- Ezt nem teheted! - hördült fel elszörnyedve a vöröshajú lehalkított hangon, és erélyesen mutogatni kezdett barátja irányába. Az csak idegesen megforgatta a szemét, majd kezeit zsebre dugva hátat fordított a felháborodott Weasleynek, és az egyik zárt ajtó felé vette az irányt.
- De igen, megtehetem. És meg is FOGOM tenni! - nyomta meg a "fogom" szót, habár az egész mondatot kihangsúlyozta. Ám a volt Griffendélesnek egyértelműen más tervei lehettek, ugyanis alig tett két lépést, Ron megragadta Finnigant a kapucnijánál fogva, és egy erőteljes mozdulattal visszarántotta. Az megtántorodva a váratlan cselekedettől kis híján hátraesett, de végül, még időben meg tudta találni az egyensúlyát, igaz ezt csak régi háztársa lábfejére rálépve sikerült megoldania. Az egykori őrző fájdalmasan szisszent fel, de magában tartotta a belőle igencsak kikívánkozó szitokáradatot, ami lássuk be nem kis teljesítmény volt tőle, és ehelyett inkább ismételten érvelni kezdett.
- Nem. Nem teheted! - jelentette ki mellkasán karba font kezekkel. - Nem dobhatod csak úgy ki az utcára! Még mindig nincs munkája, dobta a barátnője, a családja csak veszekedni tud vele...Te pedig felelősséget vállaltál érte. - bökött mutatóujjával Saemus felé, aki már a robbanás szélén állt.
- Igen. Ideiglenesen. És nem mondom, hogy nincs hasznom belőle, mert főz, mos, takarít, bevásárol, ellátja a házimunkákat, de az előbb felsorolt dolgoknak már három hónapja. Sosem fog tudni lábra állni, ha úgy pátyolgatom nonstop, mintha a második anyja lennék! És nézd, tényleg nem áll szándékomban kirúgni, de Asha-val össze akarunk költözni... - itt rendesen elpirult, és lesütötte a szemét. - ... de addig nem tudunk, amíg ő itt van. - fejezte be a monológot bűnbánóan ráncigálva pulóvere ujját. A két fiú, a házigazda, és barátja Seamus lakásának előterében álltak. Kis helyiség volt, hideg járólappal, zöldes falakkal, egy cipős szekrénnyel, egy parafa táblával, egy fogassal és egy kulcstartóval. Egyszóval semmi extra, csak mint egy teljesen normális emeletes ház előtere. És, hogy miért beszéltek suttogva? Az ok roppant egyszerű volt. Mégpedig az, hogy egy harmadik tag a tőlük pár méterre lévő, bezárt ajtajú nappali kanapéján üldögélt, teljes letargiába süppedve. Már egy ideje gyakran csinálta ezt. Egészen pontosan az óta a végzetes nap óta, mikor is szakítottak vele, illetve egy újabb levél érkezett, hogy a megüresedett állásra találtak mást, és sajnálják és bla, bla, bla. Azon a hűvös Januári estén Dean Thomas, jobb ötlete nem lévén, egyszerűen az egyetlen olyan ember háza elé hopponált, ahol tudta, hogy tartósabb ideig is szívesen látnák. Szakadt sporttáskájába bedobált néhány mosatlan ruháját, igen kevés apróból álló maradék pénzét, félig-meddig felszáradt könnyeit, elázott, csapzott külsejét és meggyötört arcát látva Finnigannak megesett rajta a szíve, és roppant meggondolatlanul, ám csupa jó szándékkal felajánlotta a lábtörlőn toporgó, ramaty állapotban lévő fiúnak, hogy ideiglenesen költözzön hozzá, amíg nem talál munkát, és nem keres annyi pénzt, hogy saját lakást vegyen magának. Ám most, hogy már bőven április közepében jártak, és a Roxfort volt diákjának még mindig nem volt se háza, se állása, elszállásolója pedig kezdett kifejezetten türelmetlenné válni. Végső elkeseredésében, és tanácstalanságában a mugli elektronika segítségéért nyúlt, és a vezetékesen felhívva az Odút kérte, hogy Ron azonnal pattanjon fel egy seprűre, Thestralra, autóra, Hippogriffre, sárkányra, vagy végső esetben Harryre, húzza ide a seggét, és segítsen neki. És a Weasley fiú jött, ám ahelyett, hogy segített volna BARÁTJÁNAK, megmondani a másik BARÁTJÁNAK, hogy hagyja el elsőként említett BARÁTJA házát, inkább megkísérelte lebeszélni erről a pirotechnikai varázslatok kitűnő használóját.
- Elhiszem, hogy ez nem a legkönnyebb szituáció neked... - kezdett bele okoskodóan, ujját feltartva az auror, komoly arccal. - De jelen helyzetben, nagyon nincs más választásod. Mondanám, hogy befogadom én, de tudod Hermioneval együtt élünk. Harrynél és Ginnynél csakugyan nincs több szabad szoba, ahogy Lunánál és Nevillenél sem. Legalább addig várj, amíg munkát talál magának, vagy valami. - vakarta meg tanácstalanul tarkóját a másik, és elhúzta a száját. A barnahajú hasonlóképpen cselekedett, és még mindig visszafogott hangerőn fel-alá kezdett járkálni, ameddig a kis tér engedte.
