Maga viccel velem?! - üvöltött fel állatiasan Tonks, miközben öklével erőteljesen az előtte ülő, és egész testében remegő Caramel asztalára csapott, aki, igen sokak legnagyobb sajnálatára, még mindig a miniszteri székben foglalt helyet, kapitális bakijai ellenére, habár az is igaz, hogy onnan való eltávolítása igen esedékessé vált az utóbbi időben, sőt, saját bevallása szerint ő maga gondolkozott már egy ideje a lemondáson. Akárhogy is, jelenleg ott gubbasztott irodájában, ami a sok ember jelenlététől nagyon is szűkössé vált, s mélyen forgós, bőrszékébe süppedve próbált meg láthatatlanná változni, a sorozatos kudarcok ellenére újra meg újra. Ennek ellenére el kell ismerni, hogy bizony volt mitől félnie. A vele szemben, jelenleg fenyegetően a magánszférájába hajoló boszorkány vállig érő haja ugyanis lángvörösen rikított, szeme sarkából egymás után buggyantak ki a düh és az elkeseredés könnyei, csillogva, mint megannyi gyémánt, a mesterséges lámpafénynél szikrázva legördülve a méregtől kipirosodott arcon. A nő egész testében reszketett a visszafojtott indulatoktól, sebtében előkapott pálcáját pedig a másik mágus torkának nyomta. - Ezt nem mondhatja komolyan! - sziszegte összeszorított ajkai közül kipréselve a szavakat. - Azok után amit tett vele!? Tizenkét évre bezárta az Azkabanba, a dementorok közé, ÁRTATLANUL! Maga el sem tudja képzelni milyen szenvedéseket élt ott át. Hogy csak az tartotta meg az ép eszét, hogy tudta, hogy nem bűnös. Aztán mikor megszökött, hogy elfogja az igazi bűnözőt, maga még évekig kerestette, üldöztette, szemérmetlenül nagy vérdíjat tűzött ki a fejére. Vakon, és megszállottan hajtogatta a maga "igazát"! - rajzolt macskakörmöket a levegőbe, az utolsó szónál. - De ő ennek ellenére, mégsem fordult maga ellen, hogy megbosszulja az igazságtalanságokat! Pedig megtehette volna! Ehelyett azonban tovább harcolt mellettünk, óvta Harryt, és végül a Voldemort elleni küzdelemben halt meg, akiről nem mellesleg ön makacsul azt állította, hogy réges-rég halott. Nem gondolja, hogy az a legkevesebb, hogy tisztességes temetést rendez neki, és ad egy nyilatkozatot a Prófétának, amelyben megosztja a varázsvilággal a monumentális tévedéseinek ezt a kis töredékét? Hős volt! És nem érdemelte meg, hogy annyian gyűlöljék! - üvöltötte magából kikelve a mágus, támadásra készen.
- Na de...kedvesem ez nem így működik... - kísérelt meg egy szánalmas próbálkozással valamiféle kibúvót keresni Cornelius, de nem járt jól. A felpaprikázódott Rend tag, ugyanis egész egyszerűen meglendítette az öklét, a behúzás nyilvánvaló szándékával. Ám mielőtt még eme akaratát érvényesíthette volna jeges ujjak fonódtak felemelt csuklója köré, és zárták azt bilincsszerű fogásba.
- Remus! En-gedj-el! - tagolta hörögve, egészen felismerhetetlen hangon az auror, de a szorítás nem gyengült. Sőt! Ha lehetséges még szorosabbá vált.
- Dora. - szólalt meg a férfi, tettéhez képest lágy, már-már barátságos hangon. - Ezt hadd vegyem innentől át. - kérte halkan, a volt Roxfortos pedig leengedte a kezét, és bizonytalanul bár, de hátrébb lépett, ezzel férőhelyet biztosítva a vérfarkasnak, aki a varázslóvilág tekintélyének utolsó morzsáiba kapaszkodó államfőjének elé sétált.
- Tudom Remus, hogy a diplomáciai megoldásokat preferálod, de nem gondolod, hogy... - kezdett bele a huszonéves lány, de nem tudta befejezni. Lupin jobbhorga kétségtelenül tökéletes volt, s Caramel arca is megérte volna, hogy lefotózva bekeretezzék, mikor az ütés nyomán deformálódott pofával igyekezett felocsúdni döbbenetéből.
- Na ide figyeljen maga utolsó szarházi! - a változás, ami a varázslón végbement, kétségkívül bámulatos volt. Még soha, senki sem volt szemtanúja annak, legközelebbi barátai sem, hogy az egykori Sötét Varázslatok Kivédése tanár valaha is elvesztette volna a türelmét. Mindig nyugodt volt, kiegyensúlyozott, s valóban igyekezett minden konfliktust, a lehető legbékésebb módon megoldani. A hangját se volt hajlamos felemelni, na de az, hogy eljárjon a keze!? Ezt még álmában se képzelte volna róla senki. Ám itt még messze nem volt vége. A maflástól a varázsvilág vezetőjének feje hátrabicsaklott, de a következő pillanatban már ismét a helyén volt, mivel alig húzott be neki, a férfi máris megragadta a matt árnyalatú, dióbarna gallért, és áthúzva az asztalon Caramel arcába hajolt. - Nyissa ki azt a viaszos fülét, mert nem mondom el kétszer! Sirius Black a legjobb barátom volt. A leg rendesebb, legtisztességesebb, leg szeretetreméltóbb ember, akivel valaha találkoztam! Úgyhogy nagyon ajánlom, hogy a szertartás, és a cikk is egyaránt kifogástalan legyen, vagy esküszöm elintézem, hogy ne találkozzon az unokáival! És igen Cornlius! Ez most fenyegetés! - vicsorogta a mágus vészjósló hangon, aztán szó szerint visszahajította a másik férfit a székébe.
