Rosy naplója

10. fejezet - Túl hangos

Egy hetem ment rá, hogy eredménytelenül próbáljam kitalálni, milyen táborom van. Pénteken megelégeltem, és művészettörténeten olyan ajánlatot tettem Dave-nek, amiről tudtam, hogy nem tudja visszautasítani.Meghívtam élete első siket bulijára. Persze azonnal rábólintott, én pedig még melegében megígértettem vele, hogy a buli után elmond mindent, amit tudni akarok. Feltéve, ha józan lesz.

  A jelnyelvi „órák” innentől kezdve az alapvető dolgokra irányultak, hogy meg tudja magát értetni, illetve a bulizással kapcsolatos jeleket, csúnya és szleng szavak tömkelegét próbáltam minél gyorsabban a fejébe tömni.

Alex és Lisa egyre többet találkoztak, minek köszönhetően Lisa egyre jobban értette a jelnyelvet, ha válaszolni még nem is tudott. Sok szünetet töltöttem a FA alatt azzal, hogy próbáltam leolvasni a szájáról randijaik legapróbb részleteit. Lisa is bulilázban égett, egész csütörtök délután, boltról, boltra hurcolászott, a tökéletes ruhát keresve, hiába ütöttem fel neki állandóan a mobilom lévő értelmező kéziszótárát, amelyben a „bál” és a „buli”címszavakra (meglepően) más eredmény jött ki. Közölte, hogyha nem tud jelelni, legalább jól nézzen ki. Innentől kezdve nem puffogtam tovább, hanem engedelmesen mászkáltam vele egészen addig a szent helyig, ahol (végre, végre, végre) megtalálta „élete ruháját”.

Jas esténként jött át hozzánk. Jellemzően mindig volt rajta valahol egy-egy festékpötty, amit elfelejtett lemosni. Gőzerővel készítette az őszi projektjét, amiről semmi információt nem osztott meg velem, azon kívül, hogy állandóan szervezte a kirándulásokat, illetve néha, minden előzetes bejelentés nélkül elrabolt kirándulni. Ilyenkor rendszerint egy komolynak tűnő fényképezőt hurcolászott magával és megörökített minden, de tényleg minden momentumot. Mivel a szobájában folyamatos alkotás folyt, hozzájuk sem mehettem át, így mellőznöm kellett a zongorát és Mrs. Mole sütijeit is. Meg sem mertem kockáztatni a kérdést, hogy mikor lesz minden csak egy fokkal normálisabb, mert ahogy Jas belemerült az alkotásaiba, úgy lett egyre szétszórtabb. A bulit szerencsére nem felejtette el (nehéz, ha állandóan emlegetem), és igyekezett kárpótolni, mivel nem élvezem mostanság teljes figyelmét.

Végre eljött a várva-várt péntek este. Lisa nyolc óra körül átjött készülődni, majd kilenckor megérkeztek a fiúk is, először Dave, pár perccel később pedig Alex és Jas.

Fél tízkor már mindannyian Jas kocsijában ültünk és útban voltunk Brownwood felé, Josékhoz. Jas mellett Alex ült, hátul pedig a Lincoln High Shoolos szekció, Lisával, Dave-vel és velem. Jas főképp Alex-szel társalgott, én középen ültem és a visszapillantó tükörből próbáltam kivenni, miről beszélgetnek, Dave és Lisa pedig egymással próbáltak jelelni, pech hogy közéjük szorultam…

Brownwood húsz percre van a városunktól, így tíz óra körül meg is érkeztünk. Josék amúgy is hatalmas házában mindenhol emberek voltak, a zene dübörgését a padlón keresztül is érezni lehetett, mikor beléptünk egy srác a kezünkbe nyomott egy-egy welcome drinket, amit Jas és én is visszautasítottunk. Jas mert vezet, én pedig szolidaritásból. Mosolyogva üdvözöltem a régi évfolyamtársaimat és igyekeztem bemutatni a többieket mindenkinek. Jas és Alex könnyen feltalálták magukat, Lisa és Dave már kevésbe. Még indulás előtt elláttam őket füldugóval, de Lisa így is panaszkodott, hogy mindjárt beszakad a dobhártyája. Azt tanácsoltam nekik, hogy próbáljanak hallókat találni, de mikor ez nem jött össze, Lisát bemutattam pár alsóbb éves Gannonos lánynak, Dave-t pedig bevezettem egy végzős csoport társalgásába.

Miután mindenkinek elintéztem az ismerkedést, Jas után indulok, aki idő közben felszívódott mellőlem. Keresés közben Danbe botlok, aki mellett egy szőke hajú lány ácsorog. De jó neki, hogy megvan akivel jött! Vagy nem vele jött?