Égetett jegy

Megnyílni

Csongor még bőven az igazak álmát aludta, amikor kibújtam mellőle az ágyból, és nekifogtam reggelit készíteni. Az ételt aztán egyedül kellett megennem, mert egészen délig nem kelt fel. Nagyon kimerült az éjszakázástól és aggodalomtól. Még úgy is rosszul éreztem magam emiatt, hogy igazából nem én tehettem róla. Délben aztán nekifogtam krumplit pucolni. Halkan énekelgettem hozzá egy másik világi dalocskát, hogy jobban teljen a munka.

- Jó reggelt - battyogott ki nemsokára a szemét törölgetve - Te főzöl?

- Szoktam - pillantottam rá kissé sértetten.

- Előfordult már - javított ki egy félmosollyal, aztán odahúzott az asztalhoz egy másik széket, kivett egy másik kést, és ő is nekifogott.

- Menj vissza nyugodtan. Megoldom - mosolyogtam rá szelíden.

- Mit énekeltél az előbb? - kerülte ki a noszogatásomat - Még sose láttalak ilyennek.

- Baj?

- Nem. Csak szokatlan - pucolás közben ismét felém nézett - De örülök neki.

Egy ideig csendben dolgoztunk, aztán feltettem főni a krumplit. Akkor felkönyökölt az asztalra, és elgondolkodva figyelt.

- Dae - szólalt meg csendesen.

- Hm?

- Mi lesz most?

- Hogy értve?

Megtöröltem a kezem, és közben próbáltam kerülni a pillantását.

- Veled meg Setregiékkel - nem köntörfalazott egy percig sem. Megráztam a fejem.

- Fogalmam sincs.

Bólintott egyet, mintha mindent értene. Sokszor beleláttam, már elég sok ideje éltünk együtt ahhoz, hogy nagyjából kiismerjem. De most nem tudtam, mire gondolhat.

Felállt, és szó nélkül kiment.

Amikor befejeztem az ebédet, csendben megterítettem két főre, aztán mély levegőt vettem, és bementem hozzá. A gépe mögött ült, elmélyülten dolgozott valamin. Akkor sem nézett fel, amikor már mellette álltam. Finoman a vállára tettem a kezem.

- Kész az ebéd.

- Megyek.

Általában jól bírtam a csendet, de most megőrjített. Néhány percig bírtam csak az evőeszközök csörgését, aztán türelmetlenül sóhajtottam egyet.

- Jól van, mi van? Mi bajod van?

Összehúzta a szemeit.

- Szabad vagy.

- És?

- Dönthetsz.

- Igen és?

- Egészen mostanáig azt hallgattam, hogy nem dönthetsz. Tehetetlen vagy. Most dönthetsz. És az a válaszod, hogy "fogalmam sincs"?...

Összeszorítottam az ajkaimat, aztán parázsló tekintettel végigmértem, végül felálltam, és válasz nélkül faképnél hagytam.

- Dae - hallottam a hangját a hátam mögött, majd azt ahogy ő is felkel, hogy kövessen.

- Menj a picsába - morogtam hátra, és lekaptam a fogasról a kabátom, aztán cipőt húztam. A szemem sarkából láttam, ahogy nekidől az ajtókeretnek, és karba tett kézzel figyeli a mozdulataimat.

- Hová mész?

- Kell egy kis levegő - vágtam oda, és már kint is voltam. Bevágtam magam mögött az ajtót, aztán leültem a teraszon lévő párnázott székek egyikébe. Felhúztam magam alá a lábamat, és összefontam a karjaimat. Nem tudtam meghatározni, hogy a harag, a sértettség vagy a felháborodás erősebb-e bennem. Odabent tomboltak, kart karba öltve. Mélyen beszívtam a csípős, őszi levegőt, és próbáltam lenyugtatni magam. Hagyott nekem egy kis időt, mielőtt kijött utánam. Akkor rám terített egy plédet, aztán leült mellém a másik székbe. Együtt hallgattuk a város zaját.