Want to want me♡Befejezett

Epilógus

~tíz évvel később~

Az ébresztőm hangjára szemeim kipattantak és álmosan keltem ki az ágyból. Szomorúan vettem észre hogy Hunter már nincs mellettem. Magamra öltöttem egy melegítő szettet, majd a szobából kisietve a gyerekek szobájába indultam.

Még mind a ketten szuszogtak. Az ablakhoz siettem, majd elhúztam a sötétitő függönyt.

-Gyerekek felkelni!- szóltam reggeli rekedtes hangomon. -ma van az első sulis napotok. -mondtam mostmár mosolyogva.

Mindkét kicsikém felmorgott majd lassacskán kikeltek az ágyból. Lucy-nak befontam a haját, majd Ethan-nek is segítettem megkötni az egyenruhához tartozó nyakkendőt. Miután elküldtem őket fogat mosni az utam a lépcsőn lefelé vezetett.

Sietve sürögtem-forogtam a konyhában. A gyerekek uzsonnáját csomagoltam amikor két kezet éreztem meg derekamon. Annyira megijedtem hogy a kés éle találkozott ujjbegyemmel. Hangosan felszisszentem majd a konyharuha után nyúltam.

-Szivem! -mordult fel, majd levette a konyharuhát ujjamról és rárakott egy fiókból előszedett ragtapaszt. - ne stresszelj ennyire, szerintem jobban izgulsz mint a gyerekek. -nézett rám egy apró mosollyal életem szerelme.

-Jó csak.. -kezdtem bele, de Hunter ajka megállított. Már jól ismert ajka lassan mozgott az enyémen. Belemosolyogtam csókunkba de drága kisfiunk véget vetett a romantikus pillanatnak.

-Fujj már! -visitott fel Ethan és eltakarta két szemét amikor meglátott minket.

-Jajj már Ethan, anyu és apu csak szerelmesek. Tudod neked ilyen soha nem lesz. -nevetett Lucy és ikerpárhoz híven heves vitatkozásba kezdtek. Mi lesz velük a suliban, te jó ég?!

-Gyerekek, nyugi! Lucy ne gonoszkodj folyton a testvéreddel, Ethan te meg ne szítsd tovább a vitát! -fegyelmeztem őket.

-Rendben anyu! -sóhajtottak fel egyszerre. Hunter mosolyogva nézte a gyerekeket majd engem.

Megfogtam a már kész uzsonnás zacskókat majd gazdáiknak adtam.

-Anyu ugye nutellásat csomagoltál? -kérdezte izgatottan Ethan.

-Igen azt csomagoltam. -nevettem majd Hunterre néztem- de nektek viszont indulnotok kell. Nem késhettek el az első nap. - a gyerekek vigyorogva bólogatni kezdtek.

Hátukra tettem a különböző színű iskolatáskákat, majd mind a kettőt egy szoros ölelésbe vontam.

-Viselkedjetek jól picikéim! Ügyesen, aztán semmi rosszat ne halljak jó? -mosolyogtam rájuk.

-Oké anyu. -vicsorított Lucy.

-Semmi gáz nem lesz anyu. -mondta Ethan.

-Kisfiam mit mondtam az efajta beszédstílusról? -néztem felé komoran.

-Nem mondtam semmit anyu. -vigyorgott újra, majd egy cuppanós puszit adva Lucy-val együtt kirohant a kocsihoz. Nevetve néztem utánuk, majd Hunter ölelésébe vetettem magam.

-Elviszem őket és jövök vissza. Nyugi szívem, nem lesz velük semmi gond. -nyugtatgatott majd egy gyors csókot adva ő is az autóhoz ment.

Levakarhatatlan mosollyal néztem ahogy becsatolja a gyerekek biztonsági öveit, majd lassacskán elhajtanak a szürkére mázolt kocsival.

Hát íme a várva várt epilógus. Nem szeretnék sok mindent most hozzáfűzni, mert pár nap múlva hozom a köszönetnyilvánítást ahol mindent elmesélek és megválaszolom a kérdéseiteket, amiket még mindig írhattok nekem nyugodtan, bár páran már az előző résznél tettetek fel de azokat is figyelemben tartom. Na ennek aztán sok értelme volt. Szóval addig is puszi ♥♥♥