The Boy Who Stole My Heart -Hunter Rowland (Befejezett)

2.évad 21.rész

Nagyon sajnálom hogy nincsenek részek. De nincsen ötletem. Egyszerűen hozzákezdek irok valamit majd kitörlöm. Most nem megy az írás. Nagyon sajnálom. Valószínüleg ez egy borzalmas rész lett. De igyekszem. Viszont arra számítanotok kell hogy nem olyan gyakran lesznek részek. Én tényleg igyekszem.

Telnek múlnak a napok. Lara állapota nem javul. Kómába van. Az orvosok nem jósolnak semmit. Azt mondják egy ilyen hosszú ideig tart, de én nem birom tovább nélküle. Én szeretem. Egy fasz vagyok hogy eddig nem vallottam be neki az érzéseim. Most itt bent ülök és apró pici kezét szorongatom. Az a mondtat jár a fejemben ami egy éve történt.

Visszaemlékezés--------------

Hozzámbújva gondolkozott. Majd megszólalt.
-Örökké?-kérdezte.
-Öröké.-néztem bele azokba az őszinte szemeibe.

----------------------------------------
-Örökké.-suttogja valaki. Felkapom a szemem és két íriszkék szempárral találom szembe magam. Örökké......
Felébredt!! Jézusom mit mondjak. Vagy mondjak e valamit? Mi?? Nem mondok semmit hanem az ajkaimat az övéretapasztom. Kezemmmel az arcát simogatom. Meglepődött de azonnal visszacsókolt. Annyira hiányzott már ez a lágy, érzelmes csók.
-Sajnálom-suttogtam az ajkaira. Felnézett majd elmosolyodott.
-Ezzel minden megbocsájtva.-mondta lágy,kissé rekedtes hangon. Úgy imádom ezt a természetes mosolyt.
-Tudod. Amíg nem voltam úgymond magamnál csak egy mondatt kattogott a fejemben. "Örökké"-mosolyodott el. Nem véretlenül ő életem szerelme. Érzem hogy van közöttünk valami, valamin különleges kapocs. Én csak vigyorogtam magamban.
-Mi ilyen vicces?-vonja vel a szemöldökét kiváncsian.
-Csak még mindig nem tudom elhinni hogy mi újra eggyütt.-nevettem.
-Ki mondta hogy eggyüt vagyunk?-vonta fel a szemöldökét.
-Hát akkor sajnálatos módon próbálkoznom kell ezzel az ajándékkal egy másik lánynál.-húztam elő a hátam mögül egy dobozt. Azzonnal kiváncsivá lett.
-Még mindig nem vagyunk együtt?-nevettem.
-De ugye tudod hogy én most nem az ajándékért mondok igent?-sütötte le a szemét. Olyan édes amikor védekezik.
-Akkor nem is kell az ajándék!-úgy tettem mintha eltenném.
-Ne nem. Azt nem mondtam hogy nem kell.-nevetett. Majd elvette tőlem az ajándékot. Ellezdte kicsomagolni. Remélem tetszeni fog neki. Nem nagy valami de azért mégis személyes.
-Hunter nagyon köszönöm.-akart felugrani de felszisszent.
-Naaa, óvatosan. El van törve az egyik bordád.-világosítottam fel. Azért az nem kellemes érzès. Egy fehér pólót adtam neki amint egy egy éve készült közös képünk van rajta. Az első csók. Amit Cameron örökített meg.
-Nagyon köszönöm!-majd hogy könnyebb legyen neki odahajoltam és megcsókoltam. Ekkor nyit be az orvos.
-Khmm...-krákogott.
-Bocsánat doktor úr!-védekeztem.
-Semmi baj fiatal ember. Megértem hogy maguk nagyon szerelmesek.-mosolygott. Larára pillantottam. Elpirult.
-Hölgyem hogy érzi magát?-kérdezte a doktor.
-Egész jól csak a bordám nagyon fáj!-mondta.
-Hát igen. A bordája elrepedt. Ez egy darabik nehezíteni fogja a járását. Ne terhelje a jobb oldalát a járásnál. Ezért egy makót készítettünk. Sokat pihenjen. És lehetőleg figyeljen rá ez a fiatal ember.-mondta határozottan. Rámnézett majd bólintottam.
-És mikor lehet haza?-kérdeztem.
-Hát elvileg még 3 napot bent kéne tartanom. De önökkel kivételt teszek. Saját felelőségre már most haza mehet.-mondta az orvos.
-Rendben. Nagyon köszönjük. Viszont látásra!-köszöntük meg az orvosnak.
-Szóljunk a srácoknak!-ujjongott.
-Várj ne. Legyen meglepetés.-mondtam.
-Oké....de utálnak engem.-süttötte le a szemét. Tudom hogy az állarcos időszakra gondol.
-Nem, nem igaz. Ők is pont úgy aggódnak érted-fogtam meg a kezét.
-Bíztos?-csillogott a szeme.
-Biztos!

Naaaa?? Ugye szar lett....pedig próbálkoztam. Na még annyi lenne hogy valaki Győri olvassa a könyvemet??? Ha igen irjatok kommenteb