A Jelenés

Félelmek és zivatarok (2. évad 14.rész)

Miután az érkezésünk utáni napon felébredtem, fájdalmasan tapasztaltam, hogy a többiek még az igazak álmát alusszák. Szálloda lévén, ugyebár nem tudtam elűzni az unalmamat azzal az érdekes feladattal, hogy meglepem a kis családomat egy finom, brit villásreggelivel, szóval inkább az időt saját magamra fordítottam.
15 perc hosszas zuhanyzás után megkönnyebbülten sóhajtva léptem ki a zuhanykabin ajtaján. A fülke elhagyása utáni első pillanatokban egész testem libabőrössé vált: nem vitás, volt egy kis eltérés a víz hőfoka, és a Grand Hotel Prime fürdőszobájának hőmérséklete között...
Mosolyogva vettem tudomásul, hogy Jackson a fürdőszoba ajtaján kukucskál befelé, kicsit furcsa pozicíóban álló, boxerben rejtőzködő férfiasságával.
-Erre most nincs időnk, az idegenvezető vár minket- kacsintottam rá, amolyan "erre még visszatérünk" tekintettel.
-Francba, hogy megint mások miatt kell lemondanom a gyönyörű barátnőmről- viccelődött, ám a szeme sarkában húzódó apró ráncok azt suggallták, hogy párom -bár gúnyos hangnemben mondta- nem viccnek szánta.
Ügyet sem vetve mögöttem hallatszódó morgolódására, siettem ki a hálóba felvenni valami tiszta göncöt, ugyanis azért nem szeretném visszavenni a tegnapi szettemet, gondolom érthető okokból... Miután döntöttem egy fekete műbőr dzseki, fekete, térdnél kikopott nadrág, fekete esernyő és szintén fekete telitalpú bokacsizma mellett, szó szerint lélekszakadva rohantam ki a folyosóra, mivel kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy ismételten hülyeséget csináltam: nem értesítettem húgomat városnézési terveimről, ami azt jelentette jelen esetben, hogy egyetlen életben maradt családtagom még bőven nyomta az ágyat!
           -Komolyan mondom, mindig meglepem saját magamat az elképesztő hülyeségemről- fogtam a fejemet szörnyűlködve.- Hogy lehettem olyan ostoba, hogy elfelejtek neki szólni?
           -Nyugodj meg, kicsim, minden ember tévedhet- kuncogott rajtam a párom.
            -Köszönöm, Jackson, hogy ilyen mérhetetlenül komolyan tudsz venni néha- hajtottam le a fejemet, ezzel is kifejezve a csalódottságomat.
         Mielőtt Jackson bármilyen magyarázatot adhatott volna arra, hogy miért is nevetett ki, velőt rázó sikoly ütötte meg a fülünket. Tekintetünk egy pillanat erejéig egymásba fúródott, majd mindketten a húgom szobája felé iramodtunk. Ám ott olyan dolgokra lettünk figyelmesek, amelyekre egyáltalán nem voltunk felkészülve.
          -Jézusom, Ashley!- sikoltottam, miután megláttam a húgomat a gyomrában egy késsel.
           -N...Nina...- nyögte fájdalmasan a nevemet.- Segíts k...kérlek!
         Szemében a fájdalom és az ijedtség tükröződött. Tekintete szó szerint könyörgött bárminemű segítségért. Egyetlen reményünk Jacksonban volt, aki már a nappaliból értesítette a mentőket húgom borzalmas történetével kapcsolatban. Ám engem sajnos a húgom borzalmas sebére nézve egy elképesztően ijesztő gondolat zaklatott: A Jelenés visszatért. És bosszút akar állni.