Égetett jegy

Kölcsönös

- Először is tudnod kell, hogy Zoli nagyon sajnálja.

Bólintottam, hogy értem. Ezzel nem igazán voltam előrébb, de így utólag már mindegy is volt. A szárnyaim ugyanolyan gyorsan regenerálódtak, ahogy én is.

- Másrészt mielőtt elkezdek mesélni... Tudnom kellene, hogy mikor kezdődött.

- Mi mikor kezdődött? - kérdeztem vissza értetlenül.

- Ez - intett a szárnyam felé - Legalább nagyjából.

Ezzel őszintén meglepett. Azt, hogy nem így születtem, csak a testvérek tudták, még akkorból, amikor könnyen megbíztam az itteniekben. Először azt éreztem, hogy nem kellene elmondanom több embernek. Aztán a szemébe néztem, és döntöttem.

- Pubertás körül. 10 éves koromban.

Összeszaladt a szemöldöke.

- Hány éves vagy?

- Hogy jön ez ide? - kérdeztem vissza bizalmatlanul, visszabújva a csigaházamba. Azonnal észrevette magát.

- Ne haragudj, nem akartam... Csak... Na jó - sóhajtott egyet, és pár másodpercet hagyott magának, míg összeszedte a gondolatait - Egészen mostanáig a lányom, Erzsébet volt az első.

- Első? - kérdeztem közbe önkéntelenül is, mire bólintott egyet.

- Igen. Az első, akinek képessége van. Mint mondtam, ő már így született 5 évvel ezelőtt. Azóta keresem a többieket. Sokáig senki mást nem találtam, aztán ahogy telt az idő, egyre többen lettek. Ironikus módon a fiam az utolsó, akiről tudunk. Mindenki más ebben az időszakban, 5 évvel ezelőttől 2 és fél évvel ezelőttig kapta a képességét... Vagy képességeit. De te nem igazán tűnsz 15-nek. Már ha meg nem sértelek - mosolygott rám zavartan.

Rágódtam. Annak a dilemmája keringett bennem, hogy beszéljek-e az otthonomról. Végül úgy döntöttem, hogy ha a fivéreknek elmondtam, akkor már igazából nem számít.

- Nem 15 vagyok - bólintottam helyeslőn - Hanem 25.

- Akkor te vagy az első - állapította meg rögtön.

- Nem - mondtam gyorsan - Nem én.

- Nem értelek - kutatóvá vált a pillantása.

- Én nem itt születtem.

Hagytam neki egy kis időt, hogy megeméssze az információt. Elfelhősödött a tekintete, aztán úgy tűnt, lassan összeáll neki egy gondolatsor.

- Akkor hol?

- Egy másik világban.

- Hogy jutottál át?

- Nem tudom - ráztam meg a fejem, és fájdalmas szorítás költözött a mellkasomba. A honvágy keltette fájdalmas hiányérzet újult erővel áradt szét bennem.

- Nem tudod?... - súgta csendesen, résztvevőn.

- Nem. Volt... Volt egy... - akadozva törtek fel belőlem a szavak, aztán inkább nem erőltettem tovább a mesélést. Önkéntelenül is a jegy fölé futott a kezem a ruha fölött, és megdörzsöltem. Türelmesen várt. A szárnyaimon könnyed, kellemes vibrálás futott végig. Akkor összecsuktam őket, és eltűntek a hátamról.

- Szóval így csinálod - nézett a hátam mögé kutatón. Halványan elmosolyodtam a gondolatra.

Mélyen belül úgy döntöttem, még nem állok készen arra, hogy bárkinek is meséljek arról az estéről a narrahkokkal, meg a tűzben parázsló billogvassal. 3 év, és még mindig a torkomra forrnak a szavak, ha megpróbálom mondatokba önteni annak az egyetlen éjjelnek a történéseit, aminek hajnalán már itt ébredtem egyedül, magamra hagyva egy vadidegen, ismeretlen világban.