Angyali állarc [Befejezett]

14.rész

A nagy csend ami a három angyal és Diana távozása után ellepte a szobát kezdett már idegesítő lenni. Hallani lehetett a lépteket az ajtó előtt viszont annak a zárja meg se mozdult hogy valaki aki esetleg be szeretne ide jönni. Előhívtam két szárnyam amik szürkén tündököltek bár a nagy sötétben ezt nem lehetett látni. Megfeszítettem a láncokat amik visszatartották a jobb kezemet amivel próbáltam elérni a szárnyam majd mikor elértem kitéptem a helyéről egy kellően hosszú tollat. A markomba szorítottam azt az egyetlen tollat és elkezdtem magamban mondogatni egy varázslatot ami masszívabbá teszi a kezemben lévő dolgot hogy alkalmas lehessen arra hogy kinyissam vele a lakatokat és kijussak egyrészt a láncoknak a fogságából másrészt még ebből a szobából is.

Jó ideig bajlódtam a lakattal mire végre meghallottam a fülemnek a legkedvesebb hangot ami a zár kattanása volt éppen akkor. Mivel már nem tartott semmi a levegőben így a hideg kőre estem. Nehéznek éreztem minden végtagomat így kissé nehézkesen de felálltam a két lábamra majd elindultam az ajtó felé bár így is kishíján megbotlottam a földön szertehagyott láncokban. Mikor végre megérinthettem az ujjaimmal a méghidegebb fémet egy kis megkönnyebbülés futott végig rajtam. Fogtam a kezemben lévő tollam majd elkezdtem kitapogatni az ajtón lévő zárat és amint megtaláltam azt egyből elkezdtem vele ügyködni hogy kinyiljon végre.

~Nagyon kevés ideig bírják ezek már a kínzásokat..

Hallottam egy mély hangot kintről míg a hang tulajdonosának a lépteit egyre közelebbről hallottam. A mondatból ítélve nem egyedül van és gondolom Dianáról volt szó. Elrejtőztem az ajtó mögé várva őket hogy benyissanak.

~De legalább a fiúban hamarosan elterjed a szer. Addig kellene kitartani nekünk a démonok ellen..

Hogy mi? Megint háború van? És milyen anyagot adtak be nekem??

~Nyugi kitartunk addig. Aztán pedig már nem kell aggódni azok miatt.-nevetett a másik és benyitottak a szobába belökve előttük Dianát aki tehetetlenül a földre esett.

Nem vártam arra hogy észrevegyenek így amint a lány a kőre esett én szinte azonnal kettőjükre ugrottam.

-Mit képzelsz te mocsok?!-próbált leszedni a társa de a szabad lábammal gyomorszájon rúgtam így az összegörnyedt és magával foglalkozva nem rángatott tovább.

Mivel az akin rajta voltam nem tudott sokmindent tenni így felhagyott azzal hogy leszedjen és inkább az egyik fal felé kezdett futni azzal a gondolattal hogy addig ver engem a falnak míg le nem esek. Az első találkozásom a fallal nagyon fájt és a szárnyamon éreztem is hogy valami eltört ott. A második alkalommal pedig már az egész szárnyam eltört így felordítottam és az egyik kezemmel elkaptam az ő szárnyát majd egy határozott mozdulattal eltörtem és a következő mozdulattal már ki is téptem annyira hogy a hátából kezdett folyni az édes vére. Ordítva hátrált meg és leugrottam róla majd egy jól irányzott rugással a hasába rúgtam mire hátraesett.

Dianára néztem és megfordult a fejemben hogy magammal vigyem vagy hagyjam itt.

Mért is vigyem? Hisz miatta vagyok ebben a helyzetben..

Mégis inkább az angyali részem nyerte holott ezer érvet tudtam amellett felsorolni hogy mért is ne tegyem.

Odasiettem majd fogtam az egyik karját és áttettem a nyakamon a másik vállamra hogy megtudjam tartani majd felálltam ezzel őt is felhúzva a földről és mielőtt eldőlt volna megfogtam a szabad kezemmel az oldalát.

-Gyerünk mozgatni a lábad már nem tudom és sietnünk kell.-morogtam neki és úgytűnt megértette hisz megindult velem a kijárat felé.

Amennyire lehetett lopakodva haladtunk és úgyéreztem már félúton vagyunk mikor kigyulladtak a piros fények és a fülsüketítő sípolás se maradt el. Nem tudtam a fülemhez kapni hiszen Dianát tartottam. A lányra néztem hogy ő hogy bírja és úgy láttam ő se tűri jobban mint én. Nem törődve semmivel megindultam a lánnyal előre. Ordítást hallottam mögülünk és inkább hátra se nézve futottam ahogy csak tudtam és Diana lábai szinte már nem is érték a talajt hiszen felkaptam hogy ne annyira lassítsunk le miatta. Sajnálatos módon ekkor fordult be egy nagyobb csapat a sarkon így elállva előttünk az utunkat. Lelassítottam hisz nem tudtunk volna rajtuk átjutni. Fegyvereiket ránkszegezték és mikor megálltunk letettem Dianát. Szétnyílt az előttünk lévő "fal" és előlépett az az angyal.

-Nocsak.. Csak nem szökni próbáltatok?

-Nem.. Éppen mentem megkeresni a kiskutyáimat akik cafatokra tépnek.-morogtam mire a reakciója egy jól irányzott gyomrom ütés volt. Összegörnyedtem és mivel már nem tartottam Dianát ezért ő a földre esett.

-Vigyétek a lányt a kamrába a herceget pedig zárjátok jobban el.-adta ki a parancsot a mögötte sorakozóknak akik azonnal pattantak és Dianához lépve belemarkoltak a hajába és úgy rángattak magukkal engem pedig a karomnál fogva húztak a leendő helyemre.

Odaérve kinyitották az ajtón lévő zárat és az ajtó nagy hangzavarral kinyilt így beláthattam a sötét szobába. Mielőtt teljesen körbenézhettem volna belöktek a küszöbön. Megragadta a jobboldali monstrum a kezeimet és olyan erővel rántotta a társa felé hogy kishíján kitört. A társa pedig egy már összeláncolt bilincset tett a csuklóimra hogy ne tudjam annyira használni a kezemet. Ezután pedig aki tartotta a kezeimet az a hátamba rúgott és elterültem a földön. Megragadta a balbokámat és a már falban lévő hosszú láncot ráillesztette hogy ne tudjak könnyen ismét szökni. Még belerugtak kettőt a bordáim közé meg rátapostak a hátamra és a szárnyaimra majd kimentek és hallottam ahogy a zár kattan.

Szitkozódtam magamban egy sort majd felszenvedtem magam ülésbe és a falnak dőltem háttal.

Vajon mit adhattak be? Pedig nem is érzek semmit..

Szárnyaimra nézve nem volt bíztató a helyzet hiszen mindkettő ki volt fordulva és eléggé látszottak a csontok is.