It's Okay

18. Rész

"Mindig csak nyerni akarsz

Már csak a könnyek a végső fegyvereid" 

- (GOT7 - If You Do) -

Továbbra is meglepetten bámultam apámra. Gőzöm sincs, hogy mégis mi folyik itt, de rossz előérzetem van. Eddig sosem tisztelt meg az itteni jelenlétével, így gondolom, most sem különösebben az iskola miatt jött.. Már rég a helyemen ülhettem volna, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Továbbra is csak álltam ott  egy helyben, mint egy szobor. Kérdő pillantást vetettem Emma felé, hátha ő hallott valamiről, de még csak felém sem nézett. Végignéztem az osztályon, de egy szempárral se találkozott a tekintetem. Ezek eltitkolnak előlem valamit.... Csak tudnám, hogy mit. Régebben a késés lett volna a legnagyobb bajom. Kicsit úgy éreztem magamat, mint aki csapdába esett volna valahol, ahonnan sehogy sem tud szabadulni. Csodálkozom, hogy lélegezni egyáltalán tudtam. Túl sokáig állhattam ott, mivel az igazgató úr megköszörülte a torkát.

- Köszönöm, hogy eljött és értesített erről a hírről. A többit majd később elintézzük. Jó pihenést kívánok maguknak és sikeres pályafutást. - majd kezet fogott apával. 

- Köszönjük, reméljük meglesz. - ezután felém fordult - Kislányom beszélhetnénk?

Intett, hogy kövessem a folyosóra, így úgy tettem ahogy mondott. Kint összefont karokkal dőltem neki az ablak párkánynak, kíváncsian várva, hogy mégis mit akar mondani. És mégis mi az, hogy jó utat? Elutazik és nekem nem is szólt? Tipikus. Egyáltalán hova megy? Egyre csak ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, pedig már hozzákellett volna szoknom, mivel nem ez az első eset, hogy csak úgy lelépett. 

- Hova mész? - vetettem fel a kérdést. 

- Kínába, de nem csak én megyek. Anyád is és.....

- Szuper! Akkor a nagyival leszek itthon? - forgattam meg a szemeimet -  Most tényleg azért jöttél, hogy ezt elmondd? 

- Nem egészen. Te is jössz..... 

- Mi..? - nem tudtam hinni a fülemnek - Mikor? - oh ne ne ne. Kérlek mondd, hogy nem az amire gondolok. 

- Nem sokkal a koncert előtt. 

- Tudod, hogy milyen fontos ez nekem - kiáltottam.

- Melani kérlek beszéljük ezt.....

Ennyi. Ezért törődtem ilyen sokat az a hülye koncert megszervezésével, hogy utána el se tudjak menni? Hát ez szép. Elkezdtem gyorsabban venni a levegőt és nem is törődve apám beszédjével, amilyen gyorsan csak tudtam futásnak eredtem. Hallottam magam mögött a lépteit, miszerint követ engem. A kapunál belebotlottam valakibe, aki ha nem vigyáz, akkor beborul a bokorba. Meghallottam, hogy már ketten is kiabálják a nevemet. Nem állhatok meg. Most nem. Villámgyorsan elhagytam az iskola területét és elindultam az ismeretlenbe. Magam sem tudtam pontosan, hogy merre is megyek, de élveztem, hogy végre egyedül lehetek. Pár nap múlva lesz a koncert, ami az utolsó esély lett volna, hogy elbúcsúzzak a fiúktól. Mit is képzeltem. Majd minden jól alakul és egy idol csapat barátja leszek? Még viccnek is rossz. Sajnos az én életem soha nem volt egy nagy tündérmese, és nagy valószínűséggel sosem lesz az. Az egyszer biztos, hogy most már nem fogom újból elrontani az életemet azzal, hogy unalmasan élem le. Megváltoztam. Eddig csak egy idióta voltam, aki kergette az álmait, de annyi ereje már sosem volt, hogy valóra is váltsa őket. A hobbijaimat el is hanyagoltam emiatt. Lehet sosem említettem, de mindig is imádtam rajzolni. A szüleim mindig mondták, hogy legyek művész, de nekem a rajzaim inkább tűntek firkálásnak, mit sem művészetnek. Amióta megváltozott az életem még könyv is alig volt a kezemben, de ami a legrosszabb, hogy a legjobb barátnőmet is elhanyagoltam.  Későn jártam haza és alig tanultam valamit. Gyakorlatilag 18 vagyok, lélekben csak 16. Sokkal előrébb lehetnék az életben, hogyha nem üldöztem volna a lehetetlent. Kína messze van. Nagyon messze, de ha most elszalasztok egy lehetőséget, valószínűleg sosem leesz másik. Mély levegőt vettem és beszívtam a mellettem lévő rózsabokor kellemes, nyugtató illatát. Elővettem a telefonomat és megnyitottam az egyik chat ablakot, ahol a "got7+1" név szerepelt. Óvatosan begépeltem gondosan megfogalmazott szavaimat, majd egy kisebb habozás után ki is töröltem őket. Nem voltam még arra képes, hogy elmeséljem nekik a történteket. Még nem.... és lehet nem is leszek. Először inkább megvárom a fejleményeket. Kikapcsoltam a telefonomat és végig sétáltam a házunkhoz vezető utcán. Minden kis sarok, televolt emlékekkel. Ahogy láttam a túloldalon lévő játszóteret, eszembe jutott a kiskorom. "Anyaa lökj meeg. - kiáltottam boldogan" "Kicsim már így is túl gyorsan mész!"  Akaratlanul is elmosolyodtam, akárhányszor megjelent a szemem előtt egy emlékkép. Ahogy ránéztem a kirakatra, eszembe jutott az első "igazinak" mondható találkozásom Jacksonnal. Ez a név azóta is megkeseríti az életemet.  "Valaki hirtelen mellettem termett, majd mozdulataimat utánozva, ő is elkezdte magát csodálni. Kis híján múlt, hogy ne tegyek valami csípős megjegyzést". A szemem lassan a nem olyan messze lévő bokrokhoz vándorolt. "- Mivan ha lebukunk?" "- Nyugi van Yugyeom. Tökéletes a tervem, Kizárt, hogy rájönnének". Ezt a kis incidenst még egy darabig biztos nem fogom elfelejteni. 

Eddig úgy éreztem, hogy kicsúszott a  kezemből az életem irányítása, de még csak most kezdek belejönni. Most már mindennel tisztában vagyok. Döntöttem. Akárhogy is legyen, én már kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő és remélem, hogy jó döntést hoztam. Nem okozok senkinek sem csalódást.

Legalábbis Remélem....

--------------------------------------------------------------

Annyeong!

Ne haragudjatok, hogyha egyre bonyolultabb a történet, de egyszerűen késztetést éreztem, hogy így történjenek az események 😌 Nem tudom, hogy mennyire érezhető, de hamarosan szeretném lezárni Melani életét. Nem véglegesen, hisz van egy remek ötletem, ami ha minden jól alakul, akkor meg is szeretném valósítani, de ez még legyen az én titkom 😉 Ezért el ne keseredjetek. Pár részt még fogok szolgáltatni, utána meg lesz ami lesz 😄

Addig is, hogy érezzétek a szeretettemet: