Reménytelen |SZÜNETEL|

VIII.

| Pár nap, és jön Reed...még mindig nem tudom elhinni, hogy egy év után újra látni fogom. Az érzéseim vajon még ugyanazok lesznek iránta? Mennyit változhazott külsőleg, vagy épp belőleg? Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, míg el nem jött a nap, és nem találkoztam vele újra... |

Kínkeservesen, de eltelt az a pár nap is.
Holnap este jön Reed. Nagyon izgulok emiatt. Szerintem itthon már elég sokan észrevették, hogy valami nálam nincs rendjén most. Egész nap ő járt a fejemben, és az, hogy ezt mennyire nem szabadna. Hisz mégis a mostohatestvérem basszus. Hogy lehetek én ennyire szerencsétlen, hogy pont ő belé szeretek bele?

Másnap reggel

A megszokottnál sokkal hamarabb keltem fel. Próbálkoztam visszaaludni, de egyszerűen nem ment. Ma van az a nap, hogy újra látni fogom a mostohatesvéremet. Annyira be voltam zsongva, hogy még aludni sem tudtam ami azért elég nagy szó, ha rám gondolunk.

Olyan nehéz ez az egész. Bella ebből semmit nem ért, és remélem nem is gyanakszik semmire. Nem lenne jó ha kitudódna ez az ügy.

07:30 van és még mindig csak forgolódok az ágyamban és próbálok megnyudoni, de egyszerűen nem megy. Feladtam a próbálkozást, azzal kapcsolatban, hogy sikerülne még visszaaludnom, így lementem a konyhába ahol ott voltak anyáek. Nagyban beszélgettek valamiről de én nem igazán figyeltem oda. Kikerestem a szekrényből a műzlit, majd a hűtőből a tejet hozzá, és leültem reggelizni.

Hát te Emma?- Nézett rám meglepetten anya mikor végre észrevette, hogy énis ottvagyok.
Te ilyenkor még nem az ágyat nyomod?- kérdezte kicsit felkuncogva.
Nektek is jóreggelt.- Mondtam kicsit bunkón, majd mintha misem történt volna, ettem tovább.
Milyen morcos valaki ha korán kel.- mondta Dave, miközben belekortyolt a kávéjába.
Miután ezt az apró kis szócsatát lerendeztük, tovább beszélgetettek anyáék.
Na, és várod már Reedet?- kérdezett rá Dave, mire én amint meghallottam a nevét,félrenyeltem és elkezdtem köhögni. Persze rögtön odafutottak hozzám, hogy segítsenek, de lerendeztem annyival, hogy semmi baj, csak nem figyeltem oda.

És hánykor fog jönni?- kérdezte anya Davet.
Este 8-kor már elvileg itt is lesz.
Öhm..anya, elmegyek futni ha nembaj.- mondtam neki, mire kicsit meglepődve nézett felém.
Jólvan Emma, de nemtudom mi ütött most beléd.- mondta még mindig elképedve ettől, de kicsit nevetve.

Felmentem a szobámba, majd kerestem egy rövidnadrágot és egy egyszerű trikót. Lementem a nappaliba, majd felhúztam a sportcipőmet, és gyors szóltam anyáéknak, hogy nemsokára jövök.

Nem terveztem órákig futni. Csupán ki szeretném szellőzetni a fejemet, és átgodnolni néhány dolgot. Nem figyeltem merre megyek, csak futottam amerre épp a lábam vitt. Egyszer csak megérkeztem egy tóhoz. Imádom ezt a tavat. Tavaj volt, hogy itt kempingeztünk is. Remélem ebben az évben is eljövünk majd ide. Tartottam ott egy kis pihenőt, és addig ráneztem az órámra. Fél 9 fele járt az idő, így gondoltam ideje hazamenni. A visszaút már jóval lassabban ment, mint az ide vezető út. Mikor hazaestem, felmentem letusolni, majd magamra kaptam egy egyszerű polót, és nadrágot és megnéztem az üzeneteimet.

Beth még csak most kelt fel, de mondjuk amilyen hétalvó, nem is csodálom. Beszélgettem még vele telefonon pár órát majd letettük.

Este

Pár óra és ittvan Reed. Próbáltam magam valamilyen szinten rendbetenni az érkezésére. Bella meg is jegyezte ezt nekem.
Mégis mi ez a nagy készülődés hirtelen? Csak nem randid lesz?- kérdezősködött Bella.
Öhm..nem. Csak azt mondta anya, hogy ma családi vacsora lesz Reed érkezésére, és mondta, hogy szedjem össze magam. Ennyi az egész. - mondtam neki az elég hihető hazúgságomat. Mondjuk félig igaz is, mert családi vacsi lesz ma. De mindegy is. Az a lényeg, hogy Bella elhitte, és kiment a szobámból.

