Történet egy gyilkosságról

Éjjeli repülés

Sajnos egy éjszakát is a gépen kellett töltenünk, úgyhogy a robotpilótára hagytuk az irányítást. Hátrahajtottuk az üléseinket s úgy próbáltunk álomba merülni, a repülő rázkódásai ellenére.
Valaki megrángatja a vállam.
- Spencer! Valami gond van! A radar egy másik gépet mutat, aki pont szembe jön! – Kiabálja az arcomba, én meg csak legyintek.
- Biztos csak egy utasszállító a USA – Norvegia járatból.
- Nem, ez nem az!!! – Előrerohan a vezetőfülkébe.
- Jajj ne már...... Muszáj ezt? – Tápászkodom fel álmosan, és kimegyek én is.
- Már csak 500km és ideér! – Rémüldözik, és becsatolja magát. Úgy látom jobban járok, ha én is ezt teszem, szóval követem. Az idő ködös, esős, és a szürke felhők között nem nagyon látunk semmit. – Ki kell kerülnünk, mert ezek direkt belénk jönnek. – Egy pár gombot megnyomkod, majd félrerántja az irányító kart. – Kapaszkodj! – Kiáltja, de már dőlünk is. 90°-kal elfordulunk, és még látjuk is a másik gépet, ahogy szárnyával közelít, de nem sikerül elérnie minket. – Huh, hát ezt megúsztuk! – Vigyorog Amanda.
- Aha...... – Mondom levegő után kapkodva.
- Na, akkor azt hiszem én még maradok egy jó ideig, hátha valaki megint ki akar minket nyírni. Úgy értem a levegőben is. – Teszi hozzá. – Te menj, feküdj le aludni, addig én nézek szállást New York-ban. – Mosolyog, majd benyúl az ülése alá és előkap egy laptop-ot.
- Hát jó, akkor én hagylak is. – Lépek ki a fülkéből és visszamegyek aludni.
Pár órával később a tiszta napsütésre nyitom ki szemeim.
- Hallom felkeltél! – Kiáltja Amanda a vezetőfülkéből.
- Aha...... – Morgom álmosan.
- Fél óra és landolunk a Palace Hotel tetején. – Jelenti számításait.
- De egy repülőgének rendes kifutó kell, reptéren tudunk csak leszállni. – Ülök be a másodpilóta helyére.
- Mi megtanultunk szinte mindenféle gépet letenni kifutón és helikopter leszállópályán. – Egy pillanatra rám emeli tekintetét. – Gyerünk, menj átöltözni! Hacsak nem akarod fekete hálóingben köszönteni A Várost. Jason már a reggelit készíti.
Észre sem vettem, hogy Jason nincs mellettem. Kimegyek a konyhába és tényleg ott találom. Hátulról átölelem és hozzá bújok.
- Jó reggelt Tündérem! Hogy aludtál? – Kérdezi és lehámoz magáról, hogy szembe fordulhasson velem.
- Jól. Éjszaka volt egy kis...... – Most mondjam, vagy ne mondjam? És egyáltalán mit mondjak? Bár Amanda nem mondta, hogy ne mondjam, és különben is Jason-nek tudnia kell. – Éjszaka nekünk akart jönni egy másik repülő, de miután Amanda kikerülte, eltűnt, nem jött vissza. – Mesélem a történteket.
- Hallottam valamit és enyhén szólva éreztem egy 90°-os fordulatot. Megijedtél? – Simítja meg az arcom.
- Nem. Összeszartam magam. – Nevetek.
Közelebb jön és megcsókol. Gyengéd és fenséges, mint mindig. Jason egy igazi álompasi. Beletúrok a hajába és kezem végighúzom a hátán. A pultra rak és már benyúl a hálóingem alá, de megragadom kezét, mert tudom, hogy már nem vagyunk messze a holtponttól......
- Bocsi, de most nem kéne. – Nézek rá félénken.
- Én bocs, igazad van. – Nyom egy puszit a számra és lesegít a pultról.
- Én... most... megyek, és... felöltözöm. – Mondom és halkan kiosonok a konyhaajtón.
- Hé! – Kiált utánam, mire megfordulok. – Szeretlek!
- Tudom. Én is. – Vigyorgok rá, és ő is elmosolyodik.
Bemegyek a fürdőbe és gyorsan átveszem a hálóingem. Kilépek és szembetalálkozom Amanda-val.
- Robotpilótára tetted a gépet? – Vonom fel a szemöldököm.
- Nem, csak a pilóta átvette.
- Á, értem.
- Emberek, reggeli! – Ordítja el magát Jason.
Segítettünk kihozni az ételeket a konyhából, aztán ettünk. New York fölé érésünk előtt Amanda átvette a pilóta helyét, a pilóta meg a másodhelyről nézte a mutatványt. Gyönyörűen és habkönnyűen landoltunk, nem volt vele semmi gond. Lelifteztünk a földszintre, ahol megkaptuk a kulcsokat a lakosztályunkhoz. Felvittük a csomagjainkat, majd rendeltünk egy taxit a pilótának, hogy menjen haza.