Gyilkos nyilvánosság (2.évad 11.rész)

11 1 0
                                    

Két kőkemény hét telt el a szenvedélyes kapcsolatunk kezdete óta. Jackson minden percet kihasznált, hogy a lehető legtöbb idejét velem tölthesse, és megvédhessen. Ugyanis volt mitől. A riporterek, paparazzik és újságírók totál rám szálltak, hiszen kiszivárgott egy-két információ arról, hogy mi is a Jelenés, és hogy mit is akar tőlem. Persze nyilatkozni senkinek sem nyilatkoztam, hiszen a magánéletem nekem is megvan... De jobban örültem, amikor Jackson otthon volt velem, mert akkor éreztem magam a lehető legnagyobb biztonságban.
      Phil és Ashley is együtt vannak Phil hazakerülése óta, és a boldogságuk már enyhén gyomorforgató, de nekik elnézzük, hiszen már nagyon szurkoltunk nekik. És persze ők is nekünk. Nagyon jóban vagyunk, hiszen semelyikünknek sincsenek barátai egymáson kívül.
        Délelőtt tizenegykor ébredtem fel. Mosolyogva állapítottam meg, hogy az ablak nyitva, tehát Jackson még itthon van. Biztonságban vagyok, gondoltam magamban. Leszaladtam meginni a reggeli kávémat, amikor hirtelen a lakótársaimat/családtagjaimat láttam székekhez kötözve, bekötött szájjal, és kisírt szemekkel. Ashley segítségre váró tekintettel pillantott rám, majd szemei megteltek könnyel. Egy pillanatig nem tudtam, hogy miért ijedt meg, de egy másodperc alatt megéreztem a torkomnál a kést.
         -Nem mozogsz, kiscsillag, ha talán mégis, akkor a penge felsérti a torkod falát, és kihunysz- suttogta a fülembe a támadóm. Hangjából ítélve nő volt.
           -Amara, találtam valamit- szólt egy férfi hang a ház másik végéből, mire a támadóm odakapta a fejét.
             -Mindjárt megyek- kiabált vissza a társának, majd felénk fordult.- Melyikőtökkel is kezdjem...? Fél óra múlva visszatérek, hogy választhassak, kinek a szenvedését szakítom meg először.
          Amara pár perc múlva izgatottan sikított fel.
          -Úristeen!- sikoltott nevetve.- Akkor ez nem kamu!!!
          Ekkor azonban meglepő dolog történt. Kattant a zár, én pedig meghallottam Amara és a társa sikolyát. Az egész csak egytized másodpercig tartott, majd hirtelen abbamaradt.
          Megjelent. A fülembe súgta ezeket a szavakat: Te az enyém vagy, Nina Chatrip. Csak én ölhetlek meg, ezt ne feledd!

Egy pillanat múlva mindannyian kiszabadultunk.

A JelenésWaar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu