Don't make me sad

2

Liliann Whiterose

"Beengedni valakit az életembe ugyanúgy meg kéne tanulnom, mint az elengedést"

Reggel teljesen kialvatlanul keltem. Muszáj volt kiolvasnom a könyvet, amit pár hete elkezdtem, ám ez azzal járt, hogy Lucy, a szőrös, szürke bundás macskám már réges rég az igazak álmát aludta, miközben én még a sorokat bújtam. Hála a jó égnek, hogy az iskola ma az összes helyen elmarad a városban, így Mrs. Hammington sem jött ma hozzám tanítani. Igazság szerint jött volna, de apa szeret engem, és mivel szépen néztem rá, hajlandó volt lemondani a mai alkalmat, azzal a feltétellel, ha nem zavarom őt a munkájában.

A szobámba a hatalmas ablakomon szűrődött be a fény a fa lambériás falaimra, ahol szinte minden bútor barna fenyőből készült. A várostól távoleső részen, 20-30 percre a forgalomtól élünk apámmal, és a macskámmal, így hármasban. Anya még a születésemnél lemondott rólam, ami persze elég rossz érzés, de mivel nem ismertem, talán egy fokkal kevésbé vészes az esetem. "Anyád más volt, mint amilyennek megismertem. A terhesség alatt megváltozott, ellenem fordult, nem értettünk sok mindenben egyet, és engem hibáztatott miattad, hogy meg kell születned. Szülés után a kórházban hagyott téged, az én kezeimben, ő pedig összepakolta a holmiját, és lelépett. Azóta nem láttam őt, és nem is tudom, merre lehet, és mi lehet vele. De abban a pillanatban, amikor a hatalmas, kék szemeiddel és baba-pofiddal felnéztél rám, rájöttem, hogy a világ minden kincséért sem tennélek árvaházba, nem adnálak nevelőszülőkhöz, hanem én akartam az lenni, aki végignézi azt, ahogy felnősz. És te felnőttél" - mondta nekem apám három évvel ezelőtt. 14 éves fejjel rosszul estek a szavak, de már elég érettnek bizonyultam ahhoz, hogy fel tudjam fogni a szavak súlyát és a mögöttes tartalmat is. Apuval jóban rosszban együtt vagyunk, és rettentően hálás vagyok neki mindenért, legfőképpen azért, mert akkor vette át az anya szerepét, amikor ő is padlón volt, és anyuka nélkül kellett felnevelnie.

Egyetlen barátnőm Sky volt, teljes nevén Skylinn, akit még anno a blogolós-időszakomban ismertem meg. Ő is a városban lakik, és általában a hétvégéket együtt töltjük. A blogolást azóta mind a ketten befejeztük, és inkább a tanulásra koncentráltunk, így az érettségihez közeledvén. Skynak van egy barátja, Matty, akivel másfél éve együtt vannak, és élnek-halnak a másikért. Sky egy gyönyörű lány, hosszú, szőke, göndör hajjal és ragyogó kék szemekkel. Mindig is az irigyei közé tartoztam, még a legjobb barátnőjeként is: bálványoztam a szépségét, népszerűségét, barátságosságát, és emellett hatalmas szívvel rendelkezett. Egyet kiáltott, és már tíz fiú állt a szolgálatára. Igazság szerint, amikor vele vagyok, és akár csak sétálunk egyet a városban, mindig érzem, hogy berobban mindenkinek a periférikus látásába, és egyszer minimum végignézik, még a lányok is. Mellette aprónak és jelentéktelennek tűnök az egyszerű, sötétbarna, rövid hajammal, apró kis szeplőimmel, és tompa, kék szemeimmel, ami Sky csillogását meg sem közelíti. De még mielőtt bárki is azt hinni, hogy nekem ez rossz, hogy elnyomnak, és hogy valaki tündököl mellettem, mindenkivel tudatom, hogy nekem pont erre van szükségem. Az emberek kiszámíthatatlanok, de valamilyen szinten mégis kiszámíthatóak. Megszereznek, elvannak egy darabig, aztán mindig történik valami, ami felborítja az addigra kialakult rendet, és ez sajnos tönkreteszi az embereket. Nem szerettem soha középpontban lenni, nekem elég volt ha egy emberrel néha el tudtam beszélgetni. Skylinn az egyetlen olyan, akit közel engedtem magamhoz, bízva abban, hogy nem fog összetörni, mert már nem egyszer kerültem padlóra.

Szinte az egyetlen biztos pontomat a könyvek jelentik. A betűk, amik szépen sorban vannak, nem változnak, kiszámíthatóak. Nem kell félni attól, hogy az egyik kiugrik a könyvből (mint az emberek az életedből) hanem van egy biztos zónájuk.Látod az elejét és a végét, nem fog a közepénél semmivé foszlani. És természetesen azért is szeretek olvasni, mert kiránt a valóságból. Elszakít, hogy ne is tudjam, hol vagyok, merre vagyok, csak a főszereplőkkel együtt haladjak a történetben, mintha velük lennék.