For you /Befejezett/

10. Fejezet

Még mindig bennem van, folyamatosan visszhangzik a fejemben, amit Spencer mondott. Már 13 napja kis sem mozdultam a házból, függönyöket elhúztam redőnyöket leengedtem. Fix 2-3 naponta jön, hoz nekem ételt, bár őt sem szívesen engedem be. Ő volt az egyetlen, akit felhívtam és elmeséltem neki mindent. Erre csak annyit mondott, hogy ő megmondta, hogy kerüljem el. Próbálja ápolgatni darabokban lévő aprócska szívem, de kevés sikerrel.

Egész nap csak az internetet bújom, végre felnéztem facebookra, hát nem nagyon keresnek és töltöttem is le pár zenét. Próbálom elterelni a figyelmem gondolataim, Spencerről, de nem igen sikerül. Csengetnek. Gyorsan felkapok egy pulcsit, ajtót nyitok, de csak résnyire.

- Szia, beszélhetnénk?

- Azt hiszem nincs miről beszélnünk. – Azzal a mozdulattal megpróbálom finoman rácsukni az ajtót Spencerre, mert miért is ne fájdíthatná jobban a szívem. hirtelen egy ellenlökést érzek.

- Beszélnünk kell.

- Nincs miről.

- Szerinted, viszont engem ez bánt. Beljebb mehetek?

- Nem! - Nyitottam ki az ajtót. – Ha szeretnéd, meghallgatlak, de kérlek, siess, dolgom van még, és megfagyni sem akarok.

- Rendben. Figyelj! Én nem akartam, hogy ez legyen nem akartam, hogy te nem is tudom.

- Hogy beléd szeressek?

Nos, igen. Figyelj, én csak azt akarom, hogy boldog legyél és nagyon bánt, hogy ezt tettem, mert, amint az előbb mondtam nem akartam, hogy ez legyen. vagyis de igen akartam, az elején, jó érzés volt elcsavarni valakinek a fejét, vagyis tetszett, hogy valaki érdeklődik irántam és keres, mert nem nagyon vannak ilyenek, és igazából te voltál az első, és nem is tudom... És csak annyit szerettem volna, hogy ne haragudj rám, mert ezt tettem veled és hidd el én is megbántam, nem tudom hogy miért de sírtam, mert elveszítettelek és megbántam. – Láttam, ahogy ezt kimondta, jobb kezét a bal csuklójára szorította. – Tudnánk esetleg barátok, lenni?

- Huh, hát nem tudom, mit mondjak, nem hiszem, hogy egyszerű lesz, de megpróbálhatjuk, viszont adj egy kis távolságot.

- Köszönöm.

- Szerencséd, hogy nem olyan erősek az érzelmeim irántad. Oké ezt nem mondtam ki.

- Nem hallottam semmit. – Mosolyodott el. Majd beleugrott a nyakamba és szorosan átkarolt. Én csak álltam ott tétlenül, szívem gyorsabban kezdett el verni és éreztem, ahogy szemem könnyekkel telik meg.

- Nicsak, nicsak! Úgy néz ki találtál magadnak egy kancát. – Hirtelen A-ya tekintetét éreztem magamon, Spencer elengedett majd beállt mellém.

- Szia, neked is! Mit keresel itt?

- Gondoltam megismételhetnénk a legutóbbit, de ahogy látom találtál mást, bár nem gondoltam volna, hogy ennyire lejjebb adsz.

- Fejezd be!

- Nem tudom, hogy most ennyire degenerált vagy, vagy tényleg nem érted, hogy takarodj el. – Szólt közbe Spencer, aminek kicsit sem örültem.

- Válogasd meg a szavaidat, különben én válogatom meg. – Idegesen vágott vissza A-ya.

- Ebből elég lesz. Spencer menj be kérlek. Te pedig takarodj innen.

- Pedig reménykedtem, megismételhetnénk a legutóbbit.

- Szia. – Csaptam rá az ajtót.

Még egy darabig verte az ajtót, kiabált, de aztán elment. Spencer leült nem mondott, semmit és én sem egy darabig. Nem akarok, vele barátkozni nem akarom, hogy a barátom legyen, én többet akarok, de ha nem leszünk barátok, akkor a közelében sem tudok lenni. Akkor inkább szenvedek a közelében, mint hogy úgy szenvedek, hogy nincs velem és nem látom. Hiába hazudtam azt, hogy nem estem bele, mert érzem, ahogy az egész testem, a kis lábujjamtól kezdve a fejem tetejéig szerelmes belé.

- Sajnálom, ezt a dolgot.

- Ne sajnáld, de megkérdezhetem, hogy mit akar megismételni?

- Semmit.

- Bocsi tudom nem az én dolgom, ne haragudj.

- Semmi baj amúgy nem lényeg, csak legutóbb iszogattunk és elvoltunk.

- Értem, nos, nekem mennem kell. – Odalépett hozzám, gyengéden átkarolt, nyomott egy puszit az arcomra, majd felvette a kabátját és elment. A könnyek megint gyülekeznek a szememben de erős vagyok

- Szia.

Ne kezd el sírni! Odaléptem a géphez gyorsan elindítottam egy zenéz majd elmentem zuhanyozni. Vicces a dalszöveg pont igaz rám minden sora. Lehet József Atilla a lelki táram. Kár hogy már meghalt.

♫♫♫

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörű szép szívemen.

♫♫♫