Történet egy gyilkosságról

Találkozz magaddal!

- Uram Isten...... - Kapom én is szám elé a kezem, majd a víz felé hátrálok. - Te...... Ki vagy? - Teszem fel a kérdést, de már előre félek a választól.

- Spencer vagyok. Az alanyszámom pedig Harmon2B. - Válaszolja, mintha ez is a neve része lenne. - Te pedig Scarlett Spencer Harmon vagy. Az igazi, természetesen. - Teszi hozzá, én meg már inkább rá sem kérdezek, hogy ezt mégis, hogy érti.

- Mit akarsz? - Kérdem, készen állva arra, hogy bármikor visszafussak a házba.

- Figyelmeztetlek Titeket. - Néz rám nagy szemekkel.

- Mégis mire? - Vérem a halántékomon is lüktet.

- Nem én vagyok az egyetlen ügynök, aki hozzád van rendelve. Engem azért küldtek ide, hogy végezzek veled. De én meggondoltam magam, legyilkoltam a pilótát és a tengerbe vittem a gépet. Kiúsztam a partra és most azt hiszik, hogy meghaltam. De hidd el, nem fog nekik sok időbe telni, hogy rájöjjenek életben vagyok. 12 órát kaptam, hogy a hulláddal együtt visszainduljak. Úgyhogy van...... - Tekintetét az égre emeli és ujjain kezd számolni. - Pontosan 6 óránk, hogy eltűnjünk a francba, vagy mind meghalunk. - Ismerteti a tervet, ami még a félkésztől is eléggé távol áll.

- Nem megyek veled sehova. - Jelentem ki határozottan. - Miért kéne hinnem neked?

- Mert ha nem teszed, meghalsz. Azért. - Türelmetlenül dobol kezével a lábán, majd felcsillan a szeme. Övéhez nyúl és előkap egy pisztolyt. Jesszusom, most engem is kinyír!? Rémülten nézek rá, de csak kedvesen mosolyog. Elfordítja a pisztolyt, hogy a csöve felé nézzen.- Tessék, vedd el! Ölj meg ha nem hiszel nekem.

Félénken a fegyverhez nyúlok és elveszem. A mellkasához tartom.

- Gyerünk, most bemegyünk a házba! - Továbbra is mosolyogva indul meg a villa felé.

Kinyitom az ajtót és előre küldöm. Jason még mindig alszik, és így eléggé hülyén jön ki a helyzet.

- Ő a pasid? - Kérdezi a hasonmásom undorodva.

- Hadjál...... - Emelem tekintetem az égre.

- Oké. - Kezét szája elé emeli és kuncogni kezd. Komolyan, olyan, mintha egy ötévessel lennék egy szobába kényszerítve.

- Jason! Jason! Kelj fel! - Lépek az ágyhoz, és meglökdösöm.

- Mi van? - Szemét dörzsölve néz rám, felül az ágyban, majd leesik neki, hogy már hárman vagyunk. - AZ MEG KI A FRANC!?!?!?!?!? - Kiáltja el magát, mert ez már neki is túl sok információ, hogy hirtelen kettőt lát belőlem.

- Ő a hasonmásom. És azt kéri menjünk el innen, mert jön a főnöke és megöl. - Ismertetem a helyzetet.

- Bízhatunk benne? - Suttogja Jason, hogy csak én halljam.

- Hát, figyelj, azt kérte, hogy fogjam rá a pisztolyát, ha úgy nagyobb biztonságban érzem magam. Szóval......

- Oké, lehet, hogy tökre őrült, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nemet mondjunk. Úgyhogy összepakolunk és húzunk a picsába. - Mondja, majd kiugrik az ágyból, felkap egy pár ruhadarabot és berohan a fürdőbe.

Engem meg kettesben hagy 'saját magammal'.

- Figyelj, mi lenne, ha Amanda-nak hívnánk, mert egy kicsit zavarna, ha ketten lennénk Spencer-ek. - Vetem fel az ötletet.

- Rendben. - Egyezik bele azonnal. - Tetszik az új nevem, az alanynevemet nem nagyon bírtam. Harmon1B mindig azzal szekált.

- Aha...... - Csak nehogy elkezdje nekem magyarázni, hogy hogyan piszkálta egy másik...... Várjunk! - Mi az, hogy Harmon1B?

- Amikor a rendőr leütött szereztél egy sebet, ami még egy jó ideig ott marad, szóval gyártottak még egy alanyt, akinek már alapból megvan az a sebe. - Meséli, mintha csak arról lenne szó, hogyan ment le a pékségbe.

Nem nagyon tudok rá mit mondani, de nem is kell, mert Jason éppen akkor lép ki a fürdőből és elkezdi összepakolni a ruháinkat a két bőröndbe.

- Én összepakolok, Ti meg rendeljetek egy magángépet! - Utasít, mire a telefonjáért nyúlok, hogy felhívjam a családi pilótájukat.

McClain-ék (mint az már a saját szigetből is kiderült) eléggé gazdag család. America-ban országszerte a legjobb jogászaik vannak. Mindenféle sztárügyvéd. Francisca az egyetlen, aki nem követi a családi vállalkozást.

A magángép meg is érkezik, úgyhogy gyorsan berakodjuk a csomagokat, és már fel is szállunk. A mosdóba sétálok és én is átöltözöm, majd feldobok egy egyszerű, de szép sminket.

- Szóval mesélj! - Hallom, amikor kilépek a kis helyiségből.

- Hát, nem is tudom, hogy hol kezdjem...... Na jó. Van egy hatalmas gyár, ahol mesterségesen tudnak embereket gyártani, mások mintájára. Az a lényeg, hogy a főnök, akit nem ismerünk, egy projecten dolgozik, és mindenkit kiiktat, aki útban van, vagy tudja, hogy útban lehet később. De túl könnyű lenne megtalálni a tettest, ha normál emberek lennének. Viszont ha ugyanúgy néznek ki, mint az áldozat, az egyrészt megtévesztő, másrészt a helyében tudnak cselekedni. A rendőrséget nem is nagyon érdekli ezek után, hogy mi történt, egyszerűen, ha azt a bizonyos személyt nem ölték meg az ügynökök, akkor meg lecsukják. - Magyaráz Amanda.

- Értem. - Feleli Jason elgondolkodva. - És miféle projectről van szó? Nem tudod esetleg?

- Nem, semmit nem mondanak el nekünk. Mindig csak kapunk egy parancsot, amit teljesíteni kell. Ha nem csinálod meg az adott időn belül, megölnek és gyártanak helyetted egy másik ügynököt.

- Ez nagyon nagy parasztság. - Mondom, és még belegondolni sem merek, hogy milyen lehet így élni.

- Hát az bizony. Én voltam az első, akinek eszébe jutott ezen elgondolkozni. A többiek csak vakon követték az összes parancsot. - Kezére néz és egy vágást kezd el vizsgálgatni a tenyerén. - Ezt az egyik edzésen szereztem. Harmon1B volt. Nagyon nem bír...... Harmon1A sem valami jófej. Ő ölte meg a barátod. Sajnálom, biztos helyes fiú volt.

- Kösz. - Felállok, és elindulok, hogy keressek valami ételt, mert nincsen jobb ötletem, hogyan dolgozhatnám fel ezt az információt.

Annyi ideig törtem a fejem, hogy vajon ki lehetett, és mikor szembefordultam Amanda-val más sejtettem, hogy mi lehet a dolog nyitja, de erre azért nem gondoltam. Van egy rakat 'én', rajtam kívül. Ezt még kimondani is fura és szörnyű......