Want to want me♡Befejezett

2.12. Igen!

A hideg szél csapta meg arcomat ahogy kiléptem Toby lakásából, majd a házból. Sietve szeltem az utcákat. A könnyek rászáradtak az arcomra, valamint a csöppnyi sminkem sem volt már túl jó állapotban. Visszagondolva nem hiába ijedt meg tőlem az a kislány!Amikor hazaértem szó szerint csak berontottam a lakásba.A két reggel otthagyott fiú a konyha asztalnál ülve fürkészte az arcomat.Leraktam a pékségben vett árut,majd befutottam a szobámba és becsaptam az ajtót.Ledobtam a táskám és a kabátom a földre,és az ágyba vetettem magam.Könnyeim egyre szaporábban törtek elő,és a végén már zihálva vettem a levegőt a sírástól.Alig három perc múlva Hunter és Cameron rontott be a szobámba.-Roxi mi a fene történt?És merre voltál ilyen sokáig?Tudod hogy aggódtunk?-mondta emelt hangon Cameron,amíg Hunter csak leült mellém az ágyra és magához húzott.-Bohocsi...-mondtam erőtlenül,és letöröltem a könnyeimet.Gyengeségemet látva Cameron arcvonásai is megenyhültek,és ő is leült mellém.-Mi történt?-kérdezte finoman Hunter.-Tobynál voltam.-szóltam felé nézve.-De mi volt?Miért sír?Mondj már valamit kérlek!-szólt Cam.-Így nem tudunk segíteni ha nem mondod el.-csatlakozott Hunter is.-Nem is tudtok segíteni.-mondtam,de ezen a ponton megálltam,hogy erőt vegyek magamon.-Toby rákos.-mondtam ki egy nagyot sóhajtva,a két fiú pedig értetlenül nézett rám.

Amikor ebéd után csengettek, egyből tudtam hogy Bea és David az. Ja és a pici. Mivel már kész állapotban voltunk a vendégek fogadására az ajtóhoz szaladtam és kinyitottam azt. A 7 hónapja nem látott barátnőm ott állt, igy hat nem is volt kérdés, hogy a nyakába ugrottam. -Szia Roxi! -köszönt nevetve a hajamba. Miután kellően meg szorongattam kimásztam az öleléséből és Davidhez mentem.Őt is megajándékoztam egy baráti öleléssel, majd betessékeltem őket a lakásba.Szuper délután elé nézünk.

-Azt hittem már el sem mennek! -ült le sóhajtva mellém Cam.-Hé!Most miért?-kérdeztem.-Elég beszédes a barátnőd még mindig!Na de én most megyek!Megígértem Brandonnak meg a haverjainak hogy átmegyek hozzájuk egy kis karácsonyi házibulira.-nevetett, mire csak elmosolyodtam. -Csöppet sem vagyok biztos benne hogy ez jó ötlet lenne, de menj csak. Érezd jól magad. -szóltam.Tíz perc múlva már Cam nyomát se láthattuk a lakásban.Hunter viszont máshol járt. Sokszor nem figyelt és furán viselkedett. Fogalmam sincs mi lehet a baja. Aggódnom kéne?

Hunter szemszöge :

Mérhetetlen rajtam a stressz. Nem gondoltam hogy ez ilyen nehéz lesz. Ezt sajnos nem igazán sikerült takarnom, igy Roxi is furán kapkodta felém a fejét. Ilyenkor egy biztató mosolyt adtam válaszul. Te jó ég! Nem tudom hogy lehet valakit ennyire szeretni. Jelenleg is épp agyal a velem szembe lévő fotelban. Gyönyörű! Kissé duzzadt ajkai résnyire nyitva, barna haja csodálatosan szép szemébe lóg. Néha elgondolkozom hogy elég jo vagyok e hozzá. Bámulásomat észre vette, és felvette velem a szemkontaktust. -Mi az? -kérdezte zavart nevetéssel. Lágy mosollyal megráztam a fejem. Itt az idő Hunter! Tedd meg! Felkeltem a kanapéról és felé sétáltam. -Tudod az én ajándékom még hátra van. -mondtam majd felhúztam a fotelból és a színes fényekben pompázó karácsonyfához húztam. -Tudom még az enyém is. De uhh várj ha már ajándékozunk ide hozhatom? -kérdezte zavartan. -Most ne.Most én vagyok a soros. -szóltam amire csak furán bólintott. -Tudod rengeteget gondolkoztam. Mind rajtad, rajtam, de legfőképpen rólunk. Annyi mindenen keresztül mentünk már. És ritka az a szerelem ami szó szerint mindent kibír, de ez, a miénk ilyen. Fogalmad sincs mennyire boldog voltam amikor visszakaptalak. Amikor újra megláttalak és meghallottam a nevetésedet. Úgy éreztem én vagyok a világ legboldogabb embere. Ez nagy részt igaz is, mert hát melletted ennél szerencsésebb már nem is lehetek. Épp ezért jutottam valamire. Arra,hogy soha többet nem akarlak elveszíteni! Veled akarom leélni az életem. Melletted akarok ébredni minden reggel, és veled akarok ágyba bújni minden este. - szóltam a szemébe nézve. És ekkor megtettem! Letérdeltem, és elővettem a zsebemből a kis kék dobozt. -Roxi Swift, hozzám jössz feleségül? -kérdeztem. Roxi arcára döbbenet ült ki. Egyszer csak egy hirtelen mosoly hagyta el a száját, és egy könnycsepp gördült le arcán. -Igen!-szólt boldogan.

Vhhhhaaaaa sziasztookkk!! Itt a várva várt rész,az a bizonyos rész.Hát egyszer ez is elérkezett.Amikor elkezdtem ezt a könyvet,minden álmom volt hogy egyszer az eljegyzést írhassam le.A következő rész az eljegyzés lesz Roxi szemszögéből,valamint az utána levő dolgok(szerintem csak az este további része).Pénteken találkozunk,puszi! <3