- Pers! Pers! Perselus! - kiabált Lily Evans mellkasára szorított kézzel, miközben nagy erőfeszítések árán igyekezett áttörni az órák közti szüneteket jellemző, általános tömegen. Fáradt volt így a nap első felének végéhez közeledve, mivel éjszaka nem aludt valami jól, ráadásul a gyomra is vészesen korgott, jelezve, talán idejelenne magához vennie valamilyen táplálékot. De jelenleg valami, pontosabban valaki egészen más foglalkoztatta, akit egy lobogó fekete talár, és egy zsíros hajkorona személyesített meg. Amennyire látta barátját, nagyon úgy tűnt, hogy a fiú mosdó felé tart, ahova a lánynak esze ágában se volt követni, így nem törődve azzal kit lök fel, még jobban megszaporázta lépteit, azt remélve, talán beéri. Az utána kiáltott szitkokat elengedve a füle mellett csökkentette folyamatosan a mardekáros és a közte lévő távolságot, majd mikor már alig pár méter választotta el őket egymástól, egyszerűen fogta magát, elrugaszkodott a talajtól, és egy focistákat megszégyenítő vetődéssel ugrott rá zsíroshajú áldozatára. Habár Piton hallotta a másik kiabálását, szándékosan figyelmen kívül hagyta azt, és még csak meg sem fordult a fejében, hogy a boszorkány valami ilyesmire vetemedne. Pedig Evansnak nemcsak, hogy megfordult a fejében a gondolat, de véghez is vitte az ötletet, így most mindketten nagy lendülettel zuhantak neki a hideg kőfalnak. A fiú háttal, a lány pedig az oldalával létesített meghitt találkozást a lemázolt sziklával, amihez a diáksereg rögtön oda is préselte őket, így fájdalmas grimaszba torzult arccal igyekeztek nem felkiáltani.
- Te nem vagy normális! - sziszegte gyötrődő hanglejtéssel, de nem kevésbé dühösen a varázsló, és nagyon igyekezett, hogy ismét el tudjon indulni, ezúttal az ellenkező irányba. A vörös loboncos azonban erre nem hagyott lehetőséget, ugyanis sajgó csípőcsontjával mit sem törődve megragadta a másik talárját, és csöppet sem nőies, törtető kafferbivalyokat idéző mozgással rángatta ki azt az udvarra, onnan pedig a, szerencséjükre üres, kviddics pályára a másikat. Az csak kapkodta a fejét, de esélye sem volt a dühös mágussal szemben.
- Talán igazad van! De beszédem van veled! - vágott vissza a fiú pár perccel ezelőtti megjegyzésére, és eszelősen hadonászni kezdett szabad kezével, merthogy másik öt karma közül a srác igyekezett kiszabadulni, egyelőre eredménytelenül.
- Honnan veszed, hogy érdekel amit mondani akarsz? - próbált gúnyos hangot megütni Piton, de nem járt jól, mert barátja erre csak még inkább belé mart.
- Meghallgatsz és kész! Erről nem nyitok vitát. - felelte dühösen a lány, és egy határozott mozdulattal lenyomta a másikat a földre, majd, immár elengedve kezdte előtte róni a köröket. Ideges volt, és ezt szébe sem jutott véka alá rejteni. Helyette hagyta, hogy felforrt indulatai ha csak pár másodpercre is, de magukkal rántsák. - Mcgalagony félrehívott. Azt mondta gondjaid vannak a Sötét Varázslatok Kivédése órákon. - hirtelen torpant meg, majd a fiúra meresztve nagy, zöld szemeit, hitetlenkedve megrázta a fejét. - Nekem azt mondtad, már megy a patrónus idézés. - értetlenkedett tovább, tehetetlenségében széttárt karokkal.
- Hazudtam jó? - dörrent fel Perselus és idegességében a fülét kezdte húzogatni, mint mindig ha bántotta valami.
- De miért? - kuporodott le mellé sóhajtva a lány, és lefogva barátja fülcimpáját bántalmazó kezét, lassú körökben simogatni kezdte annak hátát. Úgy látta ez valamennyire hatott, legalábbi serre utalt a mellette gubbasztó, leereszkedő válla.
- Szerinted? - horkant fel a mágus, és keserű mosolyra húzta pengevékony ajkait. - Hatodikos korom ellenére még mindig nem tudok kicsikarni a pálcámból egy pajzsot se, nemhogy megidézni egy patrónust. - szegte le a fejét, és nagy koncentrációval kezdte el az alattuk lévő füvet tépkedni.
