Történet egy gyilkosságról

Ügyvéd

Egy ismeretlen helyen ébredek, de mikor felkelek, már emlékszem mindenre.

Meghalt. Ne......

Újra zokogni kezdek. Kinyílik a rács és belép a rendőrfőnök, majd egy zsebkendőt nyújt felém. Kedves gesztus, de mégis hűvösen, hivatalosan szól hozzám.

- Gyere! Elmehetsz mosdóba, aztán beviszünk a szobába, ahol tegnap voltál és Miss McClain lesz veled egész nap.

- Tényleg? - Hiszen ez nagyon jó hír, sőt egyenesen csodálatos.

- Igen, ragaszkodott hozzá, mi pedig úgy találtuk, hogy jó hatással lehet rád. - Halványan mosolyog rám és a hangja is megváltozik. Olyan, mintha egy őrülttel beszélgetne. Lehet, hogy azért, mert ő tényleg azt hiszi, hogy megőrültem. Pedig nem.

Gyengéden megfogja a kezem, felállít és elöl megbilincsel. Végigsétálunk pár kanyargós, megkülönböztethetetlen folyosón. A mosdónál leveszi rólam a bilincset, kitárja előttem az ajtót, én pedig belépkedek. Mikor megpillantom a tükröt és benne magamat, védekezőn teszem fel a kezem. Gyorsan wc-zek, aztán kezet mosok és szemügyre veszem magam az igazságos tükörben. Hajam kócosan áll, zöld szemeim karikásak és véreresek a sok sírástól és az alváshiánytól. Úgy nézek ki, mint akinek kinyírták a legjobb barátját és őt gyanúsítják a gyilkossággal.

- Fasza...... - Mormolom magamban, majd kinyitom az ajtót és tartom a kezem, amíg a rendőrfőnök rám teszi a bilincset. - Mióta dolgozik itt, Mister...... - A belépőkártyájára pillantok és leolvasom a nevét. - Jared Kay?

Megint úgy néz rám, mintha teljesen hülye lennék. Nem fog válaszolni, azt hiszi valahogyan felhasználhatom ellene, ha válaszol. Szuper......

Nagyot sóhajtok és elfogadom, hogy elunom az életem, mire a tárgyalóhoz érünk. Egyszer csak megtorpanunk és mikor felnézek megpillantom a pszichológust és mellette egy fiatal fiút. Nagyjából egyidősek lehetnek.

Egy őr kinyitja a páncélajtót, mi pedig mind a négyen besétálunk. Jared hozzáköti a bilincsemet az asztalhoz, majd kimegy. A pszichológus és az ismeretlen fiú leülnek velem szemben és egy-egy mappát vesznek elő.

- Oh, tényleg, el is felejtettem bemutatkozni! - Kiáltott fel a lány. - Dr. Francisca McClain vagyok. Ő pedig a kedvenc ügyvédem: Dr. Jason McClain. - Csak most tűnt fel mennyire hasonlítanak.

- Scarlett Spencer Harmon vagyok. - Mutatkozom be én is nekik, s közben egy halvány mosolyt ejtek Jason-nek. - Testvérek vagytok? - Kérdezem hirtelen.

- Igen, kétpetéjű ikrek. - Válaszol Francisca. - Na de lassan kezdjük el az elemzést.

Jason felnyitja a mappáját és elővesz egy köteg papírt. Körbetekint a szobában, majd székét az egyik sarokhoz rakja, a kamerához. Feláll a székre, matat egy kicsit és kikapcsolja a megfigyelő eszközt. Ugyanezt megcsinálja a többi kamerával is, aztán odasúgja Francisca-nak, hogy "Kezdheted!"

- Rendben. - Húzta maga elé bátyja mappáját, míg ő kisétált a teremből. - Szemtanúk nem voltak. Elvileg te ölted meg, de nem úgy nézel ki, mint egy gyilkos. De akkor ki tette, ha senki nem volt ott kettőtökön kívül. - Egy pillanatra lepillant a papírokra. - Nem lehetett öngyilkosság és minden bizonyíték rád utal.

Kinyílik az ajtó és Jason lép be, majd leül mellénk.

- Elintéztem. Most már nem hallanak és nem is látnak minket. - Kezét összekulcsolva teszi az asztalra, úgy, mint én. Mélyen a szemembe néz, úgy, mint egy igazi ügyvéd. - Mondd el mi történt pontosan! - Hangja hűvös, egyáltalán ne olyan kedves, mint a hugáé.