Don't make me sad

6

Liliann Whiterose

"Mindenhez két ember kell. Én egyedül kevés vagyok hozzá"

Készülődök, hogy időben odaérjek a Shash's-be. Az ágyon fekszik Sky, és a telefonját nyomkodja, miközben egyfolytában vagy hasznos és kevésbé hasznos tanácsokkal lát el, vagy pedig Danielt szidja, vagy engem. Én pedig baromira izgulok.

- Liliann Whiterose! Ez a srác nem olyan jófiú, mint amilyennek kívülről tűnik! Hidd már el nekem! - sóhajtott dühösen, majd kontyba fogta a szőke, göndör tincseit.

- Sky, az se biztos hogy eljön - sóhajtottam nevetve, de legbelül erre a gondolatra összeszorult a gyomrom.

- Haha! Lily, ne legyél hülye! Még hogy Daniel Crosslen, Daniel kibaszott Crosslen nem megy el? Ne röhögtess - dühödött fel, mire kiesett a rúzs a kezemből. Szikrázó tekintettel fordultam felé.

- Skylinn, fejezd be! Nem hallok semmi mást, csak hogy ez a srác mekkora szemétláda, pedig te is csak pletykákat hallasz! Három nappal ezelőtt még volt kedvem ehhez az egészhez, de te totál lelombozol, oké? Csak meg akarom ismerni, nem házasságra hajtom a fejem! Eddig azt hittem, hogy feszegessem a határaimat, és lépjek ki a komfortzónámból! Csak életemben először, igazán élni szeretnék, úgyhogy vagy támogass, vagy menj el - kiabáltam vele, de az utolsó mondatot már halkan fejeztem be. Meg is lett ennek a hatása, Sky tenyérnyi szemekkel nézett rám. Felugrott az ágyról, és felém közeledett.

- Lily, én sajnálom... Nem is tudtam, hogy ez ilyen szarul eshet. Tapintatlan vagyok - vont a karjai közé, mire én csak sóhajtottam egyet. Még mindig képtelen voltam felfogni, hogy miért kell ennyire félteni. Nem apácazárdában voltam ezidáig, hogy ne ismerjem a külvilágot, hanem minimálisra szorítottam az emberi kapcsolataim számát. Talán idáig magamban építettem azt, amit anno, az évek során leromboltak bennem, de nem akarom hogy többé visszatartson bárki is.

- Melyik rúzs legyen? - tartottam felé egy élénk rózsaszín árnyalatot, és egy nude, matt rúzst. A szememet nagyon enyhén csináltam meg, kevés barna szempillaspirált használtam, és egy kis barna szemceruzát satíroztam el a szempilláimnál. Törekedtem a természetességre.

- Ez - mutatott a mattra, mire én egy bólintással jeleztem, hogy jól döntött. Bedugtam a konnektorba a hajgöndörítőt, és enyhe hullámokat csináltam a sötétbarna, rövid hajamba. Féltem, hogy túlzásba esek, de mégiscsak ez lesz az első randim. Az első igazi randim, a Sawyerrel való próbálkozásaimat leszámítva. Egy ideje már először tört elő bennem a kétes érzés. Sky felé fordultam, ami látta, hogy valami nem oké.

- Izgulsz, Lil? - kérdezte óvatosan, mire én egyszerre bólogattam és ráztam a fejemet.

- Nem tudom. Is. Meg azon gondolkozom, hogy mi van ha túl elhamarkodott voltam? Hogy egyből futottam, amikor még csak nem is ismerem... Akkor egy idióta vagyok - csaptam dühömben a homlokomra, és lehuppantam Sky mellé az ágyra, aki csak felnevetett.

- Nem vagy idióta, Lily. Megfogott téged ez a srác, és a körülményeidhez képest, nem csodálom, hogy így tettél. Szükséged van arra, hogy valaki kirántson a megszokott, unalmas és szürke hétköznapjaidból. Bár még mindig nem támogatom, hogy ez pont Daniel Crosslen lesz, de rád bízom, mert én csak azt akarom hogy te boldog legyél. Mindennek oka van, hidd el. Annak is oka lesz, ha ő elmegy veled, annak is oka lesz, ha nem lesz ott a kávézóban. Csak bízz magadban - mosolygott rám őszintén, és ez egyből észhez is térített. Visszaálltam a tükör elé, hogy elvégezzem az utolsó simításokat magamon.

Fél órával később már a nappaliban álltam. Körbeforogtam Sky és apa előtt egyszer, kétszer, majd még egyszer. Egy egyszerű, fekete csőfarmert vettem fel egy halvány- porcelánrózsaszín ing szabású blúzzal, ami kiemelte a kék szemeimet. Csokibarna hajam kiengedve, lágy hullámokban esett a vállamra, a lábamra pedig csak egy fekete, fehér talpú sportcipőt kaptam, hogy mégse tűnjek annyira elegánsnak. A kezem kicsit remegett, de nem akartam, hogy ez feltűnjön apuéknak, ezért mindkettőt a farzsebeimbe csúsztattam.