Nélküled nem megy!

19.rész

A díjátadó többi része teljesen eseménytelen volt. A fiúkat több díjra is jelölték, ebből pedig el is nyertek egyet, de ez érthető, hisz keményen dolgoztak érte. Jungkookkal nem beszéltünk azóta, mióta kijöttünk a férfi mosdóból. Az én életkedvem teljesen elment, míg a fiúk ünnepelni, bulizni akartak. Engem is hívtak, de mondtam, hogy inkább otthon maradok, ők pedig rárepültek a szintén bulizni vágyó Got7-re. Arra jutottak, hogy elmennek valamerre az este. Hyerin is velük tart, hisz Jasckson elhívta, ő pedig nagyon nagy örömmel mondott igent. Byult nem hívták, aminek nagyon örültem. Így legalább biztosan nem fog Jungkook körül legyeskedni. Ami Jungkookot illeti, nagyon csendben volt az úton. Néha összevihogott a többi fiúval, de ezen felül nem igazán vette ki a részét a társalgásból. Lehet tényleg fáj a karja.

A kocsi lassított, majd megállt. Már mindenkitől elbúcsúztam így a Got7 és én kiszálltunk és néztük a távolodó limuzint. Fárasztó nap volt a mai. Nem volt kedvem semmihez sem. Kinyitottam az ajtót aztán én és a fiúk betódultunk rajta. Lerúgtam a lábamról a cipőt és ledobtam a táskámat is a nappaliba. Meg könnyebbülés a saját talpamon járni és nem 5 centivel a föld fölött. Csak egy forró fürdőt akartam. Nem vágytam másra, csak egy forró fürdőre. 

- Srácok! Felmentem. Majd szóljatok fel, ha készen vagytok és mentek. - kapaszkodtam meg a lépcső korlátjába. 

- Felmenjek veled? -dugta ki a fejét a konyhából Bambam arcán hatalmas vigyorral. Jb a nappaliból hozzávágott egyet a díszpárnáim közül, ami telibe kapta szegény fiú arcát. Bambam elkapta mielőtt leesett volna  földre és visszadobta a puha párnát. - Aúú! Ezt mégis miért kaptam? 

- Még kérdezed? Nem kérdezhetsz ilyeneket Choatól! Ja tényleg! Choa! -fordult hozzám. Én még mindig mosolyogva az előbbi tettén néztem rá kérdő tekintettel. - Holnap vissza megyünk a dormunkba. És a nagyszüleid is visszajönnek egy-két napon belül. Nagy hálásak vagyunk, hogy itt lehettünk. 

- Ugyan már! Nem kell hálálkodnotok. Nagyon örülök, hogy segíthetek nektek. - vigyorogtam. Elindultam felfelé a lépcsőn. Hatalmába kerített a szomorúság. Jungkookot végleg eltaszítottam magamtól. A srácok is elmennek. A nagyszüleim sincsenek itthon. Arról nem is beszélve, hogy pár nappal ezelőtt megpróbált megölni valaki, aki a szüleimet is megölte. És ez a valaki még mindig a nyomomba van. Hyerin Jacksonnal van, őt nem hívhatom át estére. Nem fogom megkérni egyik fiút sem arra, hogy ne menjen bulizni, inkább maradjon itthon velem. Nem. Ennyire nem leszek önző. Menjenek csak bulizni, nyugodtan érezzék jól magukat, ma estére egyedül maradok. Sőt! Több estére is. A szobámba érve ledobáltam a ruháimat magam köré. Bementem a fürdőbe. Magamra zártam az ajtót. Halk zenét kapcsoltam. Valami szomorú, depressziós, hangulatomhoz illő zenét kerestem a zenelejátszómon. Megeresztettem a kádat meleg vízzel és nyakig merültem a habos, gőzölgő mámorító forróságban. Eszembe jutott Jungkook, ahogy ott ült a mosdóban, a fájdalomtól összegörnyedve. Ahh! Az az idióta, nem tud vigyázni magára. Miért olyan nagyon nehéz nem elesni a színpadon, könyörgöm. A szemem megtelt könnyekkel. Nem akarok sírni. Főleg nem miatta. Elakarom felejteni. Nem vagyok szerelmes belé. Már csak egy kicsit vonzódok hozzá. El fogom tudni felejteni. 

