closer ✧ bucky barnes

thirtheen

Reggel hét óráig forgolódtam az ágyamban, mivel nem tudtam kiverni Bucky-t a fejemből. Nem tudtam hogy reagálni a történtekre, pedig nagyon is kellene valahogy. Nem akarok mást csak egy kis csöndet a fejemben.

Miután elegem lett a szenvedésből, kikeltem az ágyból és felvettem egy ujjatlan sportpólót és egy nadrágot. Sportcipőmet bekötve léptem ki a folyosóra, észrevéve, hogy Bucky ajtaja nyitva van, tehát már ő is ébren lehet.

A nappaliból hallottam, hogy Steve és Sam beszélget, miközben az edzőterem felé vettem az irányt. Nagy csönd volt, csak a légkondi fújt halkan, hűtve a teret. Letéve a vizemet a földre, a tatamira léptem és felkaptam a bokszkesztyűimet, majd püfölni kezdtem a bokszzsákot. Nem tudom, hogy mennyi ideig mozoghattam, de a végére csak kifulladtan döntöttem neki a homlokomat a zsáknak, mind a két karommal átölelve azt.

- Kemény éjszaka? – hirtelen hallottam meg magam mögött Natasha hangját.

Sóhajtva vettem le a kesztyűket és töröltem meg a homlokomat.

- Kemény hét. -motyogtam, magamban remélve, hogy ezt nem hallotta meg Nat.

- Érzem, hogy valami baj van. - lépett mellém, ledobva a táskáját. - Mond csak el. - leült a földre, én pedig ugyanazt tettem.
Hezitálva gondoltam végig a megfelelő választ, miközben kiürítettem az üvegen tartalmát.

- Lehet, hogy nem kéne elmondanom... - ajkamba harapva kerültem el Tasha tekintetét.

- Azt hittem, barátok vagyunk. - tette jobb kezét a szívére drámaian, túl játszva a dolgot.

Felnevetve ráztam meg a fejem, majd néztem fel végül.
- Tudom, hogy hogyan haltak meg a szüleim. Illya hazudott. Ő azt mondta, hogy tűzveszélyben történt. - nagyot nyeltem a mondat végére. Még bele sem gondoltam, hogy mit fog szólni ahhoz Illya ha megtudja, hogy tudom az igazságot.

- És... Ki volt az? - kérdezte Natasha miután nem szólaltam meg egy ideig.

- Tényleg nem szabad elmondanom. - torkomban akadt a levegő, miközben megtöröltem a szememet. - Azt mondta, hogy maradjon titokban. - suttogtam, és mielőtt leeshetett volna a számból elhangzott dolgok, Natasha rájött az illetőre.

- Bucky, igaz? - szemőldökömet összehúzva furcsáltam a találatát.

- ... honnan tudtad?

- Ő volt a Tél Katonája. Nem nehéz belegondolni, hogy mennyit ölhetett már. - ujjaival köröket írt le a földön.

- Ne mond úgy, mintha hibás lenne. - sütöttem le a szemeimet.

Tasha összezavarodva nézett rám
- Megölte a családod, te pedig véded. Ugye tudod, hogy távol kell maradnod tőle? - csak bólintottam.

- Amúgy sem tudok senki közelébe férkőzni, így. - emeltem fel a kezeimet. A kesztyűmet a szobámban hagytam, mert azt hittem, hogy nem fogok összefutni senkivel.

- Csak fogadd meg a tanácsom, és hagyd őt. - valahogy nem éreztem, hogy az igazat mondaná.

Pár percig csönben ültünk, de aztán Natasha felpattant.

- Menj, egyél valamit, mert kezdesz olyan lenni mint egy csontváz. - biccentet az ajtó felé, majd elköszönve egymástól kimentem a teremből.

Nagyot sóhajtva bementem a konyhába, hogy csináljak egy szendvicset. A Sam és Steve még mindig ott ültek, Wanda pedig a fotelnek dőlve a földön olvasott. Mikor már éppen indulni készültem, F.R.I.D.A.Y szólalt meg fölöttem.

- Rosa, Mr. Stark üzeni, hogy várja önt a laborban. - lehajtva a fejemet vettem egy nagy levegőt.

- Kérlek mond meg neki, hogy tíz perc és ott leszek. - válaszoltam, majd gyorsan a szobámba siettem, hogy letusoljak és átöltözzek.

A gép tette a dolgát, ahogy én is, és hamarosan a laborban voltam.

- Sziasztok. - mosolyogtam Bruce-ra és Tonyra.

- Heló kölyök. - intettek.

- Na mi lesz ma? - ültem fel a legközelebbi ágyra.

- További tesztek. -mondta Tony, majd rákötött a gépekre.

- Szuper. - húztam el a szám.

- Nyugi. - nevetett. - Na, most nagyon kell koncentrállnod. Meg kell próbálnod elvenni és adni fájdalmat.

- Mi? - kérdeztem ilyedten.

- Nem kell félni, csak fogd meg a kezem és vedd el majd adj fájdalmat. - kullcsolta össze ujjainkat.

- De mi van ha... - magyaráztam volna, de Tony mérges szemekkel biccentett a karjainkra. - Jólvan... - nyeltem nagyot, majd lehunyva a szemeimet koncentráltam a fájdalmaira.

Mikor megláttam egy vöröses hajú lányt, Tony-val kéz- a kézben, majd azt, ahogyan elvállnak egymástól, összeszorult a szívem Tony érzéseit észlelve. Bár nem akartam kutakodni, végig néztem az emléket.
Nagy csönd volt, legalábbis nekem az, mikor fájdalmat próbáltam valahogy adni.
A szüleimre gondoltam, hiszen ez nyomja a lelkemet. Csak arra, amit láttam Bucky fejében.
A szívem a fülemben dobogott, az energia köztem és Tony között már érezhető volt, és amikor hangosan felkiáltottak előttem, hátrahőköltem.

Tony fájdalmas arckifejezéssel kapott a szívéhez, miközben szaporán vette a levegőt.
Megrettentem, hogy valami rosszat csináltam, de pár pillanat múlva szóhoz jutott.

- Nyugi, sikerült. Rendesen éreztem a fájdalmat.