It's Okay

14. Rész ~ Az igazság

Melani szemszöge:

Mark mindent elmondott amit csak tudott. Mint kiderült az egyik lány az JB-nek az ex-e. Ettől akaratlanul is kirázott a hideg. Elmondása szerint túl későn találtak rám a mosdóban... de szerencsére még sikerült mentenie a helyzetet. Sajnálja, hogy végül belerángattak ebbe az egészbe. Azt is megtudtam, hogy a srácok most az el rablóimmal tárgyalnak és, hogy megkérték őt, hogy addig vigyázzon rám.

Ettől a sok információtól már sajgott a fejem, így egy pillanatra lehunytam a szememet. Kihasználtam a köztünk kialakult kis csendet és próbáltam felfogni, hogy mi is történt körülöttem. Nem gondoltam volna, hogy végül így elfajulhat a helyzet. Főleg nem, hogy semmi oka nem lett volna a féltékenységre, mivel számomra JaeBum olyan mint egy megértő nagy tesó. Akit soha nem akarnék elengedni magam mellől. Ő számomra az egyik legfontosabb személy az életemben. Nem érzek iránta semmi többet testvéri szeretetnél. Ahogy a többieknél sem... Tudom, hogy pár nap és mindennek vége van. Ezért sem akarom, hogy megkedveljenek. Ők visszamennek Koreába én pedig élem tovább az unalmas kis életemet. 

- Köszönöm...

- Mégis mit? - kérdezte meglepetten.

- Mindent. - Néztem fel rá - azt, hogy most ezt elmondtad nekem. Meg úgy általánosságban mindent.

Ekkor vettem észre, hogy két kar szorosan hozzám simul. Viszonoztam az ölelését. Nem akartam a problémáimmal gyötörni, ezért csak egy széles mosolyt erőltettem felé. Majd kicsit eltoltam magamtól.

- Ugyan cica ezért vagyunk itt - Na remek. Visszatért a régi Mark.

Hogy levezessem a feszültségemet elnevettem magamat. A végén már csak azt vettem észre, hogy mind a ketten az ágyon fetrengünk. Észre sem vettem, hogy megjöttek a többiek.

- Melani de jó látni, hogy jobban vagy. - lépett mellém Jr., majd egy nagy ölelés kíséretében majd kiszorította belőlem a levegőt is. A többiek is csatlakoztak hozzánk, így olyan volt mint egy nagy családi ölelés. Azzal az egy különbséggel, hogy én majd megfulladtam a kör közepén.

- Mostantól nem kell félned, elintéztük őket, így most már nem eshet bántódásod. - mondta Jackson.

Egy nap után most először szólt hozzám. El sem tudom hinni, hogy most meg mi ütött belé. Viszont mosolya eltüntetett minden kétséget a fejemben.  A lehető legaranyosabb mosolyomat fordítottam felé és éreztem, hogy az arcom kicsit kezd lángba borul. Így a vizes ronggyal próbáltam eltakarni az egészet. Viszont mindannyian egyszerre elkezdtek meg csíkolni, így nem bírtam tovább. Ezután kisebb párnacsata kerekedett a szobában. Észre sem vettük, hogy eltelt az idő.

- Ha gondolod maradhatsz itt éjszakára... - Ekkor kezdtem ráeszmélni, hogy hét sráccal éjszaka egy lakásban nem valami jó felállás.

- Öhm... nem szeretnék zavarni...

Megérezték, hogy mire gondolhatok, mert kitört belőlük a röhögés. Jó őket ilyen felszabadultnak látni. Felajánlották, hogy haza visznek, amit boldogan fogadtam el, mivel ilyen sötétben egyedül nem volt kedvem hazamenni. Otthon anya aggód karjaiban találtam magamat. Épphogy csak sikerült kikászálódnom a kocsiból.

- Kicsim! Hol voltál ilyen sokáig? Apáddal halálra aggódtuk magunkat. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen koncert ilyen sokán ér véget... hát az arcoddal meg mi történ?

- Jó estét asszonyom! - szólalt meg Yugyeom a kocsi hátsó üléséről. - Ne tessék aggódni, vigyáztunk a lányára, csak egyszer nem figyeltünk rá, akkor is sikerült lefejelnie a szekrényt. - mondta egy kacsintás kíséretében.