A testvériség/L.S

"Ismét visszatértem közéjük"

*Harry*

Az ébresztő órám kellemetlen hangja keltett fel az eddigi  legvalósághűbb álmomból, nagyon élethű volt minden, a beszélgetések...az érintések. Minden. Hunyorogva próbáltam a szememet hozzászoktatni a fényhez, ami beletelt egy kis időbe.Majd miután a szemem megszokta a fényt a hátamra fordultam, majd felültem. Halk szuszogásra lettem figyelmes, ezért lassan oldalra fordítottam a fejemet, Louis volt az. Békésen szuszogott mellettem, bennem pedig megfagyott a vér és magam elé szegeztem a tekintetemet. Kérdések százai kezdtek cikázni a fejemben. A tegnap estét, mintha kitörölték volna az emlékezetemből, pedig egyáltalán nem ittam sokat, sőt. Az alkoholt pedig általában jól bírom, de akkor mégis miért nem emlékszem semmire? Megráztam a fejemet és próbáltam megnyugodni, majd ismét a mellettem alvó fiún pihentettem a szemeimet, áthelyeztem a súlyomat a bal karomra és úgy néztem őt. Gyönyörű volt. Vajon megtörtént? Miket mondhatott nekem? Te szent ég.... és - és én mit mondhattam neki? - éreztem, ahogy a torkom kiszárad és alig kapok levegőt, ezért az éjjeliszekrényen lévő poharat a kezembe vettem és kiürítettem a pohár egész tartalmát. Próbáltam nem hangosan felsóhajtani, de úgy tűnik  nem jött össze, mert Louis mocorogni kezdett, ezért még levegőt se vettem, nehogy felébredjen. Miután megbizonyosodtam róla, hogy mélyen alszik, azután felvettem a földön hevert ruha neműimet és lábujjhegyre álltam és kiosontam a szobából. A szobámba siettem, hála az égnek nem voltak részeg tinédzserek az ágyamban, csak a folyosón kellett átlépkednem páron, akik minden bizonnyal eléggé kiütötték magukat. Az ajtót halkan becsuktam magamat után, ruháimat magamhoz szorítva az ajtónak dőltem és erősen behunyt szemmel sóhajtottam egy hatalmasat, ezzel a sóhajjal minden feszültség távozott belőlem, egy időre, mert éppen csak felöltözni tudtam, mikor valaki bekopogott az ajtómon, nekem pedig a szívem a torkomban dobogott, nyeltem egyet és lassan elindultam az ajtó fele. A kezeimet a kilincsre helyeztem, de elidőztem rajta, hogy kinyissam e, mondjuk úgyis szembe kell néznem Louissal, hisz egy házban élünk, így lenyomtam a kilincset. Megkönnyebbülésemre nem ő állt ott, hanem a barátnője Emma...Emma? De mit keres itt? Úgy volt, hogy Párizsban lesz a szüleivel és mi Louissal egész héten együtt leszünk...mármint ketten...a házban. - megráztam a fejem, mert belekavarodtam a saját gondolataimba, muszáj mondanom valamit. De mit?

- Emma hát te? - csak ez a három szó jött ki a számon, jelen pillanatban örülök úgyis, hogy ez egy értelmes kérdés volt.

- Louis küldött egy nyugtalanító hangüzenetet és hiába írtam neki, hívtam semmire nem reagált.

- Még is milyen hangüzenetet? Biztos, azért nem vette fel, mert alszik - összekulcsoltam a mellkasom előtt a kezeimet. Mikor válaszra nyitotta volna száját, kinyitódott Louis ajtaja és az álmos feje bukkant fel. A haja össze vissza állt, amibe legszívesebben beletúrtam volna és erősen megtépném...mikről beszélek? A  testéremről nem lehetnek ilyen gondolataim, ez - ez rohadtul nem helyes. Felsóhajtottam, majd ismét visszatértem közéjük, úgy tűnik kár volt. Úgy nyalták - falták egymást, hogy kedvem lett volna hányni, de ehelyett inkább lehajtott fejjel becsuktam az ajtót és annak dőlve ismét pörögni kezdett az agyam, róla és rólam. Ahogy az ajkai az enyémet kényezteti, ahogy birtokolja a testem csupán egy szóval vagy egyetlen egy érintéssel... Ez nem helyes - suttogta egy hang a fejemben.