For you /Befejezett/

17.Fezetet

Éreztem ahogy egy könnycsepp kicsordul a szeméből, azt letöröltem majd a fülébe súgtam hogy: Szeretlek Csillagom.

Meg csókoltam, mire ő vissza csókolt. Éreztem egy furcsa pillanatnyi érzést a mellkasomba. Nem nagyon tudom mihez hasonlítani, talán olyan lehetett mint amikor egy koncerten közel állok a hangfalakhoz, és nekiáll dübörögni a testem. Csak ez egy pillanatnyi volt, és csak a mellkasomban. Kívánom őt testemmel s lelkemmel egyaránt.

Ajkaim elválasztottam ajkaitól majd mélyen a szemébe néztem. Láttam a szemében, hogy készenáll. Hirtelen beleremegett az egész testem. Majd újra meg csókoltam, de most szenvedélyesen. Kezem szokás szerint a fölsője alá csúsztattam, végigsimítottam a hátát, majd gyengéden levettem róla a pólót, majd kikapcsoltam a melltartóját s azt is levettem. Most először tárult elém felsőteste gyönyörű látványa. Hogy lehetett képes eddig ezt elrejteni előttem? Ő is megszabadított felesleges ruhadaraboktól, majd lassan hanyatt döntöttem a kanapén.

( A többit nem részletezem, mindenki úgy folytatja ahogy akarja. )

El sem hiszem, hogy ez megtörtént. Egyszerűen hihetetlen, és most itt fekszik a karomon. Csak nézem s ő is csak néz.

- Szeretlek. Sajnálom.

- Én is szeretlek, és ne sajnálj semmit.

- Jó volt? - erre nem válaszolt semmit csak közelebb préselte testét az enyémhez. - Nem vagy éhes?

- Nem.

- Akkor jó mert ha sz lennél akkor el kellene mennem boltba. - nem válaszolt semmit ismét. Pillantásom az órára szegezem. Még csak 22:53 van. Fiatal még az este de nincs kedvem, kiszakadni az öleléséből. Egész éjszaka igy akarok lenni.

- Elengednél kicsit? Bekapcsolom a tv-t. - ne. engedett el csak lazított a szorításán. A távirányitó ott volt a kanapétól nem messze a kisszekrényen. Ezt simán elérem, gondoltam magamban, majd nekiálltam nyújtózkodni, amikor hirtelen egy taszítást éreztem Spencer felől, és a következő pillanatban a földön találtam magam, közben Spencer majdnem belehalt a nevetésbe.

- Ezt még visszakapod te szar! - Visszamásztam a kanapéra, Spencer mint egy kiskutya rám vetette magát, egy puszit nyomott a kulcscsontomra, amitől az egész testem kirázta a hideg, majd fejét a mellkasomra helyezte.

- Most akkor nem kapcsolod be? - kérdezte.

- Jól van nem kell leszedni a fejem. - Bekapcsoltam, az egyik csatornán pont az Orange Is the New Black egyik része ment.

Kb a felénél jártunk, ami egy olyan 20 percet jelent amikor észrevettem, hogy ez a kis mocsok bealudt. Hát ez remek, én nem tudok aludni. Túl sokat aludtam mikor haza értem.

Hirtelen elkapott a köhögés, kiszabadultam a kis Csillagom karjaiból majd a konyhába mentem zsebkendőért. Mire elmúlott, zsebkendőt q kukába dobtam volna, amikor is észreveszem hogy véres. Fogok egy tiszta zsebkendőt, megtörlőm az orrom. Semmi pedig kézen fekvő lett volna hogy elpattan egy ér az orromban, de nem. Köhögtem egyet, mire, apró vércseppeket vettem észre a zsebkendőn. Mi a ...? Ez most mi? Gyengének érzem magam, hirtelen, el homályosul minden előttem, érzem ahogy a lábam nem bírja megtartani a testem.

Ott fekszek mésztelenül a hideg konyhakövön, szemem nyitódik fel, csak a lámba egyre erősebben világító fényét látom. Fejem elfordítom. Nem tudok talpra állni.

Nagyjából 10perce fekszek itt, szinte már nem is hideg a kő. Érzek egy kis energiát magamban, odavonszolom magam a székhez, nagy nehezen felülök rá. Biztosan csak felborult az egyensúly a testemben. Az asztalon egy üveg Cappy van. Letekerem a tetejét, beleiszok. Még egy negyed órán keresztül csak ülök, fejem az asztalon. 23:55.

Végre visszanyertem az energiám, visszamegyek Spencerhez, betakarom egy pléddel, felveszek egykét ruhadarabot, magamhoz veszek egy vékonyabb plédek majd leülök a fotelba a kanapéval szemben.

- Amy! Amy!

- Uh bealudtam.

- Jól érzed magad?- kérdezte, láttam a szemén az aggodalmat, majd a kezében a véres zsebkendőt.

- Persze, csak elered az orrom.

- Akkor megnyugodtam. Akartam reggelit csinálni, de nem nagyon tudok főzni. Sőt inkább ebédet. Lassa 12 óra.

- Megyek segítek. - viszonylag könnyen felkelek a fotelből, a tegnap esti tényleg, nem lehetett komoly. Megint elkap a köhögés, mezem a szám elé teszem, majd a.ikor elmúlik lemosom a véres kezem.

Valami itt nincs rendben. Lehet szólnom kellene Spencernek, de akkor valószínűleg oda lenne az idegességtől.

- Jól vagy? - kérdezte.

- Persze csak megfáztam.

- Oké,- nyomott egy puszit az arcomra - találtam csirke mellett, xe nem tudtam hogy szereted. Van itthon répa meg krumpli is. Mást nem találtam.

- Szerintem, süssük meg sütő zacskóban, basszunk rám minden fűszert ami van itthon, aztán kész is vagyunk.

- Rendben, akkor én pucolok hagymát, répát krumplit, te pedig csináld a csirkemellet.- mondta

Ahogy a hutohoz léptem megint elkapott az a lábam nem tudja megtartani a testem érzés, majd elsötétült minden.

Amikor végre magamhoz térek egy fehér korteremben vagyok. Nincs itt senki. Biztosan Spencer hívta a mentőket. Az ajtó nyílik, Spencer és egy doktor lép be. Spencernek, könnyes a szeme, amint meglátja, hogy ébren vagyok iderohan hozzám, átkarol majd nyom egy puszit a homlokomra.

- Amy Wine?

- Igen.

- Nem leszek kedves, és az ön betegsége sem az. Ha megfogadja a tanácsaim talán van esélye, de ha nem 2 évet tudok, tudunk jósolni önnek.

- Miről beszél? - kérdeztem majd Spencerre néztem kinek potyogtak a könnyei, és alig tudott normálisan levegőt venni.

- Amy. Hívhatom így?

- Igen, de bökje már ki!

Nos ennyi lett volna a 17. Fejezet. Remélem tetszik. Neki álltam egy új történetnek is, egyenlőre abba most kicsit több energiát fektetek. Amit ígérhetek hogy min 1 fejezetet hozok ide hetenként. Jó olvasást, kellemes időtöltést.