Love Paint [[Hungarian Nu'est ff.]]

6.rész - Hazajött?!

- Bajban vagyunk! - idegeskedik a két osztály összedugva a fejünket.

Holnap kosárbajnokság és az egészet átrendezték, mivel a mi osztályunkba csak pár fiú van, ellentétben a színjátszósokkal, ahol akad egy pár. Érdekes lesz így játszani, hiszen nincsenek összeszokva, ellentétben a felettünk és alattunk járó csapatokkal. Mondjuk Baekhot leverni már eleve lehetetlen.

- Vagyunk a francokat - próbálom lehiggasztani a társaságot, mire Ren és Minhyun egyszerre néz rám, amolyan "te hülye vagy?" nézéssel. - Eheheheh, lehet egy kicsit... mégis... - húzom össze magam.

- Ez lehetetlen - adja fel máris Ren.

- Még szerintem is, pedig én kosarazom - társul Minhyun.

- Próbálni még ér, ne legyetek már ennyire nyámnyilák! - csattan fel Ceara. - Nem hiszem el, hogy nem tudtok egy kicsit hinni magatokban...

- Könnyen beszélsz, neked nem kell Baekho ellen játszanod... JongHyun sem panaszkodhat a játékára. Szét fognak minket alázni - rökönyödik meg az imént megszólaló párja, mire vitába elegyednek, meg sem hallva a további beszélgetéseket.

- Napok óta próbálunk valami értékelhetőt kifacsarni a csapatból és semmi sikerélményünk. Totál szerencsétlenek vagyunk - vágja le magát mellém MinKi, mivel meguntam a többieket hallgatni és felültem a lelátóra.

- Kár, hogy Aron nem játszik DongHoékkal... Ha rá tudnánk venni valahogy, az kész csoda lenne - szusszanok.

- Miért?

- Mert katasztrofálisan béna, ha kosárlabdáról van szó - nevetek. - Mindig lassítja őket.

A tesi óra végét jelző csöngő hangosan jelezte nekünk a szabad utat, így visszaballagtunk az öltözőkbe. Nem mintha olyan sokat mozogtunk volna, mivel a fél óra arra ment el, hogy csapatjátékot próbáljunk formálni az ide-oda passzolgatás helyett. Azzal nem mentünk sokra. Az egyetlen aki konyít valamennyit a dologhoz az Minhyun, meg egy másik srác. Ez viszont édes kevés.

Unottan rendeztem újra egyenes tincsekbe a hajamat. Jócskán év vége felé járunk, tavasz közepe van, nemsokára itt a nyár. Mindig megsülök, ha kiengedem loboncom, de nincsen szívem levágatni.

A gimis napok ilyenkor pörögnek a legjobban, hiszen tengernyi program van, majdnem minden héten kettő. Holnap ugye kosárlabdabajnokság, jövő héten "bemutatkozik az iskola" és sorolhatnám. Két hét múlva pedig kirándulni is megyünk. Sátrazni fogunk. Már előre félek Ceara kiakadásaitól. Ő nem az a természetben járkálós típus.

Ebédszünet előtt még volt egy órám, de azt könnyen átvészeltem. Nem a rajzórákat nevezném a legnehezebbnek, mivel ez az egyetlen, amihez értek.

Az ebédlő ma is csumáig volt töltve és egy kis időbe telt, mire átvergődtem magam a többiekhez. Ma Ren is velünk volt, ami ritkaságszámba megy, de már egyáltalán nem fura. Egész jól beilleszkedett, Baekhoval és JR-rel különösen jó viszonyt ápol, MinHyunnal meg megvannak. Ceara még mindig túl sokszor néz rá kaján vigyorral, amivel szerencsétlen nem igen tud mit kezdeni, így tőle még mindig tart.

- Éhen halok - vetem le magam a sajtos-sonkás szendvicsemmel együtt.

- Te mindig - ingatja a fejét vigyorogva JongHyun. - Szerintem, ha megennél egy elefántot sem lenne elég.

- Azért ne essünk túlzásokba - húzom fel az orrom.

- Hogy álltok a kosárlabdával? - vigyorodik el szélesen Baekho, mire Minhyun hozzávág egy levél salátát, ami Ceara tálcájáról szedett. - Szóval sehogy. Sejtettem - mondja gonoszan, persze nem szánja annak, csak cukkol minket.