festve. Nevetett, mire én is elmosolyodtam. "Évek óta most először hívtál a saját nevemen, nem valami idióta beceneven."

"Igen, hát szóval ezért bocsánatot is akartam kérni."

"Nem, rendben van. Én is tettem olyan dolgokat amikre nem vagyok túl büszke." Mindig is tudtam, hogy sokkal okosabb volt a korosztályánál, hiába volt még nagyon fiatal. Talán sok dologban még nálam is okosabb volt. "Szóval én is sajnálom."

"Hát azt hiszem mindketten tévedtünk." Sóhajtottam fel, majd körbenéztem a parkban. Sok gyerek játszott ma itt, de főleg azt volt fájdalmas nézni, ahogy egy kislány játszott az apjával.

"Emlékszel amikor mi is itt játszottunk?" Erre vissza néztem rá, és bólintottam.

"Igen, szép idők voltak." Vontam meg a vállam. "De mostmár vannak barátaid."

"Igen de velük nem olyan jó játszani, és filmet nézni mint veled." Kuncogtam, ahogy eszembe jutott egy ötlet. "Oh, ne. Nem szeretem ezt a kuncogást. Ugye nem akarsz most megölni, vagy ilyesmi?" Erre rámeredtem, és játékosan fejbe csaptam.

"Nem. Azt akartam mondani, hogy miért nem megyünk haza, csináljuk meg együtt a házidat, rendelünk kaját, és nézzükk meg az összes Harry Potter filmet?"

"És építhetnénk egy bunkert is párnákból a nappaliba!" Nevetve bólintottam az ötletére.

"Igen, azt hiszem az jó lenne."

"Yay, Harry Potter maraton!" Sikította felállva, majd maga után húzott. Felálltam, és újra megfogtam a kezét. "Miért fogod meg állandóan a kezem? Nem vagy a barátnőm."

"Oh, csak szeretnéd." Elővettem a telefonomat, mert éreztem, hogy vibrál a zsebemben. "Amúgy meg azért, mert én vagyok az idősebb, és vigyáznom kell rád. Meg nem akarom, hogy hirtelen elfuss."

"Tudod én már nagy fiú vagyok. Én vagyok az, aki megment téged, és vigyáz rád." Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Már hiányoztak ezek az édes pillanatok Nathannel. Ő volt az én kis megmentőm, és tudtam, ha felnő, tényleg mindig meg fog menteni.

"Tudom." Felnyitottam a telefonom, és láttam, hogy Harry üzent. Úgy döntöttem, hogy majd később megnézem, most ráér. Nem voltam rá mérges vagy ilyesmi, csak most Nathannel akartam tölteni egy kis időt. Már rég volt, hogy tényleg együtt töltöttünk időt, a veszekedésen, és kergetőzésen kívül. Tudtam, hogy ezt Harry is megértené.