Rosy naplója

9. fejezet - A táborom

Miután Jas elment, visszafeküdtem aludni, majd tíz körül felkeltem. Lazy Sundays Rulez! Anya rántottát csinált reggelire, pici sonka és hagymadarabkákkal, ami már kihűlt mire leértem, de amúgy is igyekeztem keveset enni, illetve a hagymákat kihagyni, hiszen ma mégis valami randiféleségre megyek…

Lisa tegnap kisegített ruhafronton, ma viszont magamra voltam utalva, hiszen ő is tervez valamit Alex-szel, bár neki nem zongoráztak a parti után.... Most, hogy Jasper már kétszer is találkozott a szüleimmel (egyszer hivatalosan, egyszer pedig csak futólag), itt volt az ideje, hogy én is találkozzam az ő szüleivel. Másodjára. Az első beszélgetést jobb nem is emlegetni, hiszen Jas váratlanul közölte, hogy a barátnője vagyok, ami valljuk be, egyszerre meglepő és nagyszerű. Én, mivel nem vagyok hozzászokva az ilyen volumenű bejelentésekhez, leblokkoltam és kínosan folyt a beszélgetés többi része. Ez az én formám.

Anya különleges helyzetnek találta a mait, így nem haragudott, hogy turkálok az ételben és alig eszek valamit. Tegnap már mostam hajat, így ma ezzel nem bajlódtam, csak gyorsan lefürödtem és felvettem egy barna virágos ruhát, egy barna zakót és a tegnapi balerinacipőt.

Jas időben jött értem, kritikusan végigmért, mikor meglátott az ajtóban. – Csinos vagy! – bólint mosolyogva, mint a kempingezés előtt. Kézen fog, kinyitja előttem a kocsi anyósülését, majd ő is beül.

Szokása szerint nem fogja a kormányt, ami az idegességemre rátesz egy lapáttal. Összeszorítom a fogam és (a) igyekszem nem az utat nézni, ahol össze-vissza kacsázunk (b) szuggerálom a kormányt, hátha attól elkezdi használni. Nem kezdte.

Magamban hálát adtam, mikor megérkeztünk, bár eddig nem frusztrált Jas vezetési stílusa, sőt, valami különös oknál fogva biztonságosnak találtam. Még mindig így gondoltam, annak ellenére, hogy most csak idegesebb lettem tőle. Ezt Jas is észrevehette, hiszen miután kiszálltunk a kocsiból, átölelt és nyomott egy puszit az arcomra.

’ Ha ügyes leszek, zongorázol nekem?’ igyekeztem ártatlan arcot vágni.

’ Bármikor.’ mosolyodott el, és bíztatásképpen megszorította a kezemet.

Mielőtt kinyitja az ajtót, nagy levegőt veszek. Az ő szülei nem vártak az előszobában, mint később kiderült, a mamája a konyhában mesterkedett, a papája pedig zongorázott a nappaliban.

Jas elkiáltja magát, hogy megérkeztünk, mire a papája tűnik elő a nappaliból.

’ Szia Rosy!’ köszönt lelkes mosollyal, és nyom két puszit az arcomra. ’ Gyertek, anyád már készen van az ebéddel!’ jeleli félig Jas felé fordulva és elindul az étkező felé. Lemaradva követem, közben Jasnek jelelek.

’ Mi lett a grillel?’

’ Kiderült, hogy tényleg nincs…’ vonja meg a vállát.

Az ebéd isteni volt. De tényleg! (a jellemzéshez hozzátartozik, hogy minden ehető dolgot képes vagyok megenni) Jas mamája sajtos csirkét sütött steakburgonyával és rizzsel.

Jas szülei nem az apa féle faggatási módszert választották, egy kis unszolással könnyen meséltek a munkájukról, az országokról, ahová a munkájuk miatt jutottak el, és a kicsi Jasperről, akit mindenhova vittek magukkal. A beszámolókat kiegészítették egy-két fotóval, illetve vicces történetekkel.

’ Ha együtt van az egész család, mindig jelelünk!’ meséli mosolyogva Mrs. Mole. ’ New Yorkban voltunk egy puccos szálloda éttermében, ahol egy koncert után szálltunk meg. A szomszéd asztalnál pár beképzelt alak ült, mi meg jeleltünk. Majd orrhangon közli az egyik nő: Ó, nézd! De rossz nekik! Mire egy szmokingos pasi: De viccesen mutogatnak! Majd a másik nő: Szegények! Siketek!’