Some Scars Can Heal {H.S.} FORDÍTÁS

Első rész-Adelaine

Ne nézz fel-gondoltam-ne nézz fel,ne nézz fel,ne nézz fel.

Ahogy az új iskolámhoz közeledtem-ahova mostantól járni fogok-kényszerítettem magam,hogy tartsam lent a fejem;ha felnéztem és láttam volna az épület és a befelé tolongó emberek nagyságát,elfutottam és olyan messzire sétáltam volna amennyire csak tudok. Szóval az irataimat a mellkasomhoz fogtam és olyan gyorsan tettem meg az utam a bejárati ajtóhoz,ahogy csak tudtam.

Mikor ezt belül eldöntöttem,tudtam,hogy fel kell néznem. Ott voltam a névsoron az óriási táblán az összes diák nevével és osztálytermével,ami olyan nyilvánvaló dolog volt,hogy meg kellett találnom. Szerencsére ez a falon volt,közvetlenül  előttem. Tudat alatt,elkezdtem hátrálni a káosztól,őrült szívdobogással.

Majdnem felsikoltottam,mikor éreztem valakit nekirohanni a jobb vállamnak,ezzel kiütve a kezemből az irataimat a padlóra. Arra koncentráltam,hogy  sietősen felszedjem őket,mindenféle aggodalom nélkül,hogy ki rohant belém. Ahogy az elhagyott papírokat tömtem vissza a helyükre,éreztem valakit leguggolni magam mellé.

- Oh Istenem,nagyon sajnálom. A barátaimmal üzengettem és nyilvánvalóan nem figyeltem. Igazán sajnálom.

Óvatosan átkukucskáltam a jobbomon a tettesre és egy kétségbeesett vöröshajút láttam,aki segített nekem feltakarítani a papírok rendetlenségét. Mikor az összes papír el lett rakva,kiengedte a levegőt és átnézett rám. Tágra nyitottam a szemeimet,mielőtt megragadtam a könyveim és felálltam. Másodperceken belül újra az oldalamnál volt.

- Jól vagy? - kérdezte.

Idegesen bólintottam,közé és a még mindig zsúfolt tábla közé nézve.

- Nem bírod a tömegeket? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem igazán - motyogtam.

- Nos,utánad nézek - mosolygott. - Mi a neved?

- Öhm,Fevrole. F-E-V-R-O-L-E.

- Értettem,mindjárt jövök.

Bátran megtette az útját az emberek nagy tömegébe és én csak álltam ott zavartan attól,hogy milyen könnyedén teszi ezt. Én nem voltam fizikai kontaktusra képes. Az érintés megijesztett-főleg,mert megszoktam ennek egy sajátos fajtáját,ami minden volt,csak nem gyengéd. Ezért,ha valaki megérintett vagy belém jött-mint a névtelen vöröshajú-aggódtam a biztonságomért. Egy bántó gyámmal való együttélés ezt fogja tenni veled.

- Adelaine! - a szemeim tágra nyíltak az ismeretlen forrásból jövő nevem hallatára. Emberről emberre jártattam a tekintetem a tömegben,de senkit se láttam visszanézni rám. - Adelaine!

Hirtelen a vöröshajú elém ugrott és egy kicsit megnyugodtam. Ki más tudna engem szólítani? Megadtam neki a nevem.

- Valójában csak Lainey - javítottam ki.

- Lainey - bólintott. - Én Beatrice vagyok és van együtt óránk. Comm tech az egy-tízben.

Számomra Beatrice egy kicsit pezsgő személyiségnek tűnt-ahogy észrevettem-de megkönnyebbültem,hogy van egy személy,akit ismerek az osztályaim egyikéből.

- Bee!

Mindketten,Beatrice és én is lenéztünk az aulába,ahonnan a hangos szólítás származott. Három fiú állt ott együtt. Az egyikük minket nézett-feltételeztem,hogy ő volt az,aki kiáltott-egy másik háttal nekünk telefonált,és az utolsó pedig próbálta neki jelezni,hogy nézzen fel,oda ahol mi álltunk. Beatricevel.

- Hello! - intett Beatrice. - Ők a barátaim,az egyikükkel beszéltem,mikor beléd rohantam.

Abban a pillanatban a telefonáló fiú megfordult és amint meglátta Beatricet,elrakta a mobilját. Biztos őt próbálta hívni. De aztán a szemei az enyémekbe fúródtak és én lefagytam. Nem tudtam levenni róla a szemeim. Éreztem-ahogy hosszabban néztük egymást-hogy az arcom felforrósodik, főleg mikor egy aprót legyintett.