Don't make me sad

5

Daniel Crosslen

"Hidat építenek a folyóra, de mi van, ha a két part nem is akar egymáshoz tartozni?"

Este még mindig a lelkemet ápolgattam, hogy szinte életemben először most ejtettek. És egy ilyen gyönyörű, természetes és okos lány. Ennyire látszik rajtam, hogy nem igazán szoktam lányoknál megállapodni? De nem is tudhatta Rey, hogy ez vajon nála is így lett volna, vagy sem, mert még csak esélyt sem adott, hogy megismerjen.

Fogtam magam, és dühösen a párnámba nyomtam a fejemet. Haragudtam magamra, haragudtam a világra, haragudtam Reyre, és Jackre, sőt, még Suzanra is. Mivel nem tudtam magam lefoglalni, eldöntöttem, hogy lemegyek a levelekért és a csekkekért, utána meg meglátogatom Jacket, csak hogy teljen az idő. Az üres lépcsőházban lekocogtam a bejárati ajtóig, majd megkerestem a postaládámat. Nem volt nehéz dolgom, mivel az összes közül csak az enyém volt piros, az előző lakók jóvoltából. Kivettem az összes levelet, a gázszámlát, a villanyóra leolvasásával kapcsolatos leveleket, és az összes csekket, meg egy bélyegezett levelet a keresztszüleimtől. Már épp indultam volna vissza a házba, amikor egy kis papír esett ki a lábamhoz. Nagy sóhajjal lehajoltam, és felvettem az apró, megsárgult papírt. A rajta lévő gyöngybetűktől elállt a szavam. Mégis ki ír ilyen szépen?

Daniel Crosslen...
Fogalmam sincs, hogy mi vitt rá arra, hogy ezt megírjam és bedobjam a postaládádba. Valószínűleg megfogtál valamivel, én meg elutasítottalak minden egyéb magyarázat nélkül. Sajnálom. Megijedtem. De szerintem ez nem levél-téma, úgyhogy ha esetleg még mindig áll a délelőtti ajánlat... Akkor jelezném, hogy én is szívesen megismernélek. 3 nap múlva a Shash's kávézójában 17:00-kor?
Xx
Rey

Vagy hatszor elolvastam ezt a pár sort, és még mindig ugyanolyan hevesen dobogott a szívem. Igyekeztem magam leállítani, hogy ne viselkedjek 14 éves kislány módjára, de nehezen tudtam. Berontottam a lépcsőházba, felsprinteltem Jack emeletéig, majd kopogás nélkül kilöktem az ajtót. A haverom ijedten ugrott fel a kanapéról, majd kérdő tekintettel nézett rám. Lehet, hogy még mindig volt benne valamiféle neheztelés rám a nemrégiben történt szóváltásunk miatt, de az ilyen pillanatokban ezek törlődnek.

- Ezt nézd! - dobtam le elé a papírt. Érdeklődve vette fel, és kezdte el olvasni. Amikor befejezte, rám pillantott.

- Rey? Az meg ki?

- Jackson, most jól figyelj. Délelőtt voltam könyvtárban, és ott találkoztam a csajjal először. Gyönyörű, különleges és okos. Egyértelműnek tűnt, hogy elhívjam valahova, mindegy is hogy hova, hiszen vele bárhol szívesen lennék. De ejtett. És most meg ezt találtam a postaládámban - ugrottam a konyhájába, és kivettem egy sört a hűtőjéből magamnak, majd neki is egyet.

- Azta Daniel. Nem semmi a csaj. De vigyázz, először derítsd ki hogy miért ilyen bizonytalan, mert életedben először egy csaj fog téged padlóra küldeni, nem pedig fordítva - nevetett fel a mondata végén, mire én csak kikaptam a kezéből a papírt. Összehajtogattam, és a zsebembe csúsztattam, olyan mélyre, amennyire csak tudtam.

Jackre néztem. Szőke haját most nem zselézte be, kék szemeit csak a szemüvege üveglencséjén keresztül lehetett látni. Ekkor leesett, hogy mi nem stimmelt az egész képben ezidáig.

- Jack, te mióta vagy szemüveges? - döbbentem le, mire ő csak felröhögött.

- Nem vagyok az. Divatszemüveg. A lányok bírják az okos srácokat - kacsintott rám, reakcióm pedig egy egyszerű szemforgatás volt.