OCD - hu

három

HÁROM

A pillanat, mikor belépett a szobájába, minden, ami Harry fejében volt, elhalkult. Minden, az összes folyamatosan ismétlődő képzetek a fejében csak úgy eltűntek. Nehéz, ha ebben kényszerbetegségben szenvedsz, mert soha nincs egy nyugodt perced, mindig zsong valami, semmi sem helyes. Mindig van valami nem odaillő. Mert semmi nem volt tökéletes, és Harry-nek szüksége volt arra, hogy minden olyan tökéletes legyen, amennyire az lehetséges - állandóan.
Még az ágyban fekve is felsorolod a dolgokat. Megkérdezi önmagától, hogy megmosta -e a kezeit lefekvés előtt, beállította -e a riasztót - lehajtotta -e a wc ülőkét használat után, vagy Gemma megtette -e helyette?

Harry Kenzie-re gondol és a kis bemélyedésre az ajkainál. Ezen kívűl a szempillára az arcán. Észrevette, még az enyhe világításnál is. Ott ragadt a gömbölyded orcáján; miután mosolygott, ott maradt az arcán, nem mozdult. Egy szempilla volt az arcán, és Harry annyira nagyon el szerette volna távolítani, de nem tette. Nem tudta.

- Harry? - Gemma bevánszorog a szobájába, elhessegetve a gondolatait.

- Gem, - mondja a falat bámulva.

- Jól vagy? Éppen ütögeted a "-

- Tudom, hogy mit csinálok, - a fiú megforgatja a szemeit. Mikor a betegsége előtőr, kitartóan ütögeti a tárgyakat, vagy éppen számol azért, hogy megnyugtassa magát. Néha már nem tudja kontrollálni, és néha képes határolni a cselekedeteit, még akkor is, ha csak jelentéktelen. Szemei lecsukódnak, ahogy abbahagyja az éjjeliszekrény ütögetését, a nővére felé fordul. - Miért nem mondtad el neki?

- Ki? Kenzie? - leül az ágyra. - S-sajnálom.

- Miért szégyellsz ennyire? - kérdezi Harry, megbántódva.

- Nem szégyellek, - egyik kezét Harry vállán pihenteti, de ő gyorsan lesöpri onnan. - Nem tudtam, hogy azt akarod, hogy mondjam el neki.

- Hazudsz! Úgyis tudtad, hogy milyen nehéz ez nekem és beengedsz valami lányt, aki nincs tudatában teljesen, hogy mibe megy bele. Nem tudom uralni, hogy hogyan viselkedem az emberek között és te tudod ezt nagyon jól. Úgy nézett rám, mintha bolond lennék! - kiabálja, könnyek szöknek a szemébe. - Annyira utállak.

Gemma figyelmen kívül hagyja az utálatos megjegyzést, mert tudja, hogy Harry nem gondolta komolyan. Dühös és mindig ez történik - mindig rossz dolgokat mond, mikor mérges. - Nem gondolja azt, hogy bolond vagy.

- Ez még nem változtatja meg azt a tényt, hogy szégyelled a saját testvéred.

- Nem szégyellem! Szeretlek Harry, a kisöcsém vagy.

- Kenzie soha nem fog beszélni velem, és ez a te hibád. El kellett volna mondanod neki.

- Te mondhattad volna el neki! - vág vissza Gemma.

- Nem akarok most veled beszélni, - még egyszer lehunyja a szemeit. - Kérlek, menj.

- Mérges vagy.

- Nem vagyok az. Most csak egyedül szeretnék lenni.

- De igen, az vagy. A kezeid remegnek és rám kiabáltál. Ez düh.

- Kifelé Gemma! - üvölti - és igen, dühös - még egyszer és úgy érzi, hogy a felrobbanás határán van.

- Harry "-

- Kérlek? - ismétli, de most sokkal lágyabban, sokkal gyengébben.

- Nem szégyellek, - morogja Gemma az orra alatt, mielőtt elhagyná a szobát.

- De szégyellsz! - kiáltja megint, amint az ajtó becsukódott. Az egész teste remeg, és nem biztos abban, hogy tisztán tud -e gondolkodni, vagy hogy a lábai képesek megfelelően működni.

- Szégyellsz engem.

- Szégyellsz engem.

- Szégyellsz engem.

〰〰〰
Remélem tetszett!