A túlvilágom

1

Hideg volt. Méghozzá csontig hatoló.

Felemeltem a fejem. A hópelyhek békésen szállingóztak, a csillagok pedig elveszett fényükkel ragyogtak a sötétebbnél is sötétebb, bársonyos égen. A White Cat St. a szokásos formáját mutatta; a régi bérházak, amikről helyenként lepergett már a festék, meg a repedezett kérgű nyírfák nyugodtan álltak a helyükön, mintha mi sem történt volna. Hajnali kettő volt.

Előttem egy őszülő hajú férfi állt. Bakancs volt rajta, és bőrkabát. Mogyoróbarna hajába ősz szálak vegyültek, fekete szeme pedig rám irányult. Lassan kibiztosította a kezében tartott fegyvert. A halk kattanás is fülsüketítő volt a néma utcán. A szívem majd kiugrott a helyéről, a légzésem felgyorsult, lábaim pedig alig tartottak. Arcomon éreztem a saját, forró könnyeim.

A februári havat vér áztatta. Lábam előtt Anne, a húgom mozdulatlan teste feküdt.

- Ne... - kértem a férfit, de hangom olyannyira remegett, hogy képtelenség volt kivenni a szavaimat, amik egy pillanattal később el is enyésztek a csöndben.

De ő csak felemelte a pisztolyt, majd célzott. Sikítottam. Egy fülsüketítő dörrenés kíséretében a testemen egy pillanatra végigfutott a fájdalom, aztán elterültem a földön.