Annyira elment az idő, hogy már csak a csengő zökkentett engem ki.
Itt van. Itt van, és újra látni fogom. Egy év múlva.

Idegesen lebattyogtam a nappaliba ahol ott volt Ő. Hirtelen meg sem tudtam moccanni, csak néztem rá a lépcső alján állva. Egyszer csak megfordult, és szemeink találkoztak. Mikor meglátott elmosolyodott és odajött hozzám, majd magához húzva, egy hosszú öleléssel üdvözölt. Az illata semmit sem változott. Ezzel ellentétben, külsőleg volt néhány észrevételem rajta. Kicsit mintha izmosabb lett volna, és magasabb is. Haja most kicsit kócosan díszelgett a feje tetején, de mondjuk nem is csodálom. Ilyne hosszú út után énsem festenék a legjobban. Ezektől eltekintve, még mindig írtó helyes volt. Annyira elbambultam, hogy csak arra eszméltem fel, hogy a kezét lóbálja előttem és szólongat.
Emma, Emma. Jólvagy? - kérdezte aggódva.
Ja, igen. Persze. Csak egy percre elbambultam, de semmi gáz. Próbáltam természetesen viselkedni előtte, de ezen az sem segített valami sokat, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről, olyan gyorsan vert. Valahogy ki kell innen szabadulnom. Ha észreveszi rajtam, hogy ideges vagyok, elkezd faggatni.

Na, és nem megyünk vacsorázni? - kérdeztem a többiekre nézve akik a kanapén beszélgettek. Mikor kimondtam ezt a mondatot, mindenki megindult a konyha felé. Szerencsére nem Reed mellett volt a helyem, így egy kicsit nyugodtabban ültem le.

Istenem. Mégis, hogy fogom kibírni ezt az egész nyarat, ha már az első 10 percben ennyire ideges vagyok?

A vacsora viszonylag gyorsan eltelt, aminek én nagyon örültem. Szóba jött a kempingezés is, amit minden évben megtartunk. Ilyenkor pár napra elmegyünk a közeli tóhoz és feállítunk néhány sátrat. Álltalában jó szokott lenni, azt leszámitva, hogy arrafelé nem sok az internet, így az alatt az idő alatt nem sokat beszélek Kellyékkel, mert egyébként is hamar lemerül az aksim.

Mikor végeztünk, én felrohantam a szobámba és becsuktam magam mögött ajtót. Elindítottam a kedvenc számomat, de pár perc múlva kopogtak az ajtómon. Leállítottam a zenét, majd odaszóltam.
Gyere.- szóltam oda, mire Reed dugta be a fejét az ajtón.
Bejöhetek? - kérdezte mosolyogva, amitől én szinte már elolvadtam, de valahogy mégis kinyögnöm egy "igen"-t .
Amint kimondtam, már rohant is be és levetette magát mellém az ágyra.

És mizu?- kérdeztem rá megtörve a csendet ami a szobában uralkodott.
Semmi csak...pár pillanatig nem szólt semmit, majd hirtelen magára húzott engem és szorosan magához ölet.
Csak tudod, nagyon hiányoztál már. Mondta ki azt a mondatod amitől én hirtelen lesokkoltam. Mikor észhez tértem, viszonoztam az elég szoros, ölelését, es valaszoltam neki.
Te is nekem.

Kb 1 óráig még bent lehetett a szobámban, és csak zenét hallgattunk, egyámásba gabalyodva. Valahogy most megnyugtatott a közelsége. Csak ketten voltunk a szobában, és pont így volt jó.
Rossz belegondolni abba, hogy ő biztos, hogy nem úgy érez, mint én. Könnyebb lenne minden, ha nem estem volna bele. Vagy ha nem lenne a mostohatestvérem.

Nem figyeltük az időt, de valamikor sikerült elaludnunk. Együtt. Még sosem aludtam vele, és a fejemben sem fordult még meg az, hogy valaha ez meg is fog történni, de mégis. Jó érzés volt szimplán csak a közelében lenni, és kizárni minden mást.

Sziasztok! Na, hát itt is lenne az új rész, ami valljuk be, elég hosszúra sikeredett. Remélem tetszik eddig a történet. Ha igen, minden képpen jelezd valamivel. Pár nap és jön a következő rész. Addig is hali mindenki.🐱🐱