Történet egy gyilkosságról

Elmegyógyintézet

Ijedten riadok fel, a rácsajtó nyikorgására és megpillantom Jared Kay-t, a rendőrfőnököt, aki felpofozott. Azonnal kimegy minden álom a szememből. Feltápászkodom az ágyamban és rémülten lapulok a falhoz. Egyre közeledik hozzám, majd az ágy elejénél megáll.

- Ma kirándulsz egyet. – Kezdi, én pedig nem bírom ki, hogy ne szóljak közbe.

- Mi? Hova megyek? – Kérdezem erőtlen hangom.

- KUSS! – Ordítja el magát, mire még jobban kezdek félni. – Átviszünk egy elmegyógyintézetbe. Onnan kezdve már nem a rendőrség felelőssége, amit csinálsz, ami történik veled. – Fejezi be, én pedig csak bólogatok. – Jó Kislány! – Dícsér meg arcán gonosz mosollyal, a perverz, korrupt kis köcsög.

Övéhez nyúl és újra előveszi a pisztolyt. Felém tartja és megint utasítgatni kezd.

- Állj fel! – Egyéb ötlet és menekülőút híján lecsusszanok az ágyról. Megfogja az egyik kezem és vagy 10 percig össze-visszamegyünk a kanyargós folyosókon. Végül felsétálunk jó pár lépcsőn. Én már oda sem figyeltem, végig csak egy dolgon gondolkodtam: hogy hogy ilyen gyorsan sikerült elintézni, hogy átvigyenek egy elmegyógyintézetbe, tárgyalás nélkül? Ennyire hatásos lett volna a tegnapi előadásom? Vagy csak elegük lett belőlem? De hiszen nem csináltam semmit.

Megtorpanunk egy ajtó előtt, ahol egy pult mögött egy körül-belül 40 éves recepciós nő ült. Felnéz és, mikor megpillantja a rendőrfőnököt egy gombnyomással feloldja a zárat az ajtón. Mr. Kay elővesz egy bilincset és kezemet hátrahúzva rám teszi. Elrakja a pisztolyt, én pedig halkan felsóhajtok. Kinyitja az ajtót, mire azonnal hunyorogni kezdek, mert szinte megvakít a fény. Hét ágra süt a késő őszi nap, én meg barátok nélkül üldögéltem egy börtönben. Nagyon 'badass' vagyok......

A suliban már biztos híre ment a történteknek és az összes gyűlölőm a letartóztatásomat ünnepli, a tanárok meg minden óra elején fejcsóválva elmondják, hogy 'csak olyanok ne legyetek, mint az a Miss Harmon!' De mégis kit érdekelnek?

De a legjobb barátnőim hiányoznak! Bár az utóbbi pár hétben rendesen összevesztünk, de most már nem számít. Csak velük akarok lenni! És Will-el......

Már pár perce egyhelyben álldogálunk, aztán jön egy rendőrautó és lefékez előttünk. Lehúzódik a vezetőülés melletti ablak, és a kocsit vezető rendőrnő vigyorogva kiált ki.

- Pattanj be Kay! Kit hoztál? Csak nem az új lány? – Kay kinyitja az ajtót és a fejemet lenyomva beültet a hátsóülésre, majd előremegy és elfoglalja helyét az anyósülésen. Egy gombnyomással bombabiztosra zárazzák az engem közrefogó két ajtót. Bekapcsoljuk a biztonsági öveket és elindulunk.

Egy ideig a jól ismert utakon és utcákon hatunk keresztül, aztán elmegyünk egy pár 'Johnson' és 'Now You're Leaving Johnson' tábla mellett és megjelenik egy 'Welcome to the Mantion of the Haunted House of AR' jelzés.

Szuper, szóval nem kocsikázunk másik városba, hanem valaki csak vicces kedvében volt.

- Mesélj csak Tündérbogaram, mit csináltál? – Kérdezi a sofőr érdeklődve, megpróbálva felidegesíteni.

- Semmit nem csináltam. – Felelem nyugodt hangon.

- Oh, hát persze. Akkor mondd el, hogy hol szerezted azt a vágást az arcodon! – Olyan lekezelő, mint Kay. Kíváncsi vagyok, tudja-e. Hogy a főnöke ütött meg és az ő pisztolya hasította fel a bőrt az arcomon.

- Mr. Kay ütött meg. A vágás pedig a pisztolyának nyoma. – Tálalom ki az igazságot.

- Nyilvánvalóan. – Nevet a nő jóízűen.