Don't make me sad

12

Liliann Whiterose

"sírnék
ha lenne könnyem
írnék
ha menne könnyen
innék
ha lenne mit
szeretnék
ha lenne kit"

Döbbentem álltam Daniel lakásának a küszöbén. Nem tudom mi esett rosszabbul: az hogy Sky csókolgatta a nyakát, vagy az hogy Daniel hagyta. A két legfontosabb ember összeszűrte a levet, és pont vagyok annyira szerencsétlen, hogy ezt még látnom is kellett. Sky sértődötten húzott el mellettem, rózsás parfümének az illata az orromba kúszott és hányingerem támadt tőle. Tudja, mindvégig tudta hogy Daniel mennyire fontos nekem, erre képes egy hatalmas kést a hátamba szúrni, és még párszor meg is forgatni bennem.

- Sírjak vagy nevessek? - kérdeztem döbbenten Danielt, aki legalább olyan meglepett arcot vágott, mint én. Feszült csend állt be közöttünk, én pedig nem tudtam hogy beljebb lépjek vagy hátráljak, ameddig csak tudok.

Pont emiatt nem volt még kapcsolatom, és pont emiatt féltem belevágni ebbe az egészbe. Ijesztő a tudat, hogy valakit megszeretsz, elkezdesz tőle függeni és ragaszkodni hozzá, konkrétan az övé leszel, a rabjává válsz, és bármelyik pillanatban tönkre vághat. Földre lök, rád tapos, és akkor vége lesz mindennek amiben azelőtt hittél.

- Megmagyarázom - mondta mire én csak a szememet forgattam, és beljebb léptem a lakásba, becsukva magam mögött az ajtót. Higgadtan ültem le az egyik bárszékre, és amíg Daniel vizet töltött nekem, felmértem a lakás tisztaságát, ami nagy döbbenetemre tényleg borzasztóan rendezett volt. A poharak katonás sorrendben a pult fölötti üvegajtós szekrényben, egy darab mosatlan sem volt a mosogatókagylóban, minden csillogott, és az egész házat belepte az a tipikus tisztaságillat. Persze valószínűleg volt ebben munka, nem is kevés.

-Rey, esküszöm neked ha tudom hogy ez így lesz kulcsra zárom az ajtót és rácsot rakatok az ablakomra, plusz még a telefonomat is lehúzom a vécén -mondta miközben gondterhelten a hajába túrt. Fekete V nyakú póló volt rajta, ami alatt megfeszültek az izmok.

- Mármint hogy lesz? - sóhajtottam nagyot, majd mélyen a szemébe néztem. A pohár vizet elém tolta, és aggódva figyelte az arcomat, miközben elkezdett mesélni.

- Kezdem az elejétől. Sky meg én... Nos anno mi egy párt alkottunk, de már iszonyú régen volt, 15 évesek lehettünk. Nem is volt nagyon mély a kapcsolatunk, kimerült pár randiban meg a testi kontaktusokban. Pár hét vagy hónap, nem is tudom, és vége lett, azóta pedig nem nagyon beszéltünk, max ha véletlen összefutottunk a plázában vagy bárhol. Most pedig teljesen hirtelen írt hogy beszélni akar velem, és nem is értettem hogy miért. Meglepődtem, de nem aggódtam rajta, gondoltam biztos megint csak meg akar fenyegetni mint a múltkor, hogy ne törjem össze a szívedet.

- Micsoda képmutatás - motyogtam az orrom alatt, mire Daniel szomorkás pillantást vetett rám. Megértette, hogy nem is az fáj amit ő tett, sokkal jobban az amit Skylinn képes volt eljátszani.

- Szóval, megjelent, és beszélgetni kezdett velem, a régi szép időkről meg hasonlókról. A fenébe is Rey, nem gondoltam hogy ennek ez lesz a vége. Egyre közelebb jött aztán elkezdte a nyakamat csókolgatni, mire én lesokkoltam és mozdulni sem tudtam. Nem értettem mi van, de most már azt kívánom hogy bárcsak hamarabb felébredtem volna a döbbenetből és ellöktem volna magamtól azt a ribancot. Ne haragudj Rey. Csak most kaptalak meg, nem akarlak azonnal elveszíteni.

- Igazából, nem teljesen a te hibád. Nem akarok nagy drámákat lecsapni és hisztizve bebaszni magam mögött az ajtót, ez nem az én stílusom. De... azért ijesztő a tudat hogy két másodperc alatt össze tudnál törni ha akarsz.