THrEe-huNdrEd SIxty-FOurTh Day

405 88 7
                                    

sikítva ébredek fel.

lendületből felülök és időm sincs örülni annak, hogy nem vagyok lebilincselve.

hevesen kapkodok levegő után, fekete tincseim izzadt homlokomhoz tapadnak.

félve pillantok körbe, szemeimmel michaelt keresve a késével készenlétben, de a sötétségen kívül semmit sem látok.

kés...

a combomhoz kapok.

ahogy a kezem találkozik a seb körüli érzékeny résszel, tompa fájdalom terjed szét a combomban.

tompa... miért nem érzem a lábamat?

szemeim megtelnek könnyekkel.

vajon ha egyszer vége lesz ennek az egésznek, lebénulok?

soha többet nem állhatok majd lábra, és a rózsa alakú heg a mellkasomon örökké emlékeztetni fog erre?

pedig semmi mást nem akarok, csak felejteni.

könnyeim végigfolynak égő arcomon, majd lassan lecsöppennek a fehér paplanra.

óvatosan visszadőlök az ágyra, majd magamra húzom a takarómat.

szörnyen fáradtnak érzem magam.

lehunyom a szemeimet.

hiába tudom, hogy az öntudatlanságban csak a rémálmok várnak rám, ahol megölöm noaht, mégis hagyom, hogy a lelki kimerültség uralma alá hajtsa a testem.

és elalszok.

MIRRORSWhere stories live. Discover now