It's Okay

12.Rész ~ Nem emlékszek

Jackson szemszöge:

Felbecsülhetetlen érzés az amikor a színpadon állsz, rajongók ezrei előtt. Most is mint mindig a legtöbbet próbáltam magamból kihozni. Egyre csak azon gondolkodtam, hogy mit gondolhat Melani a fellépésről. Ahj kit érdekel, neki ott van JB. Tiszteletben tartom az érzéseit. Most inkább koncentráljunk a rajongókra. Már lassan a koncert végéhez értünk, így muszáj volt elköszönnünk a fanok sokaságától. Utáltam ezt a részt, mert ilyenkor láttam, hogy hány ember szívét törtük össze egy szempillantás alatt. Pedig mi csak örömet akartunk okozni nekik. Na mind1. Jövőhéten kezdődik ugyanez elölről.

Integetve és mosolyogva sétáltunk le a színpadról, a staffos srácok felé. Amikor beértünk, azt hittem, hogy ott fog várni ránk és majd boldogan ugrál, hogy milyen jók voltunk, de nagy meglepetésemre nem állt senki a helyén. Fura, pedig mintha kijelentette volna, hogy nem fog onnan elmozdulni. A többieknek is valami ilyesmi járhatott a fejében, mert láttam rajtuk a megdöbbenést.

- Ennyire megunta volna a koncertet? - kérdezte csalódottan Yugyeom. Mivel ő hívta ide, így nem akarta, hogy szomorú legyen.

- Dehogy, biztos csak megszomjazott... - még magam sem tudtam ezt a változatot elhinni - Hisz elvileg nagyon szeret minket.

- De akkor is. Szerintem magától nem moccant volna el innen. Mi van ha kirúgták a biztonságiak? Ahj pedig én büszkén állítottam neki, hogy igenis mindent elintéztem.

Elindultunk megkérdezni a biztonságiakat, hogy nem dobtak ki véletlen egy barna hajú, sötét szemű lányt, de nagy csalódottságunkra nemet mondtak. Se ki, se be nem jött ilyen személy. Körbe néztünk mindenütt, de nem találtuk meg. Szóval ez a hálátlan lány tényleg megunta a koncertet.... Pedig én már kezdtem reménykedni benne, hogy nem így történt, de úgy látszik, hogy tévedtem. 

- Próbáltam hívni, de nem veszi fel.. - mondta értetlenül Mark. - már vagy százszor hívtam.... várjunk csak... itt maradt a telefonja, és amint látom leejthette a földre, mert kicsit betört a képernyője.

Egy lélekként pattantunk fel a csapattal és rohantunk Mark mellé, kis híján felborítva őt. Egy darabig még csak szemléltük a kis készüléket. Egyikünk sem szólt semmit, viszont mindannyian tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk. Elindultunk hát ahhoz a kis helységhez, amit még nem néztünk át...

Melani szemszöge:

Alig bírtam kinyitni a szememet. Mintha szemhéjaimra egy ólom nehéz sújt tettek volna. Iszonyatosan sajgott a fejem, olyan volt, mintha bevágtam volna valahova. Nem bírtam megmoccanni, mert minden mozdulat fájt. Hol vagyok egyáltalán? Mindent olyan homályosan látok. Miért vagyok megkötözve és mi ez a kendő a számban? Egyszer csak azt vettem észre, hogy pár fekete felhő közeledik felém. Nem tudtam kivenni a pontos alakjukat, de az aurájukból ítélve nem sejtek jót velük kapcsolatban. Éles fülsüketítő röhögések törték meg az eddigi kellemes csendet. Majd már csak annyit vettem észre, hogy valaki erőből pofon vág. Majd megint és abba sem hagyta, amíg a könnyeim akaratlanul is ki nem csordultak. Még sosem voltam ilyen tehetetlen. Lassan kezdtek beugrani az emlékeim. Jézusom a koncert! mi lett a végével? Ekkor már mindent megértettem, de a látásom még most sem engedelmeskedett. Gyorsan ki kéne találnom valamit. Nagyon remélem, hogy ez csak egy rossz álom! Ahj, de akkor nem fájna ennyire.

Valaki kívülről az el rablóim nagy meglepetésére elkezdte rángatni az ajtót. A teremben hirtelen megállt a levegő. Kínos csönd támadt. Éreztem a feszültséget közöttünk. Hallottam pár ismerős hangot, hogy azt kiabálja, hogy nyissák ki. Nem ugrott be, hogy ki lehet az. Csak reménykedni tudtam, hogy ők csak az én segítségemre jöttek. Ekkor viszont kitárult az ajtó és hét alak tűnt fel előtte. Valahol már biztos láttam ezt a felállást...

- Micsoda?!? Ti mégis mit kerestek itt? Nem illik bejönni a női mosdóba... - nyivákolta az egyik porfelhő.

- Chh.. már megint ti? Nem megmondtam már a boltban, hogy menjetek a közeléből? - mondta az egyik alak, aki most lépett be a terembe. - Biztonságiak! Kérem vigyék el őket.

Két nagydarab fekete folt közeledett az el rablóim felé, akik sikítozva próbáltak elmenekülni. Ezután valaki felém fordult. Már csak azt vettem észre, hogy körbe álltak. Sikertelenül próbáltam kivenni, hogy kik lehetnek ők. A szemem pedig egyre csak alvásra kényszerített, így hát nem bírtam tovább. Akaratlanul is álomba merültem, de azt még sikerült kivennem, hogy valaki azt kiáltja, hogy Melani...