For you /Befejezett/

12. Fejezet

A tegnapi este jól sikeredett. Aranyos lány ez a Betty, de messze nem ér Spencer nyomába. Egy próbát megér, de nem akarok játszani vele. 14:00-ra beszéltünk meg időpontot. Gyorsan felkapott egy fekete farmert. Nem mintha lenne más színű gatyám. Felkapom a Black Veil Brides-os trikóm. Meg fésülködök, pulcsi, kabát aztán indulás. 
Gyorsan beugrok a kisboltba. Spencer megint belekötött a ruhámba. 
- Ha majd téged visznek randizni, olyan szinten puccba vágom magam. - Mondtam neki nevetve. Erre csak egy mosolyt kaptam. Adott egy tábla csokit, oreos Milkát, ami mellesleg kedvencem, és egy szál virágot, aminek meg nem mondom a nevét. Azt mondta, hogy a rózsa nagyon elcsépelt, és az a szerelmem virága ne olyat vigyek.
Felszállok a buszra. Kicsit izgatott vagyok, de nem az a, hú de várom, hanem az a nem akarom én ezt most. A busz megáll, leszállók. Innen látom a cukrászdát, viszont van meg 10 percem. Gyorsan meggyújtok egy cigit.
Ahogy lóbálom ezt a valamilyen virágot, eszembe jut, hogy a vörös rózsa a kedvence Spencernek. Azt mondta, hogy olyan pont, mint egy kis rózsa. Gyenge, védtelen volt sokáig, aztán mikor nagyobb lett falat emelt maga köré, hogy megvédje magát. Akárcsak a rózsa tüskéi. És néha ez által a fal által másokat bánt, olyanokat, akik közel kerülnek hozzá, akárcsak a rózsa tüskéi.

- Szia. - Jött egy hang a hátam mögül.
- Szia. Ezt neked hoztam. - odanyújtottam a rozsát majd kivettem a csokit a zsebemből és azt is oda adtam.

- Köszi, de nem kellett volna.
- De igen, nekem jól esett. - mosolyogtam rá - Nos, akkor indulhatunk?
- Nagyon édes vagy. Persze, mehetünk.

Beültünk a cukrászdában az első asztalhoz, ami szabad volt. A pincér hamarosan jött is.

- Mit adhatók?
- Én egy csokis tortaszeletet szeretnék. - Mondta Betty.
- És ön hölgyem? 
- Köszönöm, én nem kérek semmit.

- Miért nem rendeltél? - Nézett rám Betty kérdően

- Nem mondtam tegnap, mert olyan kis aranyos voltál, amikor megkérdeztem, hogy összefutunk-e valamikor, és azt mondtad, hogy akkor itt, de nem szeretem az édes dolgokat. Inkább eszek citromot. De a sütikkel bajban vagyok, meg aztán én félek is tőlük, amit nem kóstoltam soha azt nem eszem meg, max egy pár év múlva, amikor újra találkozok Mr. Sütivel.

- Mr. Süti. Ez tetszik és van még ilyen furcsa szokásod? – Mosolygott rám, közben a sütit is kihozták, én kértem egy mentes, hűtetlen ásványvizet.

- Hát, nem is tudom, nem iszok teát, addig ameddig nem esik le a hó.

- És erre van külön magyarázat?

- Nem, nincs. Na de most mesélj magadról. – Tereltem kicsit a témát rá, mert nem nagyon van kedvem beszélgetni.

- Mit meséljek? Darabokat rendezek, szeretem a munkám, bár néha tud elég fárasztó lenni mikor egész éjszaka fent vagy és a forgatókönyvet írod. Szeretek sétálni, hidegben. Szeretem az esőt, annak a hangját. Szeretem, ahogy a szél simogatja az arcom, ahogy összefújja a hajam.

- Hát, úgy néz, ki nagyon ellentétesek vagyunk, én inkább a ropogó tűz hangját szeretem. Gyűlölök hidegben sétálni és a szelet is utálom. Nem szeretem hallgatni az eső hangját, olyan, mint ha egy néma dobot kényszerítenének. tudom ez érthetetlen de nem is kell érteni.

- Hát attól szép az emberi faj, hogy különböznek. Vagy nem?

- Nem tudom, szeretnék egy olyan kapcsolatot, ahogy két ember tudja, mire gondol a másik hogy mi jó neki. Az a véleményem, ha nagyon eltérnek egymástól, nem tudnak egymással boldogok lenni. Persze nem azt mondom, hogy ne legyen közük ellentét, csak ne kiélezett ellentétek legyenek.

- Értem, nos én végeztem.

- Séta?

- Nincs hozzá hideg?

- Ne gúnyolódj, mert meggondolom magam

- Semmi képpen nem szeretném ha ezt tennéd – Nevettünk össze, fizettem, majd elindultunk csak úgy.

- Amúgy nekem lassan kell mennem, melózni, ha gondolod, elkísérhetsz?

- Persze.

- Dohányzol?

- Nem.

- Zavarna ha rágyújtanék?

- Hááát. Nem nyugodtan csak ne fújd rá a füstöt. Jah akartam kérdezni, hogy kerültél tegnap a randira?

- Hát ez nagyon hosszú, van egy lány, aki iránt táplálok egy kevés érzelmet és hát ő valaki mást szeret. Megpróbálok barátként tekinteni rá, de elég nehézkes és ajánlotta, hogy menjek el. Pontosabban elráncigált, nem nagyon volt választásom.

- Szóval szerelmes vagy belé?

- Nem, nem vagyok, vagyis.

- Miért nehéz bevallanod magadnak?

- Nem is tudom, mondjuk, mert veled randizom, vagy, mert nem volt olyan még hogy visszautasítottak volna. És fáj, de igen szeretem és legszívesebben elrabolnám.

- Nos akkor nekünk nem nagyon van jövőnk

- Sajnálom.

- Ne sajnáld, viszont ha úgy alakul nyugodtan hívj itt a számom, ha úgy határozol, hogy küzdesz érte akkor csak szólj és segítek.

- Köszönöm, viszont én most megyek, vagyis a másik irányba lakok, szívesen elkísérnélek, de azt hiszem most haza megyek, vigyázz magadra, remélem, találkozunk még.

- Én is remélem.

Bár nem nagyon szeretek ölelkezni, odaléptem s megöleltem, mint ha jó barátok lennénk. elköszöntem majd hátat fordítottam s elindultam. Magányosan soha nem szeretek sétálni, így a már jól bevált füles be világ ki verzió jön. A legutóbbi József Atilla feldolgozás után most egy Weöres Sándor vers megzenésítésére kattantam rá.

♫♫♫

Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

♫♫♫