I Can't Believe It /BEFEJEZETT/

3. fejezet

Lia

Szomorkodva néztem Nathi és Niall után. Én szerettem volna vele menni, de most belegondolva nem is lett volna jó ötlet a barátnőmet Harry-re bízni. Inkább föláldozom magam. Idegesített a göndörke félreérthetetlen, perverz mosolya, ami az ajkain játszott. Anno, hogy gondolhattam ártatlannak?

Az, az igazság, hogy képbe voltam a srácokkal eddig is, mivel négy éve vagyok rajongó, azaz Directioner. Hat éve tűntek fel a brit X-Faktorban, és már akkor fölfigyeltem rájuk, de annyira azért nem strapáltam magam, hogy infókat szerezzek róluk. Tudtam róla, mikor megjelent az első videó klipjük, és azt is, hogy turnézni mennek, szóval az igazán nagy hírek az én fülembe is eljutottak, annak ellenére, hogy különösebben nem foglalkoztam velük. Azt hittem, hogy elszálltak maguktól és megváltoztak. Részben igazam is volt... Megváltoztak. De nem rossz értelemben.

Tizennégy évesen találkoztam egy lánnyal, aki rajongó volt. Mesélt a srácokról, és ezt követően ismét figyelemmel kísértem az életüket. Meglepetésemre már nem azt az öt fiúcskát, hanem fiatal férfiakat láttam. Stílust váltottak. Harry megszabadult a bájos imidzstől, Zayn közvetlenebbé vált, Liam vesztett valamennyit a komolyságából – ami jót tett neki –, Louis leginkább külsőleg lett más, mivel ugyanolyan kajla maradt, és Niall... szerintem Niall esett át a legnagyobb átalakuláson. Már nem az a hosszú hajú, alacsony, babaarcú, szeleburdi fiú tekintett rám, hanem a férfiasan rövid frizurát viselő, átlagos magasságú, borostás pasi, aki minden nő álma – vagy legalábbis a legtöbbé. Egyszerűen fölnőttek.

– Hé, Bamba Lina! – húzta el a kezét az arcom előtt.

Most jöttem rá, hogy teljesen belefeledkeztem a gondolataimba és azt a helyet bámulom, ahol Niall állt pár perccel ezelőtt.

– Ne hívj így! És a nevem Lia, nem Lina. – javítottam ki bosszús pillantással. – Menjünk!

– Ezért könyörgök már öt perce, de te meg se hallod! – zsörtölődött.

Nem mondtam semmit, csak beszálltam a fekete, egyébként ugyanolyan Range Roverbe, mint amilyen a szöszinek van. Harry is követte a példám és pár másodpercen belül már azon tanakodtunk, merre induljunk.

– Mindenképp mi is a mozinál kezdjük, úgy, mint Nathiék. – mondtam kis csend után.

– Rendben, de ne felejtsd el, nem Niall, hanem a hotelt keressük! – kacsintott és elégedetten elmosolyodott saját genyóságán.

– Miért keresném őt? – adtam a hülyét.

– Ugyan már, baby! Majd kiesik a szemed, ha ő is a közelben van. – vigyorgott teli szájjal és átvetette a karját az ülésemen.

– Még hogy kiesik?! Adok én neked olyat...! – játékosan belebokszoltam a karjába, mire ő meg összekócolta a hajam a szabad kezével.

– Most úgy nézel ki, mintha a féltékeny rajongók elkaptak volna egy sikátorban! – fogta a hasát nevettében. Aztán én is jól összetúrtam az ő bozontját.

– Csak hogy kvittek legyünk. – mosolyodtam el én is.

Harry fölpörgette a motort és elindultunk. Lazán fél kézzel vezetett, s közben rám-rám pillantott.

– Mi van?

– Semmi. – megrázta a fejét.

Kicsit lejjebb csúszott a keze, így már elérte a vállam.

– Styles, ha nem paterolod vissza a helyére a mancsod, esküszöm, csak keresztapa lehetsz! – fenyegettem.

– Jaj, de kis tüzes valaki! Niallnek lesznek problémái veled.