Rosy naplója

18. fejezet - Művészeti Hosszúlépés

Mióta megszereztem a jogosítványomat, összesen háromszor vezettem, ami figyelembe véve a vezetési vizsgáimat (volt egy pár), teljesen érthető. Az autók kontra én háború rögtön a KRESZ vizsgám letétele után kezdődött, mikor is egy jelelni abszolút nem tudó oktató bepattant mellém a kocsiba és kiadta az utasítást, miszerint le ne merjem venni a szemem az útról. Próbáltam neki jelelve elmagyarázni, hogyha nem látom a száját, fogalmam sem lesz róla, hogy mit mond, úgy csinált, mint akit nem érdekel és rátaposott az ő ülésénél található gázpedálra. Első vezetős élményemen felbuzdulva addig könyörögtem apának, még végül beadta a derekát, és megtanított, ordibálás és útra tapadt szemek nélkül. A következő bökkenő a vizsgán történt, mikor ugyan elmagyarázták a szüleim a vizsgáztatónak, hogy csak azt fogom megérteni, amit felém fordulva mond, és amit le tudok olvasni a szájáról és megkérték, hogy mondja el előre az útirányt, közben rájött, hogy elfelejtett befizetni egy csekket, és miközben előztem egy autót, böködni kezdte a vállam, hogy ezt velem is közölje. Felé fordítottam a fejem, így kishíjján belementem az előttem békésen döcögő toyotába, majd kénytelen voltam lefordulni a posta felé, bemutatni egy tökéletesen elrontott parkolást és várni, ameddig a vizsgáztató kiállja a kígyózó sort, és befizeti a villanyszámláját. Mikor pedig végre megjelent, visszamentünk a központba, elém nyújtott egy papírt, felsorolva az összes szabálytalanságomat (a felét a hülye posta miatt követtem el) és kedvesen, mosolygósan közölte velem, hogy megbuktam.

A harmadik vizsgámon, hihetetlen szerencsémnek hála, olyan vizsgabiztost kaptam, aki legalább megpróbált segíteni. Továbbra sem szabadott levennem a szemem az útról, de cetlikre irkálta az utasításait és anélkül, hogy kitakarta volna az egész utat, elém tartotta. Nem volt éppen a legmodernebb módszer, de már a próbálkozás is nagyon jól esett. Láthatta rajtam, mennyire hálás vagyok érte, hogy nem kell mindent a szájáról leolvasnom, így nem kötekedett sokat, és hamar átengedett. Azonban mivel pár technikai hibát elkövettem, megkért, hogy csak vészhelyzetben vezessek, hobbiból inkább ne. Ígéretemhez híven mind a három vezetésem során a tartalék sofőr szerepét töltöttem be, mert vagy anyuék ittak vagy Dan, és mind a három kísérletem során voltak kisebb-nagyobb áldozatok, a visszapillantó tükör és a szomszéd bácsi kukája között arányosan.

Jas nem gondolta át ezeket alaposan (vagy szimplán nem hallotta még az anyuék által gyakran emlegetett visszapillantó tükör, útszéli fa és Rosy a volánnál sztorit), mikor Lisával, Alex-szel és velem, művészeti borfesztiválra indult október utolsó szombatját. Otthon igyekeztem úgy tálalni a programot, mint „művészeti fesztivált", de apu fülét a művészet szó ütötte meg így (túl jól ismerte ahhoz a művészvilágot, hogy nyugodt szívvel elengedje egyetlen kicsi lányát), anyát viszont a fesztivál szó zavarta (fiatal korukban annyi fesztiválra jártak, hogy pontosan tudják, azóta biztos nem lettek jobbak a „kamaszok").

Szombat reggel izgatottan pattantam ki az ágyból, hiszen ki ne akarna olyan fesztiválra menni, ami a nyarat idézi vissza? Nagy valószínűséggel az is közrejátszott friss kelésemben, hogy az éjjeliszekrényen lévő digitális órán 9 óra 56 perc piroslott, a szokásos hétköznapi 7:05 helyett. Fogat mostam, farmert, narancssárga felsőt és strapabíró barna sarut vettem fel, laza kontyba tekertem a hajam, elszakítottam egy hajgumit és idegesen járkálva próbáltam találni egy másikat, majd összehúzott szemöldökkel próbáltam pislogni minden egyes kitépett szemöldökszálra, hátha kevésbé fáj, végül, mikor már kellőképpen szétszadiztam az arcom, lementem a konyhába egy reggeli teára. Anyát a konyhaasztalnál találtam, éppen egy páciensének az anyagát tanulmányozta, kettőt koppantottam az asztalon, mire mosolygósan rám nézett és szép reggelt kívánt.

' Kérsz teát?' kérdezem fél kézzel, miközben a teafilteres dobozt próbálom kinyitni.

' Már kávéztunk apáddal!' jeleli és összecsapja a mappáját, feláll az asztaltól és utánam jön a konyhapulthoz. ' Pontosan mi a tervetek mára?'