igazgatóit kaptam, mert adam arccsontja eltört.
ki kellett volna rúgniuk.
de nem tették.
a speciális helyzetem miatt.
mintha noah halálával magyarázható lenne az elmebajom.
a figyelmeztetés mellé büntetést is kaptam.
vagyis hatig bedugnak egy terembe, ahol néha rám néz egy tanár, hogy nem csináltam e felfordulást.
ennél nagyobb felfordulást nem is csinálhatnék.
mindent felborítottam magam körül.
egészen addig nem emelem fel a fejemet, míg mr. grayson meg nem állít.
tekintetéből süt a sajnálat.
- ez nem te vagy, lilac. - mondja, majd kinyitja előttem az ajtót.
belépek a terembe, majd mikor rájövök hogy hol vagyok rögtön vissza is fordulok.
- kérem, nem maradhatok ebben a teremben, mr. grayson! - esdekelve nézek rá.
a hátam bizsereg, míg az egész testemet mintha ezer apró tűvel szúrkálnák.
- az igazgató ezt a termet jelölte ki. sajnálom lilac. - szomorúan néz rám, majd becsukja az ajtót.
mielőtt lenyomhatnám a kilincset, kattan a zár.
elkezdem rángatni a kilincset, de hiába.
nem hiszem el, hogy bezárt!
ez egy iskola, nem egy kicseszett diliház!
lehunyom a szemeimet.
mindenem remeg, miközben megfordulok.
mindig is gyönyörűnek találtam a tánctermet, főleg mikor odakint sötét volt és a hold fénye beragyogott a nagy ablakokon.
de most minden szépségét elszívja a fal, amit végig tükör borít.
lassan elindulok, direkt nem nézek a hatalmas tükörre.
remegő ujjaimmal végigsimítok az egyik padon.
ahogy a terem közepére érek, megtorpanok és felemelem a fejemet.
michael velem szemben áll, pont ott ahol én.
mélybarna haja most rendezett, míg szemei alatt sötét karikák húzódnak.
figyelem őt, ahogy ő is engem.
hirtelen egy kattanást hallok, mire oldalra kapom a fejemet.
a zenelejátszón forog a bakelit.
mikor újra felpillantok, a zene elindul.
michael elmosolyodik, majd tesz felém egy lépést.
- táncolj nekem szép orgonám!
ajkai mozognak, én pedig hallom amit mond.
nem a fejemben és nem is mindenhonnan.
úgy, mintha tényleg itt lenne.
és talán itt is van.
mielőtt bármit reagálhatnék, elindul felém.
táskámat leejtem a vállamról, majd sebesen hátrálni kezdek.
átszaladok a kuszán elrendezett padok között, de michael minden lépésemet követi.
a tükör miatt olyan mintha a terem kétszeresére nőne.
ő a másik felén próbál elérni hozzám, én pedig itt próbálok elmenekülni.
ő tudja, hogy nem érhet el, ahogy én is tudom, hogy nem menekülhetek előle.
- tudod, hogy mit akarok, lilac.
hangja megfagyasztja a vért az ereimben.
hevesen kapkodva levegő után a szemközti falhoz szaladok, majd lihegve a földre csúszok.
michael oldalra biccenti a fejét, majd lépteit lelassítja.
közvetlenül a tükör előtt áll meg.
óvatosan leguggol, majd tenyerét az üveghez nyomja
- én szépséges orgonám
hogy játszol orgonán?
kecses ujjaid
finoman pengetik
érdes húrjait?
szemeidet lehunyod,
hogy érezd a dallamot?
jöjj hozzám
érints meg, kérlek.
csak vigyázz, orgonám!
mérgezek.
lassan közelebb araszolok hozzá.
tudom, hogy nem kéne.
de úgy érzem muszáj.
olyan mintha a verssel uralma alá hajtotta volna a testem.
egyre közelebb érek hozzá és kezdem úgy érezni, hogy még a padok is arrébb tolódtak, csak azért hogy én eljuthassak michaelhöz.
tekintete végig fogva tartja az enyémet, egyszer sem pislog vagy néz félre.
utasít, hogy menjek, én pedig szót fogadok.
alig pár centire a tükörtől, feltérdelek.
még sosem voltam ilyen közel hozzá.
felemelem a kezemet, majd finoman az övéhez illesztem.
egy pillanatra olyan, mintha megszűnne az a vékony kis üveg és érezném a bőrét.
aztán éles fájdalom nyilal a tenyerembe.
felordítok, majd elkapom a kezemet.
magam felé fordítom, így meglátom a több tucat vágást.
ijedten nézek a tükörre, ahol ott virít a véres tenyérnyomom.
michael már nem előttem guggol hanem a terem közepén áll, pont úgy mint amikor beléptem.
lehajtja a fejét, majd összeszorítja a száját de így is látom ahogy mosolyog.
szemeimben gyülekező könnyek végigfolynak az arcomon, majd vérző tenyeremre csöppennek.
michael rázni kezdi a fejét, majd tekintetét újra összekapcsolja az enyémmel.
ajkaim elnyílnak, ahogy meglátom az arcán lefolyó vércseppeket.
- mondtam hogy mérgezek, orgonám.
arcán vércsíkok vöröslenek, míg szája sarka mosolyra húzódik.
int egyet, mire a tükör oldalain lévő függönyök behúzódnak, ő pedig eltűnik a szemem elől.
értetlenül nézek a tenyeremre, majd vissza a vörös sötétítőkre, mikor kinyílik az ajtó.
- lilac? mi történt? úristen, mi lett a kezeddel? gyere, ezt most azonnal le kell fertőtleníteni.
míg mr. grayson felveszi a táskámat, majd a vállamnál fogva kivezet a teremből, addig én magamban válaszolok a kérdéseire.
már rég nem.
fogalmam sincs, talán egy fokkal tovább nőtt az elmebajom.
ismét csak nem tudom.
talán az egyetlen dolog, amit biztosan tudok az életemben, az michael.
csakhogy miatta nem tudok semmi mást.
×××
HA TUDNÁTOK MENNYIT SZENVEDTEM A VERS MEGÍRÁSÁVAL
ilyet sem csinálok többet lol
YOU ARE READING
MIRRORS
Mystery / Thriller- meztelenül? de hisz ruhád alatt hazug a húsod is. szeretnélek levetkőztetni meztelen csontodig. és ha még a csontod is hazudik? meztelensége nem elég! kibontanám csontodat és megnézném lüktető velejét. az lenne a végső megismerés! vagy még az sem...
