Történet egy gyilkosságról

Kihallgatás

Nem tudom mióta vagyok itt. Folyamatosan újabb emberek jönnek be, hogy újabb kérdéseket tegyenek fel. De én nem válaszolok. Csak meredek magam elé az asztalra. Mindegyik ember nyomozó volt. Kitartóan kérdezgettek, de egy idő után feladták. Hallottam a kérdéseiket, de nem fogtam fel, nem jutottak el az agyamig. A kezem meg van kötözve, kényszerzubbonyt adtak, mert azt hitték dühkitöréseim lesznek. Alig látok az arcomba hulló sötétszőke tincsektől, de megpróbálom hátra dobálni őket. Már zsibbadnak a kezeim, jó ideje nem mozdítottam meg őket. Most egy fiú kérdezget. Szemem a belépőkártyájára téved. 26 éves, nem rég kezdhetett itt dolgozni, mert a kártyát csak 4 hónapja kapta. Nagyon jó nyomozó lehet, ha beengedték egy "maximálisan veszélyes és folyamatos ellenőrzésre szorult elemebeteg"-hez. Ezt mondta rám a rendőrfőnök, amikor behoztak.

A fiú most feláll és kimegy a páncélajtón. Pár percre egyedül hagynak, majd újra kinyílik az ajtó és egy szőke lány lépked be. Vörös miniruhát, ugyan olyan színű magassarkút és fehér orvosi köpenyt visel. Nagy szögletes szemüvege mögül kedvesen néz rám kék szemeivel. Tejfölszőke copfja előre hullik a vállára. Várom az újabb kérdéseket, de nem szól egy szót sem. Megfigyeli, hova nézek, s ő is az asztal egy pontját kezdi bámulni. Pár perc után kérdőn, érdeklődve nézek fel rá. Ő is így tesz, majd elmosolyodik.

- Szeretnél beszélgetni? - Kérdezi bársonyos, kedves hangon.

Egy pillanatra elgondolkodom. Végül is, nem lehet semmi vesztenivalóm. Ez a lány kedves, nem ártana nekem, megőrzi a titkaimat. Megvonom a vállam.

- Rendben. Csináljuk azt, hogy egyet te kérdezel, egyet én. Ha nem szeretnél válaszolni, akkor nem kell. - Megnyugtatóan hat rám a jelenléte.

- Bólintok.

Kezét összekulcsolva teszi az asztalra.

- Szeretnél kezdeni?

Megint bólintok, majd felteszem az első kérdést, ami eszembe jut.

- Hány éves vagy? - Az én hangom nem olyan bársonyos, mivel már napok óta nem szóltam egy szót se, eléggé be vagyok rekedve. Megvárja míg köhögök egy párat és csak utána válaszol.

- 24. Most én jövök. Hm...... - Gondolkozik egy kicsit. - Milyen tárgyakból érettségiztél?

Meglep a kérdés, de most könnyebb erről beszélgetni, mint a többi dologról.

- Az alap tantárgyak, biológia, kémia, spanyol. - Válaszolok és már megfogalmazódik bennem a következő kérdés. - Miért téged küldtek hozzám?

Megigazítja szemüvegét és a plafont kémleli.

- A legdurvább, legőrültebb emberekhez szoktak engem hívni. Meglepett, amikor rólad kaptam bejelentést. Bevallom, sokkal rosszabbra számította. Dühkitörések, fenyegetések, vagy lefizetéssel való üzletelés. - Közelebb hajol, úgy, hogy se a detektívüveg túloldalán álló emberek, se a kamerák ne 'hallják', amit mond. - Itt mindenki bűnösnek tart, és lehet, hogy igazuk van. De ha nem, akkor segíthetek neked, de el kell mondanod, hogy mi történt pontosan. Kid volt a fiú?

Ő az egyetlen, aki segíthet, muszáj bíznom benne, különben soha senkinek még esélye sem nyílik rá, hogy megtudja, nem tettem semmi rosszat. Elemelem szemeim az asztalról és bizalmasan a pszichológus szemébe nézek, hogy érzékeltessem vele, ez komoly téma és én bízom benne.

Közelebb hajolok és szintén suttogva beszélek, akárcsak ő.

- A legjobb barátom volt. - Könnyek gördülnek le az arcomról és a hangom is megváltozik. - És valaki megölte. Most pedig rám akarják kenni a gyilkosságot. És örülhetek, hogy Arkhansas-ban vagyok, nem Texas-ban, mert akkor már nem biztos, hogy élnék.

Hirtelen kinyílik az ajtó és a rendőrfőnök lép be.

- Lejárt az idejük. Miss McClain, kérem fáradjon ki.

A pszichológusnő feláll és egy utolsó pillantást vetve rám távozik.

Megint magamra hagynak egy pár percre, aztán átvisznek egy magánzárkába.