Kiszálltam a kádból, megtörölköztem, felöltöztem. Kikapcsoltam a zenét és ekkor tűnt fel, hogy lent szokatlanul nagy csönd van. Elmentek volna a fiúk? Hisz mondtam, hogy szóljanak fel. Ekkora csönd lesz holnaptól mikor már nem lesznek itt? Kinyitottam az ajtót és mi fogadott, ott ahol eddig mindig világosság van? Sötétség. Valamelyik szerencsétlen biztos lekapcsolta a villanyt, mikor elmentek. Istenem! Visszazártam az ajtót, mielőtt még nagyobb remegés venné át a testem felett az uralmat. Elfordítottam a kulcsot a zárban, hisz mégis csak megakar ölni valaki. És így, hogy ez eszembe jutott még jobban félni kezdtem. Persze, mit tesz az ember ha fél és csend van körülötte? Képzelődni kezd. Beképzel magának hangokat, neszeket, elhiszi, hogy lát dolgokat, amik amúgy nincsenek is ott. Én éppen hangokat hallottam a földszintről. A szobámba ugye égett a villany, az ajtó zárva, az ablakomhoz nem igazán tudna felmászni bárki, de az is csukva. Ha van is valaki odalent, nem tud bejutni a hozzám valami könnyen. A fiúkat nem hívom fel, hisz megígértem magamnak, ez az este az övék, nem zaklatom őket. Így is annyi mindenben segítettek már nekem. Ekkor a mobilom zúgni kezdett. Annyira megijedtem ettől a kis hangtól, hogy meg se néztem ki hív, csak felkaptam a készüléket. 

- Igen? -szóltam bele suttogva. 

- Szia! Hol vagy? -kérdezte az a hang, amit több száz közül is felismernék. 

- Itthon, még is hol lennék? De te hol vagy? Nem egy buliban valahol teljesen részegen? - kérdeztem megkönnyebbülten mormogva, arra utalva, hogy hangos zenének kéne a háttérből szólnia és nem pedig kristálytisztán hallanom Jungkook hangját a vonal túlsó feléről. Még is miért hív fel? Azt hittem a mai pofonból rájött, hogy semmit sem akarok tőle. De ő Jungkook. Fura is lenne, ha megértené a dolgokat. 

- Nem vagyok buliban, és tudod nagyon jól, hogy egyébként sem lehetnék teljesen részeg. Meglátnának a rajongók és mit gondolnának? 

- Azt, hogy te is ember vagy és bulizhatsz néha? -motyogtam cinikusan. 

- Choa! Visszatérve az előző kérdésemre. Nem lehetsz otthon. Nálad sötét van. Pedig tudom, hogy nálad sosincs sötét Itt vagyok a ház előtt. - ekkor bennem megállt az ütő. Mi az, hogy a házunk előtt van? A környékünkön sem kéne lennie, nem hogy a házunk előtt. A francba. Ennyi értelmetlenséget egy koponyába zárva. Mit keres itt? - Ha nem hazudtál nekem az előbb azért, hogy lerázz, és ténylegesen itthon vagy, beengednél? 

- Ne...nem tudlak. -dadogtam

- Még is miért nem? 

- Szerinted miért nagy okos?- néztem magam elé gúnyosan. - A fiúk leoltották a villanyt, és ki nem teszem ilyen sötétben a lábam a folyosóra. És miért akarnál te bejönni? Megbeszéltük, hogy mi történt, és mi nem történt. Innentől békén hagyjuk egymást. -morogtam össze szorított szemekkel koncentrálva arra, hogy magabiztosan hangozzék, az amit mondok, nehogy még véletlenül is meghallja a hangomon mennyire komolyan érint ez a téma. 

- Ezért jöttem. Nem fogok telefonon beszélgetni veled erről. Dobj ki az ablakon egy kulcsot vagy valami én ped... - hagyta abba a mondat felénél. És hiába vártam, nem folytatta. 

- Jungkook! -szóltam bele a telefonba. -Jungkook! -szólítottam kicsit hangosabban. Megszakadt. Mi a szar? Most rám nyomta a telefont? Vagy történt valami? A folyosón fény gyúlt, amit az ajtó alatt lévő résen láttam. Ereimben megint csak megfagyott a vér. A kilincs lenyomódott én pedig hálát adtam az úrnak, hogy bezártam. Most megfogok halni? Eljött, hogy megöljön? Végül is tökéletes időpont lenne. Nincs itthon senki. Egy ajtó nem akadály. Még én is be tudnám törni, ha nagyon akarnám. Felálltam és fürdőszoba felé hátráltam, tekintetemet le nem véve az ajtóról. Gondoltam bezárkózom oda is, és két ajtón már is nehezebb az átjutás. Azalatt az idő alatt pedig bőven van időm segítséget hívni. Azonban mielőtt elérhettem volna a küszöböt Két kopogás volt halható az ajtó felől. Egy torok köszörülés, én pedig a padlóra rogytam megkönnyebbülésemben. Még a krákogását is felismerem. 

- Beengedsz? -kérdezte a túloldalról Jungkook.