Love Paint [[Hungarian Nu'est ff.]]

5.rész - Akit szeretnek, de mégis utálnak

Az éles fellépés és a főpróba között mindössze két nap volt. Nem is tudom mit csináltunk volna, hogyha nem lett volna az a főpróba. Hátterekkel és kellékekkel teljesen más volt a darab, mindent időre kellett mozgatni és pakolni, ami nem ment elsőre ütközések nélkül, elvégre nem kicsi festményekről beszélünk.

Annyiszor kellett újrapróbálnunk, hogy közben megtanultam a főszereplő lány szövegét.

- Nagyon humoros - lökött meg játékosan JR, miközben elvigyorodott azon, ahogyan utánzoztam a hallottakat. - Jó memóriád van, ha megjegyezted a sorokat.

- Az is igaz. De nem is túl bonyolult, szóval... - rántottam vállat.

A tegnapi nap egész része erre ment el, így igazából SonMihoz sem maradt időm átmenni, mivel este hétig a suliban dekkoltam, utána meg még segíteni kellett JR-nek hazacipekedni. Rennel sem volt túl sok időm beszélni, amit nagyon sajnáltam, de ez van. Ő ezzel volt elfoglalva, én meg azzal, így nem volt sok esélyünk.

A mai nap sem indult sokkal másképp, éppen, hogy beestem az épületbe, már bele is kerültem a kavalkád közepébe. Kapásból közölték, hogy az egyik vászon feldőlt az éjszaka és van egy-két rés rajta, ami összekoszolódott, szóval le kell festenünk újra és meg is szárítani. Annyira örültem a hírnek, hogy legszívesebben kiabáltam volna, de szó nélkül mentem és segítettem a szenvedő Cearanak, aki teljesen ki volt akadva a többiekre, hogy nem tudták rendesen lerakni a háttereket.

Potom egy órát vacakoltunk ezzel és a végére rendesen kiidegeltük magunkat, hiszen eltartott egy darabig, míg megszárad, így fétünk, hogy nem lesz jó az előadásig.

Most is éppen a színpadteremnél ragasztgatom a "foglalt" feliratú cetliket az elsősorba, ahol az igazgatóság és a testvériskolánk néhány fontos embere fog ülni, a polgármester és helyi képviselők társaságában.

Kisváros vagyunk, ez már csak így megy.

- Hátra még kéne egy sor szék, amúgy - pipiskedek. - Nem fognak beférni az emberek...

Néhány izgatott kilencedikes azonnal a segítségemre sietett és behárdtak még néhány ülőalkalmatosságot. Anno mi is ilyen izgatottak voltunk, mára ez viszont igen csak elmúlt. Minden elsős ilyen, mire végzősök lesznek kiheverik.

Elindultam szusszani egyet, de sikeresen belefutottam Aronbe, akinek széttált a haja, annyit tépkeste.

- Mi a probléma? - pislogok.

- Lebetegedett a főszereplő lány és a beugrója is! - mérgelődik. - Mondtam, hogy ne az ikreket válasszuk!

- Nem tudja valaki helyettesíteni őket? - kezdek rágódni én is.

Túl sok ember, túl sok munkája van ebben ahhoz, hogy lefújjuk.

- Az előadás nagyrészében elsősök szerepelnek, csak egy két végzősünk van, ők is fiúk, szóval lehetetlen. A kilencedikesek nem tudják a szöveget és még nem tudnak imprózni - rázza a fejét idegesen.

- Oh... - szontyolodom el.

Ebben a szent pillanatban, JongHyun, mintha villám csapott volna bele, érkezett meg a terembe. Szerintem elég sokat bajlódik az ikrek lebetegedése miatt.

- Áh, Eryn, pont téged kerestelek - szusszant. - Lenne egy hatalmas kérésem.

- Mit szeretnél? - értetlenkedem.

- Játszd el a női főszerepet - néz rám kiskutyaszemekkel, mintha ez hatásos lenne.

- Hé, ez nem is rossz ötlet! - kap az alkalmon Aron.