closer ✧ bucky barnes

fourteen

- Gyerünk Rosa, menni fog! - hallottam meg Illya hangját a mikrofonon keresztül. Az üvegen kívülre pillantottam, hogy lássam nevelőmet, Tonyt és Stevet, ahogy figyelik, amint gyakorlom az erőm irányítását.

Az elmúlt pár napban szinte minden időmet ebben a gyakorló szobában töltöttem, azzal foglalatoskodva, hogyan lehetne az erőmmel ellenségre használni.
És meglepően jól haladok. Megtanultam az erőmet kilökni magamból, és már céltáblaként szolgáló, kitömött, ember méretű babákat szedtem szét. Régi  harctudásaimat használva, csak pörögtem, és ütöttem ki az érintésemmel a manökeneket. Megégtek, de nem lángoltak, szinte egyből elporladtak.

Miután visszapillantottam a felém tartó célpontra, egy előre szaltóval kikerültem, és átbújtam a következő alatt. Megfordulva karjaikba kapaszkodtam és figyeltem, ahogy a sötét szín beleivódik a szövetbe.

Egy csengőszó jelezte azt, hogy kinyílik az aktó, és Illya belépett. Kezembe adta a kesztyűimet, amit felvettem, majd megöleltem őt. Szemüvegjét feltolta a fejére, kockás ingjét pedig feltűrte könyökéig.

- Ügyes voltál. – szólalt meg. – El sem hiszem, hogy már ekkora vagy. – hatódott meg, én pedig megfogva a kezét megszorítottam azt. Nem mondtam el neki, hogy tudom a szüleim halálával kapcsolatos igazságot. Féltem neki elmondani. Talán nem is akartam elhinni, hogy tudom, ki volt a tettes.

Pár perc beszélgetés után Tony is belépett, és büszkén nézett végig rajtam.

- Egyre jobb leszel Rosa! – mondta derűsen, miközben felém nyújtva kezét lepacsiztunk. – Nem akarlak tovább fárasztani, de nem rég jöttem a laborból egy érdekes eredménnyel, aminek szerintem örülni fogsz. – mosolyodott el és folytatta, miután rászóltam. – Az erőd sejtjei nem állandóak, így kordában tudod tartani őket.

- És akkor... hogyan tudnám "ki-be ka0csolni"?– kérdeztem, idézőjeleket rajzolva a levegőbe.

- Arra neked kell rájönnöd, gyakorold sokat. Sikerülni fog. - mosolyodott el. – Na, de ne nyúzd magad tovább, menj, lazíts egy kicsit. – utasított, majd együtt ki mentünk, és a lifteknél elváltunk.

Amint a szobámba értem egyből letusoltam, és felkészültem egy nyugalmas késő délutánra a kanapén. Nem akartam mást, csak egy jó filmet megnézni, és rengeteget enni. Hajmosás közben azon gondolkoztam, hogy mégis hogyan tudnám kikapcsolni az erőm. Meg is próbáltam, nagyon koncentráltam mikor az egyik cserepes növényhez értem a teraszon, ami már el volt száradva, így gondoltam nem baj, ha szegénykét elporlasztom, ha nem sikerülne. Az erőm jó oldalát sajnos csak embereken tudom használni. De sajnos a virág még csak meg sem mozdult, mikor hozzá értem. Szitkozódva gondolkodtam tovább, eközben pedig a nappaliba mentem, ahol szerencsémre nem volt senki, így jégkrémet hozva a mélyhűtőből, kiválasztottam egy filmet, ami a kezem ügyébe került. Betéve e lemezlejátszóba, lehuppantam a kanapéra egy takaróval körbeölelve magam, fagyival az ölemben. Kemény fél óra után feladtam az aggódást a megoldással kapcsolatban, és inkább koncentráltam a filmre.

Miután már majdnem kiürítettem a fagyis dobozt, és a filmnek is hamarosan vége lett volna, Sam és Bucky lépett be a nappaliba, beszélgetve valamiről. Először nem figyeltem oda, de mikor James-re pillantottam, abban a szürke, rövid ujjú felsőjében egy pillanatra elkalandoztam a külsejében. Azonnal elkaptam a fejem, mikor Sam hirtelen leült mellém, másik oldalamra pedig Bucky.

- Mit nézünk? – kérdezte Wilson, miközben lábait feltette a kávéasztalra.

- Szerelmünk lapjai. – köszörültem meg a torkom és összébb húztam magam.

- Anyám... ezen mindig elsírom magam. – panaszkodott Sam.

- Én még nem láttam. – mondta Bucky, én pedig hitetlenkedve a képernyőre majd rá néztem. Biztos furcsállhatta az arckifejezésemet, mert egyből felpattantam és megállítottam a filmet, pont a befejezés előtt.

- Nem akarlak elzavarni, de akkor most ezt jobb lesz, ha nem nézed meg. – intettem az ajtó felé, hogy legalább arra a pár percre menjen ki, mert nem akarom, lássa a végét.

- Miért? – ráncolta homlokát, miközben lassan ő is felállt.

- Azt nem mondom el, majd megnézzünk máskor, az elejétől. – fogtam rá a bal kezére. Egy önelégült mosoly jelent meg az arcán, amit próbáltam nem észrevenni.

- Jól van, kimegyek. – nevetett fel, miután elengedtem és két kezét feje mellé emelte. Sóhajtottam, majd visszafordulva gyorsan felkaptam a fagyit, azért, hogy Bucky kivigye, mert már eléggé megolvadt.

- Hé, Buck... - léptem utána, de ő hirtelen előttem termett, én pedig neki mentem, felbukva a lábában, magammal húzva őt a földre.

A következő pillanatban már a padlón voltunk, a fagyi mellettünk kifolyva, én pedig Buckyn, két kezemmel belé kapaszkodva.

- Aucs. – morgott, majd kigurult alólam. – A térded szerintem az érzékeny pontomba ütközött. – panaszkodott, mire én elpirosodva hirtelen felkaptam a fejem.

- Kikapcsoltam! – tettem rá a kezemet James vállára, látva, hogy nem lesz eres a válla. – Megcsináltam! – most bekapcsolva az erőmet még egyszer hozzá értem, így elvéve azt a kis fájdalmat tőle, amit én okoztam... odalent.
Kikapcsolva újból felpattantam örömömben, és felhúztam Buckyt is. – Sikerült! – örvendeztem.

- Te ki tudod kapcsolni a mutációd? – nézett értetlenül Sam, én pedig hevesen bólogatva válaszoltam.

- Mostantól úgy látszik, igen. – tapsoltam. – Most megyek és megfogok mindenkit. – úgy felpörgött bennem az adrenalin az örömtől, hogy egyből a laborba futottam, hátha megtalálom ott Illyat és Tonyt.

Az ajtó kinyílt előttem, és ahogy gondoltam mind a ketten ott voltak.

- Ki tudom kapcsolni! – ragadtam meg Illyat, és öleltem meg.

- Tudtam, hogy nem fog kelleni segítség. – mosolygott Tony. – Ma bulizunk egyet, te leszel az ünnepelt. - jelentette ki, majd szólt FRIDAY-nek, hogy hívjon fel pár barátot.

//
nagy szünet után itt a rész, remélem tetszett (:
a folytatást már alig várom megírni 😍