hunyorgok.
a szemhéjaim ólomsúlyúak, a halántékom lüktet.
az ágyamban fekszem.
álmodtam?
lassan megmozdítom a kezem, de valami nem engedi, hogy tovább húzzam.
hideg fém vágódik a bőrömbe.
egyszerre rántom meg az összes végtagomat.
hallom csörögni a láncokat, míg a combomba éles fájdalom nyilal.
összeszorítom a számat.
- én a helyedben nem ficánkolnék. a végén még a bilincs kidörzsöli a bőrödet, orgonám. és ha a szép bőröd nem lesz többé, már csak a romlott belsőd marad.
nem kell a hang irányába fordulnom ahhoz, hogy tudjam ki van a szobámban.
nem álmodtam.
nem álom volt.
michael létezik.
megkeresett, egy kés döfött a combomba és az ágyamhoz bilincselt.
sikolyra nyitom a számat, de mielőtt tényleg segítségért kiálthatnék, michael tenyerét a számra tapasztja.
a csípőmre ül, miközben végig a szemeimbe néz.
a háta mögé nyúl, majd két ujját belenyomja a sebembe, mire sikítva felzogok, de hangom elhal a keze alatt.
véremtől piros ujját az ajkához nyomja.
- shhhh! - csitít, de csak mégjobban sírni kezdek.
tekintetem homályos a könnyeimtől, míg a sebem úgy ég, mintha meggyújtott gyufát nyomnának bele.
- a kurva életbe is, fejezd már be a bőgést! - ordít rám.
összerezzenek, majd belülről erősen a számba harapok, mire kicsit csillapodik a zokogásom.
- annyival jobb lenne, ha újra a régi lennél. miért lettek újra érzéseid? tudtam, hogy nem kellett volna egyedül hagyjalak. de azt hittem, hogy olyan lettél, mint én. szerettem veled beszélgetni, lilac. de most csak félsz. - arcán ezernyi érzelem fut át, de mielőtt egyet is elkaphatnék, és darabokra szedhetném, az összes semmivé foszlik.
nagyot sóhajt, majd előveszi a kését.
a testem megremeg és egy újabb könnycsepp buggyan ki a szemem sarkából.
michael megrázza a fejét.
- látod, erről beszéltem. a félelem annyira primitív érzelem. te mikor féltél a legjobban, szép orgonám?
most.
ebben a szent pillanatban.
- érdekes. - michael lassan bólogat, mintha tényleg válaszoltam volna neki.
aztán a késével ketté szeli a pólómat.
úgy vágja a fehér anyagot, mint a vajat.
nagyot nyelek, hogy visszafojtsam a feltörni készülő epét.
a pengét a mellkasomhoz nyomja, majd alig érezhetően megvágja a bőrömet.
fáj, de közel sem annyira mint a lábam.
a kés éle folyamatosan siklik a bőrömön.
legszívesebben zokogva sikítanék, de michael még mindig befogja a számat.
szóval csak némán tűröm, ahogy a mellkasomat karistolja.
lehunyom a szememet és megpróbálok nem a fájdalomra koncentrálni.
sikertelenül.
- a bőröd az egyetlen szép rajtad, orgonám. tökéletes vászon.
michael hangjára kinyitom a szememet, majd felemelem a fejemet.
pontosan a szívem felett egy szál rózsa alakja vehető ki.
szárából, apró tüskéiből és szabályos szirmaiból csöpög a vérem.
beteg vagy. - mondanám, csakhogy michael tenyere miatt nem tudom.
- így mindig emlékezni fogsz rám. - suttogja.
sose nyúlj a rózsához, mert elvágja a kezedet.
újra remegni kezdek.
- megint félsz. - michael elhúzza a száját.
- tudod én mikor féltem a legjobban?
alig észrevehetően nemet intek a fejemmel.
tudni akarom, hogy ő mitől fél.
- akkor, mikor azt hittem, hogy a bátyád túléli azt a temérdek vágást, amit ejtettem rajta.
és itt jobbnak látom elveszteni az eszméletem.
ESTÁS LEYENDO
MIRRORS
Misterio / Suspenso- meztelenül? de hisz ruhád alatt hazug a húsod is. szeretnélek levetkőztetni meztelen csontodig. és ha még a csontod is hazudik? meztelensége nem elég! kibontanám csontodat és megnézném lüktető velejét. az lenne a végső megismerés! vagy még az sem...
