A Jelenés

A segítség (2. évad 3. rész)

A pszichológusom halála egészen megrettentett. Nem tudtam, mi tévő legyek. A szüleim halála óta nekem csak Ashley maradt, és rajtam kívül Ashnek sincs senkije. A család kihúnyása után magamba zuhantam, senkit sem engedtem magamhoz közel. Kivéve őt. Philt. Phil már egy éve, hogy halott. Remélem jó helyen van...Sírva alszom el minden nap, mert annyira fáj, amikor az álmaimban újra előjön az, amikor még csak középiskolások voltunk, és az asztalnál ülve sztorizgattunk. Apa, anya, én és Ash... Na, meg Phil. Életem szerelme volt, legalábbis a mai napig. Semmire nem mondom azt, hogy örökké fog tartani, mert tudom, hogy nem fog. Az, hogy mindenkit elvesztettem magam körül, nem véletlen. Ez a valami (mostmár Jelenés) nem véletlenül üldözte apát. Nem is tudom, hogy mi lehet az a bűn, ami miatt egy egész család életét ki kell oltani. De mi erősek vagyunk, voltunk, és leszünk mindig is.
     Mintha csak a sors szólt volna, hogy "Nina Chatrip, ideje változtatni", a mai nappal az egész életem fenekestül felfordult. Na, de kezdjük az elején.
     -Nina!- kiabált Ashley utánam.- Várj már meg...
      -Ash, hányszor kell még elmondanom, hogy a boltba egyedül is le tudok menni!- rivalltam rá nevetve.-Nem kell mindn pillanatban a nyomomban lenned. Nyugodtan menj csak el, vasárnap van. Ez az egyetlen olyan napod a héten, amikor nincs gyakorlat, se elmélet. Lazíts- mondtam, majd nyomtam egy puszit a homlokára, és továbbsétáltam.
     -Igenis, Ms. Chatrip- mondta flegmán, majd megfordult, és fáradtan hazafelé indult.
      A boltba beérve megint meglepő dolog történt velem. Közvetlenül a belépésem után halkan felcsendült a kedvenc dalom a rádióban (Ed Sheeran- Photograph), és egy teljesen Phil hasonmás sétált felém. Komolyan, a kabátja is ugyanolyan volt, mint amiben eltemettük! Majd aggódni kezdtem. Felém sietett. Egy ideig furcsa szemmel méregetve állt előttem, majd megszólalt.
     -Elnézést, hölgyem, de... Szeretnék én is venni abból a sárgarépából- mondta, enyhén arra utalva, hogy odébb kéne, hogy álljak.
      -Ja, jó. Re- rendben..- dadogtam, mint egy ötéves kislány, amikor zavarban van. Mondjuk, zavarban is voltam. Igaz, hogy nem vagyok ötéves, hanem huszonöt, de akkor is. Ez teljesen helyénvaló.
    Miután zavaromban elsétáltam a zöldségespolctól, fizettem, majd megálltam az ajtóban. Vagyis megállni készültem. Ám ekkor sárgarépás vásárló közbezavart. Szó szerint beleütköztem.
      -Oh, elnézést...- kértem bocsánatot, majd megpróbáltam kikerülni. De nem engedte.
     -Mi a neved?- kérdezte nevetve.
     -Nina. Nina Chatrip.
     -Jackson McAdams- mutatkozott be, majd felém nyújtva a kezét, kezet ráztunk.
     -Örülök...De nekem most már mennem kell.
     Próbáltam arra utalni, hogy a húgom vár otthon, mire őszintén szólva... Hazavitt. A menő Audijával. Nem tagadom tovább... A srác izmos, könnyűvérű és nem mellesleg nagyon gazdag. Gondolom ezt abból, hogy 1. A legmenőbb verda az övé Portlandban. 2. A telefonszámát úgy adta meg, hogy egy cég névjegykártyáját adta oda. Audi gyár vezető főnöke. Nem semmi.
     -Itt balra- irányítottam a ház felé.
     -Nina... Ön hallott már a Jelenésről?
     -Nem- füllentettem.- Miért? Mi az?
     -Nem tudom pontosan. Félig ember, félig démon. Az apám 25 éven keresztül üldözte. A halálával most rám hárult a feladat, hogy megvédjem az áldozatokat- kezdte mesélni.
    Éreztem, hogy ő lesz az. A mi megmentőnk.