I Can't Believe It /BEFEJEZETT/

6. fejezet

Nathi

Nem hiszem el, pihenni jöttünk és Lia állandó jelleggel felzargat reggelente valami ürüggyel. Mikor álmos vagyok, abszolút nem érdekel, hogy mit terveztek a nap további részében.

Miért nem lehet megvárni, míg magamtól felébredek?

Hason fekve az ablak felé fordulva dühöngtem magamban és próbáltam vissza aludni. Különben is nagyon jól tudja, hogy milyen vagyok, ha úgy keltenek fel. Lassacskán újra elszenderedtem volna, de hallottam, hogy nyílik az ajtóm. Meg sem vártam, hogy megszólaljon, rögtön belekezdtem:

– Komolyan mondom Lia, egyszer kinyírlak! Mi a francért nem kelhetek egyszer fel magamtól? Menjetek el nélkülem, mit bánom én?! Úgy sem nyomok túl sokat a latba, szóval... Meg senki nem hiányolna, nélkülem is meglesztek! Majd újságold el mit láttál, fényképezz meg ilyenek! Szia! – már annyira megszoktam, hogy angolul társalgunk, hogy automatikusan azon a nyelven küldtem el rejtetten melegebb éghajlatra, biztos értette. De továbbra sem hallottam, hogy távozott volna. Meg tuti, hogy nem hagyta volna végig mondani ezeket a mondatokat, úgyhogy vagy tervez valamit, vagy nem tudom. Éreztem, hogy felmászik az ágyamra, de csak azért sem változtattam a pozíciómon, próbáltam vissza aludni.

– Én azért örülnék, ha eljönnél! – szólalt meg egy pasi hang, közvetlenül a hátam mögül. Azonnal kipattantak a szemeim és gyorsabban dobogott a szívem, ezt a tenort bárhol felismerném.

Mit kereshet itt?

Óvatosan a hátamra feküdtem és rá néztem. Ő persze igazodott, nehogy megint túl közel kerüljön egymáshoz az arcunk.

– Hogy-hogy te itt? – motyogtam.

– Hát mivel veletek tartunk a városnézésben, így gondoltam benézek reggel, hogy együtt tudjunk elindulni. Amúgy már Tommo-ék is itt vannak. – közölte velem mosolyogva George.

– Ó! – kicsit hallgattam aztán újra megszólaltam. – És a szobámba?

– Hát Lia mondta, hogy ágyban vagy és nem akarsz kikelni, úgyhogy mondtam neki, hogy majd én rábírlak, mire figyelmeztetett, hogy kész sárkány leszel és jobb ha be sem teszem hozzád a lábam.

Tényleg megölöm egyszer ezt a lányt!

– Miért nem lehet délben kezdeni a túrát? Minek kell korán reggel? – nyöszörögtem.

– Nathi, tudod, hogy mennyi az idő?

– Hat, hét? – tippeltem.

– Negyedkilenc. – világosított fel.

– Aludni akarok! – nyavalyogtam.

– Holnap is ráérsz. Ma viszont elmegyünk és szeretném, ha te is velünk tartanál. – a mondtat végére éreztem, hogy enyhén piros lett az arcom. A szeme szinte égette az enyém.

– Rendben van. Öt perc és megyek. – biztosítottam róla.

Felállt és ment is kifelé. Két percig lelkierőt gyűjtöttem, hogy fel tudjak tápászkodni és kibújtam a jó meleg paplan alól. A szekrényhez csoszogtam kidobáltam pár göncöt az ágyra. Majd összeguberáltam egy pár cipőt is. Miközben a ruhákhoz vánszorogtam ismét nyílott az ajtóm.

– Nathi, Lia üzeni, hogy... – kezdett bele George és el is hallgatott, ahogy meglátott. Végig jártatta rajtam a tekintetét. Először nem értettem, hogy miért aztán eszembe jutott, hogy csak egy hatalmas kinyúlt póló és egy bugyi van rajtam, mert este nem volt erőm felvenni a rövidnadrágom. Végül is mindegy, mert a felsőm leért a combom közepéig, de tűz vörös fejjel álltam előtte.