MIRRORS

epilogue

lilac szemei lassan kinyitódnak.

teste már nem rángatózik többé ide-oda.

nem viaskodik benne senki.

végignéz fehér, vékony karjain, majd ajkai mosolyra húzódnak.

michael sosem volt még ilyen boldog.

örül, hogy végre egymaga lehet és senkivel nem kell osztoznia, bár azért hiányozni fog neki orgona.

valaki kopogtat a bejárati ajtón.

michael lekászálódik az ágyról.

furcsa neki, hogy már csak ő van.

mikor először - és utoljára - átvette az irányítást lilac teste felett, orgona akkor is ott volt és megpróbálta rávenni, hogy ne ölje meg noaht.

aztán természetesen mikor michael visszavonult, orgona nem emlékezett a kis testbeli csatájukra.

most meg már nem is tud.

mert meghalt...

vagyis nem, a meghalt nem a megfelelő szó.

talán inkább eltűnt.

az is szokatlan, hogy olyan vékonyak a lábai, de ha egyszer kibírta, ezután aztán már gyerekjáték lesz megbarátkozni vele.

amúgy is, orgona bőre olyan, mint a selyem, vagy a fehér vászon, amin az ember kedvére alkothat, lilac pedig az ő bőrét viseli.

bár ki másét viselhetné, hiszen kezdetben csak orgona volt.

michael később jött képbe.

mezítláb lebaktat a lépcsőn, és mielőtt ajtót nyitna, felveszi az egyik felakasztott kardigánt.

lenyomja a kilincset és mosolyogva kitárja az ajtót.

a küszöb előtt egy rendőrtiszt áll.

- miss. corner? - feltolja a sapkáját és a lányra pillant.

- igen. segíthetek valamiben?

orgona mézes hangja... ez is örökké michaellel marad.

- a szomszédok sikítozást hallottak a házból és értesítettek minket. minden rendben, kisasszony?

lilac ajkai újra mosolyra görbülnek, majd biccent egyet.

a rendőrség nem foglalkozik a személyiségek megölésével...

ráérnek foglalkozni lilac cornerrel, ha gyilkolászni kezd.

de michael egyelőre még nem tervezte meg a dolgot.

- természetesen minden rendben. csak rosszat álmodtam.

a rendőrtiszt bólint, majd elköszön és távozik.

michael tudja, mi a neve.

az a fura lány folyton parrishről dumált orgonának, michael pedig kénytelen volt végighallgatni.

talán ivyvel kezdi majd a sort.

lassan becsukja az ajtót és leveszi a pulóverét.

az egyetlen rossz dolog abban, hogy végre michael irányít, és orgona eltűnt, hogy nem alkothat a bőrén.

mert már ő lilac, és ami lilac bőrének fáj, az neki is.

michael szerint pedig csak másoknak áll jól a fájdalom.

mosolyogva besiet a nappaliba és megkeresi a zenelejátszót.

elindítja orgona kedvenc dalát, amit mindig annyiszor hallgatott.

michael is szerette.

talán jobban hasonlítottak, mint ahogy gondolta.

de ez már teljesen mindegy.

orgona nincs többé.

michael nyert.

×××

és akkor epilógus:(((( neharagudjatok.

mint említettem lesz egy magyarázó rész, ahol mindent tisztázok, de mivel szerintem sikerült úgy megírnom az epilógust, hogy kiderüljön belőle a sztori vége, így a magyarázó részt, ahol kifejtem hogy mi hogy alakult, blablabla, csak akkor írnám meg, ha szeretnétek.

vagyis kérlek szépen titeket, hogy kommentben írjátok le, hogy:

szükség van-e egy ilyenre, mert pár dolog nem tiszta;

vagy pedig

ne vesződjek vele.

ja és természetesen egy írói utószó is lesz, az persze biztosan:)

ettől függetlenül itt is köszönöm, hogy ennyien olvastatok!♡

~ Livvie🙌